0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Több éttermét is megnyitja a McDonald’s Írországban

Írországban is csillapodni látszik a koronavírus-járvány, ezért a McDonald’s úgy döntött, bizonyos éttermeit - szigorú intézkedések mellett - megnyitja a vendégek számára. A gyorsétteremlánc egyébként az ország egyik legfontosabb marhahús-felvásárlója.

Írországban a koronavírus-járvány április 20-án tetőzött, amikor is mintegy 15 ezer regisztrált fertőzöttet tartottak számon. Lassan harmadik hete, hogy ez a szám ezer alatt van, e tényt figyelembe véve pedig a vendéglátó egységek egy része is megnyitotta kapuit. A McDonald’s 21 üzletét nyitja meg a vendégek előtt, akik egyelőre elvitelre kapják meg az ételeket. Érdemes tudni:

a gyorsétteremlánc több mint 18 ezer írországi gazdaságból vásárol marhahúst, összesen mintegy 40 ezer tonnányit, melyből Európa-szerte szállítanak. A kontinensen értékesített „mekis” hamburgerek ötödében Írországból származó marhahúspogácsa található.

A cég hangsúlyozta, hogy a vendégek és a dolgozóik egészségének biztonsága kiemelt fontosságú, éppen ezért a szóban forgó 21 éttermük nyitását számos óvintézkedés övezi. Korlátozott számban engedik majd be a vásárlókat, akiket plexi választ majd el a rendeléseket felvevőktől; kézfertőtlenítőket helyeznek ki; az ülőhelyek és a mellékhelyiségeket lezárják; a rendelések leadására használandó képernyőkből csak néhányat működtetnek majd, amiket rendszeresen fertőtleníteni fognak; a játszóterek zárva lesznek – hogy csak néhány példát említsünk. A McDonald’s egyébként arra kéri a vásárlókat, ha bármiféle rosszullétet tapasztalnak, ne keressék fel az éttermeiket.

Forrás: agriland.ie