0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Túzokmentés – és ami utána következik

Néhány héttel ezelőtt kikeltek az idei esztendő első túzokcsibéi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Túzokvédelmi Állomáson, egészen pontosan azokban az új, modern keltetőgépekben, melyekre az igazgatóság a „Túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE+ projekt révén tehetett szert.

Ennek apropóján kerestük fel Czifrák Gábort, a KMNPI természetvédelmi őrszolgálat-vezetőjét, akivel a túzokmentésről és -nevelésről beszélgettünk. Mindenekelőtt érdemes tudni: az Európa legnagyobb testű röpképes madaraként számon tartott túzok fészkeléskor rendkívül érzékeny a zavarásra, ami az esetek többségében valamilyen mezőgazdasági munka képében „ölt testet”.

Ezt bizonyítják a szakember szavai is: „az általunk idén mentett fészkek körülbelül 80 százalékára a gabonák vegyszerezése jelentett veszélyt, a többi esetben pedig a közlekedéssel együtt járó zavarás, illetve a lucerna kaszálása állt a háttérben. Mindemellett akkor is mentjük a fészkeket, ha úgynevezett predációs nyomásról van szó – azaz például rókakotorék található a közelükben” – magyarázta. Azonban azt is elmondta, az elsődleges céljuk az, hogy lehetőség szerint minél több fészket óvjanak meg attól, hogy menteni kelljen őket, hiszen a leginkább ideális az, ha a csibék természetes életközösségben nőnek fel.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a térségben – a Nagy-Sárrét környezetében – gazdálkodók többsége is szívügyének tekinti a túzokok sorsát, így ha fészekre lelnek, azt mindig azonnal jelzik a természetvédelmi szakembereknek.

A mentett tojások egyébként speciális tojásszállító inkubátorokban érkeznek a KMNPI dévaványai Túzokvédelmi Állomására, hogy aztán a mérések és adatok elemzését követően a megfelelő keltetőgépbe – köztük az igazgatóság idén beszerzett modern gépeibe – kerülhessenek. „Ha beérkezik hozzánk egy tojás, az abban lévő csibe percenkénti szívverésszámát mérve tudjuk, hogy melyik gépbe kell raknunk.

Az idén eddig mentett fészkekből mostanáig kilenc csibét keltettünk ki” – folytatta a természetvédelmi őrszolgálatvezető, akinek elmondása szerint az ezt követő nevelési szakaszban is rendkívüli odafigyelésre van szükség a szakembereik részéről, hiszen e madarak igencsak érzékenyek, már ami a táplálkozásukat illeti. Éppen ezért folyamatosan szemmel kell tartani őket, s a legapróbb jelre, illetve változásra is módosítani kell az adott receptúrán.

Ha a tízhetes nevelési szakasz véget ér, kezdődhet a repatriálás, azaz a visszavadítási folyamat, aminek helyszíne az igazgatóság közel 400 hektáros túzokvédelmi mintaterülete, mely egyfajta „túzokparadicsom”,

ahol minden a madarak igénye szerint van kialakítva, legyen szó dürgő-, költő-, búvó- vagy éppen táplálkozóhelyről. „Az elvadítási szakasz körülbelül két hónapig tart, s folyamatos emberi jelenlétet igényel. Ez idő alatt a többi közt igyekszünk rávezetni a madarakat arra, hogy gyakorolják a repülést, s fedezzék fel egyre nagyobb léptékben a területet. A következő fázisban már külső szemlélődőként, a vadtúzok állományt „segítségül hívva” figyeljük a fejlődésüket” – magyarázta.

Mint mondta, azt, hogy például hova kell menni táplálkozni, vagy hogy mit kell csinálni veszély esetén, a vad madarak képesek megmutatni. Így idővel ezen állományok teljes értékű tagjaivá válnak a korábban a természetvédelmi szakemberek által nevelt csibék. „A túzokvédelmi állomás 1978-as alapítását követően mostanáig körülbelül 700 madarat sikerült ily módon repatriálnunk” – tette hozzá Czifrák Gábor.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu