Madarunk az egyik leggyakrabban tartott fácánfaj, mely könnyen szaporodásra bírható, s viszonylag jól bírja a mi klímánkat. Eredeti elterjedési területe Délnyugat-Kínában található, de előfordul Északnyugat-Burma határvidékein is.
Nyáron hegyen, télen völgyben
Elsősorban a 2-3 ezer méter között fekvő területeken honos, tavasztól őszig leginkább a sziklás, sűrű bozótos vagy bambusszal dúsan benőtt területeket kedveli. Télvíz idején viszont az alacsonyabb területekre húzódik, gyakran folyók völgyeibe, s itt inkább az erdős területeken tanyázik. Ebben az időszakban gyakorta összeverődnek 15-40 példányos csapatokba is, ez magyarázza, hogy madarunkat párzási időn kívül jól tarthatjuk nagyobb csoportokban is.
A gyémántfácán első példányai még 1828-ban érkeztek kontinensünkre állomáshelyéről visszatérő brit-indiai főkormányzó, Earl Amherst felesége hozott magával három kiszínesedett kakast, melyet protokollajándékként kaptak. A madarak, bár jól bírták az utazás viszontagságait, sajnos néhány hónap múlva jobblétre szenderültek, de ez az idő arra elég volt, hogy a fajt a tudomány számára a szakemberek le tudják írni, s Lady Amherst Pheasant néven került a köztudatba. Ma is ez az elterjedt angol elnevezése – jó ezt tudni, ha külföldi börzére indulunk.
Kastélyparkokban félvadon
Csak 1869-ben érkezett újabb gyémántfácán-szállítmány kontinensünkre, mely öt kakasból és egy tyúkból állt. Egy kakas kivételével az összes az antwerpeni állatkertbe került, ahol sajnos a tyúk hamarosan elpusztult. Viszont aranyfácántyúkból igen sok élt a fácánosban, így – gondoltak egyet, s a gyémánt kakasokat arany tyúkokkal pároztatták. A következő évben már oly sok ilyen hibridet állítottak elő, hogy a madarak megjelenhettek a nagyobb európai madárpiacokon, ahol csillagászati áron keltek el. Divatjuk töretlenül ívelt fel, igaz, áruk fokozatosan csökkent – egy évtized alatt tizedére esett vissza.
Vadászati hasznosításának ötlete is felmerült már ekkor, de mivel egy-egy kakas lényegesen nagyobb territóriummal bír, mint a klasszikus vadászfácán, hamar kudarcba fulladtak a próbálkozások. Helyette inkább a zárttéri tartást választották, s a levadászás előtt helyezték ki a madarakat a területekre. Különösen Angliában a nagyobb kastélyparkokban gyakorta tartották félvadon, s mára ezekből az állományokból ott vadonélő populációk is kialakultak.
Aranyfácánvérre utaló jelek
Ahogy a gyémánt divatossá vált, úgy egyre gyakrabban importáltak élőhelyéről kakasokat, így idővel az aranyfácán hatása csökkent az európai állományokban, viszont a mai napig sajnos előfordulnak nem tisztavérű példányok. Nem árt ezt tudni, hiszen a hibridek ára töredéke a tisztavérűekének. Aranyfácánvérre utal, ha a combokon és a hátoldalon piros tollakat találunk, akárcsak, ha a farokfedőtollak hegye narancsvörös. A különösen hosszú bóbita is árulkodó jel. A fejtetőn sem lehet vörös színt fellelni a tisztavérű gyémántfácánokon. A tyúkokon azonban kevésbé látszik a keresztezés – náluk talán a legszembetűnőbb, ha a tojók szemkörnyéke nem csupasz, és nem palaszürke.
A gyémántfácán inkább a haladó fácánbarátok madara, hiszen több törődést igényel, mint az arany vagy az ezüst rokon.
Fontos, hogy kellő magasságban, azaz legalább másfél méterrel a föld fölött madaraink felgallyazhassanak, biztonságban érezhessék magukat, és farktollaik se roncsolódjanak. A tojó már az első évben 5-10 tojást rakhat, később pedig, ha elszedjük tojásaikat, akár 30-at is. Sőt, úgy tűnik, évről évre növekszik ez a szám, beszámoltak már 40-es éves hozamról is. A csibék 23 nap után kelnek, egyhónaposan a kiskakasoknál kifejezett lesz a világosszürke, míg a nőivarúaknál a barna szivárványhártya, aminek alapján az ivarok könnyen megállapíthatók. A kakasok második életévük őszére teljesen kiszíneződnek.