0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nagy István: a magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti

A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán.

Nagy István egy epertermesztő családi kertészetbe látogatva hangsúlyozta, aki magyar terméket vesz biztonságot és kiváló „gasztronómiai ízélményt” vásárol.

Az agrárminiszter szerint a koronavírus-járványból kifelé tartva levonható az a következtetés, hogy a mezőgazdaság és a termelők helyt tudtak állni. A nehézségek mellett is sikerült megoldani, hogy a termék és a vásárló egymásra találjon – tette hozzá.

Az agrárminiszter szerint az elmúlt időszakban a mezőgazdaság „ütésállóvá vált”, kibírta az intenzív rohamot, és kibírta a határok ideiglenes lezárását, illetve az idénymunkások átmeneti hiányát. Mindezek ellenére a termelés megfeszített erővel, de zavartalanul folyt tovább. Ehhez azonban szükségesek voltak a kormány intézkedései is – mondta. Ezek között említette a szolgáltató szektorban vagy a kereskedelemben állásukat vesztett emberek munkavállalási lehetőségének megteremtését a mezőgazdasági és élelmiszertermelő szektorban az idénymunkások kieső helyére.

Továbbá szükség volt új utakat is keresni a vásárlókhoz a piacok és élelmiszerüzletek helyett, ezért létrehozták azt az online kereskedelmi platformot, amely Termelői kosár címszóval néhány napja indult el – fogalmazott.

Nagy István szerint, a virtuális kereskedelem, a virtuális piacok megléte és szerepe megmarad a járvány elmúltával is, hiszen az emberek megtanulták a használatát, kényelmes, és friss magyar gyümölcsöt és zöldséget biztosít minden háztartásnak.

Az agrárminiszter hangsúlyozta: a hazai gazdaságot azonban védeni kell, amit leginkább a vásárlók tudnak megtenni. Az üzletben a vásárló dönt arról, hogy melyik terméket veszi le a polcról, a magyar kormánynak pedig az a feladata, hogy segítse, hogy a vásárló egyre tudatosabban részesítse előnyben a magyar termékeket – mondta. Ezt a folyamatot segíti a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy bevezetése vagy a húspultokban a termékek származását jelölő kis zászlók használata – sorolta.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: a magyar kormány számára a mezőgazdaság és az élelmiszerágazat stabil működése mindig is kulcskérdés volt, éppen ezért nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a magyar emberek minél könnyebben juthassanak hozzá a hazai termékekhez.

Emlékeztetett, 2012-ben hívta életre a kormány a termelői piacokat, amelyekből ma már 300 létezik országszerte, és amelyeknek köszönhetően közvetlenül a termelőktől juthatnak hozzá az emberek a friss, jó minőségű, szezonális magyar termékekhez.

A kormányszóvivő kiemelte, ennek egy következő fázisaként, a veszélyhelyzet hívta életre a napokban elindult Termelői kosár elnevezésű weboldalt.

Az online felületen gyakorlatilag egy virtuális világban lévő piac termékei között válogathatnak az érdeklődők. Meg lehet nézni a vásárolt termékeket, kiderül az értékesítő személye, és néhány kattintással az ország különböző pontjairól lehet vásárolni.

A termeloikosar.hu honlapon több mint 200 termelő kínálja csaknem 600 termékét a vásárlóknak. A rendszerbe a regisztrációt követően a termelők maguk tölthetik fel a megtermelt és eladásra kínált terményeiket.

Fekete Tamás családi kertészetükről elmondta: 30 éve foglalkoznak epertermesztéssel, másfél hektáron 60-70 ezer tő szamócát nevelnek. A késői fagyok miatt ugyan kevesebb idén a termésük, de a kereslet egyelőre jobb a tavalyinál. Április végén, május elején indult be az eperszezon, és mivel a szamóca hetven százaléka már megérett, még másfél hét van a szezon végéig. A szamócát szinte teljes egészében piacra termelik, és egy ideje házhozszállítással is foglalkoznak, a termeloikosar.hu-ra indulásakor regisztráltak.

Forrás: MTI