Az sem mellékes, hogy a lap készítésében résztvevő diákok megismerték a cikkírás, a szerkesztés és a szervezés feladatait, később közülük többen is ezen indíttatásból indultak el alkotói útjukra.
A selmeci akadémián az első diákújság 1858. körül jelent meg Deutsche Kneip-Zei-tung néven. Már a megnevezése is mutatja, hogy német szellemiségben íródott, és a selmeci diákélettel foglalkozott. A lap írásában és szerkesztésében a sorozatunk előző fejezetében bemutatott schachtisták voltak a szószólók. Az első három évfolyam sajnos elveszett, a IV. évfolyam – melynek füzeteit egybekötve a grazi levéltár őrzi – pedig 1863 áprilisában ért véget.
Diáklapok Selmecen
Természetesen Steingrube Nakkösség tisztes polgárai is igyekeztek újságot kiadni. A Steingrubeni Bakter-kürt első száma 1892. január 12-én jelent meg, kiadását alkalomszerűen tervezték. Tudomásunk szerint Selmecbányán csak egy lapszám látott napvilágot, viszont Sopronban az újjáélesztett Steingrube Nakkösség 1931. január 13-án ismét megjelentetett egy számot. A szerkesztők a következőképpen fogalmazták meg újságjuk célját és feladatát: „politikai, közgazdasági és országos érdeköt szógáló orgánum, melből megtudatik mi történik ott, meg a környéken”. A diáklapok többségének az a jellegzetessége, hogy a szerzői/szerkesztői gárda végzése után rendszerint megszűnnek, aztán az új, lelkes hallgatók tenni akarása folytán újak születnek. Így volt ez Selmecen is, az előzőeken túl ilyen tiszavirág-életű, de kordokumentumként fontos lap volt még a Selmeczi Újság, a Selmeczi Diákélet, valamint az Ifjúsági Kör hivatalos lapja, a Főiskolai Lapok is. Arra, hogy a diáklapok szerzői, szerkesztői esetenként abszolválásuk után ezzel a tevékenységgel keresték kenyerüket, jó példa Vörös Ferenc esete, aki 1874-ben iratkozott a selmeci akadémiára, és 1875. november 1-jén ő mondta elhunyt akadémistatársuk sírja felett azt a nagyhatású beszédet (lásd a sorozat előző számát), amelynek következtében a kettéosztott ifjúság egyesült, és létrehozta a Magyar Társaságot, az Ifjúsági Kör elődjét. Aztán a város szolgálatába szegődve 1876-ban megindította az első felvidéki magyar nyelvű lapot Selmecz címen, ami később átalakult Felvidéki Híradóvá, majd Selmeczbányai Híradóvá. Így lett a jó tollú, ékes szólású diákból élete végéig lapszerkesztő, a selmeci kulturális élet kiemelkedő alakja.
Soproni újságok, kötetek
Az ifjúság írói buzgalma természetesen a Sopronba történt áttelepülés után sem lankadt, és sorra jelentek meg az időszakos lapok. Az irodalmat, művészetet pártoló hallgatók 1923-1924-ben közreadták a Lila Zongora című újságot, amelynek öt számában verseket, prózákat közöltek. Később, az ezredforduló utáni diákok újabb öt lapszámot adtak ki, aztán a nemes kezdeményezés ismét elakadt. A legsikeresebb vállalkozás az Ifjúsági Kör hivatalos lapja, a Bástyánk megjelentetése volt. A havonta kiadott folyóirat 1941 novemberében indult, és 1944 szeptemberében szűnt meg. Korhű képet festett az akkori társadalmi, tudományos, irodalmi és művészeti életről, továbbá a tanintézet ügyeiről, a hallgatók tevékenységéről, és nem utolsósorban hagyományaink elemeiről, őrzéséről. A Soproni Egyetem című periodika a II. világháború után több szakaszban megjelenve tudósított az egyetemi életről, esetenként az aktuális politikai légkörnek megfelelő hangnemben. Különkiadásai is voltak: legnevezetesebbek a Helyzet címmel megjelent, a Kaán Károly Ökoklub által közreadott, a rendszerváltozás időszakában napvilágot látott füzetek, amelyek hol finomabban, hol élesebben kritizálták az azóta is alapjaiban változatlan erdőgazdálkodásunkat. Az egyetemi ifjúság humorát, leleményességét, szemfülességét legjobban kétségtelenül az 1971-ben indult, és 1984-ig az erdészek és fások által közösen szerkesztett Horribile Dictu (Kimondani is szörnyű!) tükrözi. Ezt mindig a végzős évfolyam adja ki, és a közelmúltig a korsó- és szalagavató szakestélyeken jelentették meg, azután hetekig lehetett csemegézni belőle. A diák-tanár aranyköpésektől a mókás rajzokig, élcelődő írásokig sokféle műfaj ötvöződik egy-egy kötetben, amelyekre alkotóik egész életükben büszkeséggel tekintenek. Az utóbbi időszakban sajnos akadozva, esetenként évek kihagyásával, sokszor inkább csak maguknak a szerzőknek az örömére látott az újság napvilágot, ami az elszürkülő diákélet egyik tanúbizonysága.
Könyvek, képeslapok
A jó szervezőképességgel megáldott hallgatóknak köszönhetjük, hogy időről-időre könyveket, önálló kiadványokat is megjelentettek. Különösen azok értékesek, amelyek korábban kis példányszámuk, nehéz hozzáférhetőségük miatt bibliofil ritkaságnak számítottak, és éppen ezen a módon váltak ismét közkinccsé. Az Ifjúsági Kör kebelén jelent meg a Millenniumi Emlékirat, amely ma is fontos forrása az akadémiánknak, Tassonyi Ernő Aki a párját keresi című regénye, Ruzsinszky László Tempus című, a selmeci-soproni diákéletet hűen tükröző műve, Zichy Géza A leányvári boszorkány című költői beszélye, vagy a szakkönyvek közül Roth Gyula professzor Erdőműveléstan II. munkája is ide sorolható. A selmeci időszak jellegzetes kiadványai voltak a képeslapok, amelyeket ügyes kezű hallgatók rajzoltak és adtak ki. Az ottani nyomdák termékeként eddig mintegy száz képes levelezőlapot sikerült fellelni, közülük legjelentősebb az a 24 darabból álló rajzsorozat, amely az egyes tantárgyakat és a hallgatókat mutatja be. Egyébként a legrégibb erdész képeslap a ráírt dátum szerint 1827-ből származik, és az Üdv az erdésznek feliratot viseli. A soproni időszakban több selmeci képeslap reprint kiadását tették közzé, és egy hallgató rajzainak felhasználásával megjelent a Balek tízparancsolat is.
Bartha Dénes
(A következő részben egy nevezetes firmát,
Dzseki bácsit mutatja be a szerző.)
