0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Mi a méz és hogyan adjuk el?

Mottó: Amíg mézünket, mint ipari alapanyagot értékesítjük, addig sírhatunk, tehetünk bármit, a méz árát nem mi határozzuk meg, függetlenül a termelési költségeinktől.

A magyar méhész általában hordóban adja el mézét, mert csak termelünk és nem kereskedünk, ami nagy hiba, hivatkozva arra, ezt tanultuk, ehhez értünk. Természetesen nem mindenki, vannak kivételek, kikre büszkének kell lennünk, mert az általuk eladott mézből mi is profitálunk, hiszen szélesedik a mézfogyasztók köre.

Sajnálatos módon, sok ember szemében a méz édesség, azaz cukor, mert őket meg erre tanították.

Csodálattal figyelem a borász társadalmat, milyen ügyesen tudnak boraikról beszélni, és el is adják, amit termelnek, pedig egykor ők sem az eladást tanulták, hanem a termelést.

Ne feledjük, a bor alkoholos ital, de senki sem az alkoholt emeli ki, hanem magát a BORT. A borászoknál az természetes, hogy megjelölik, mely borvidéken termett az a nedűnek való, de előfordul, hogy a dűlőt is feltüntetik. Nagy utat tettek meg, mögöttük messze lemaradtunk. Igaz, minket a nyolcvanas évek elején még feketézőknek bélyegeztek meg, amiért akácmézünk nem teljes mennyiségét adtuk a mézfelvásárlónak, hanem magunk is értékesítettünk háztól – akkor más volt a módi.

Nagy utat jártunk be mi is, alakítottunk méhész szövetkezeteket, megpróbáltuk kiszerelve eladni mézünket Európában, csak naivak voltunk, azt hittük, van korrekt kereskedelem, verseny, amely beengedi a piacra mézünket.

Ők sem estek a fejükre, az az ő üzletük. Megveszik mézünket hordóban, annyiért, amennyiért. Csinálnak majd ők belőle édesítőszert EU-n kívüli és EU-n belüli megjelöléssel az üvegen. Azzal érvelnek, hogy a fogyasztó mindig azonos terméket keres, tehát kommersz ízt, amely mindig ugyanolyan, semmi íz- és színeltérés nem lehet. Ez diktátum, nem engedi érvényesülni a mézben rejlő értékeket, így azok feltárása a fogyasztó felé a mi feladatunk, helyettünk senki nem fogja ezt a munkát elvégezni.

Nekünk is vannak ötleteink, elképzeléseink, tesszük is a dolgunkat, de nem elég hatékonyan, egy valódi mézfogyasztó társadalmat nem tudtunk eredményesen kinevelni, csak szűk réteget. Vissza kell utalnom a borász társadalomra, arany­érmes bor palackjáért akár ötszörösét is megad a fogyasztó, mert kinevelték az igényes fogyasztót.

Nekünk is van „Év méhésze”, „Év méze”, aranyérmes mézünk, „Mézes reggelink”, egyesületi mézesüveg, melyek jó dolgok, sokan dolgoznak azon, hogy valami eredménye legyen ezeknek.

Kicsi eredménye van, de kevés, még mindig jut a hordóba is méz. Vannak méhészképzéseink, előadó gárda, amely lefedi a szakmai igényeket, vannak bemutató méhészeteink, de ezek nekünk, méhészeknek szólnak. Nem szabad elfelejteni, ezek az eredmények az egyesület nélkül nem valósultak volna meg.

Tudjunk tanulni másoktól, borászok tartanak borkóstolókat, nevelik a fogyasztót, tudom, nem azonos a két termék, de bizonyos fokon nekünk is valami hasonlót kell tenni, nevelni a fogyasztót. Minden településen vannak programok a legkülönlegesebb témakörökben, ezeknek az előadásoknak van közönsége is, melyeknek szervezői között a civilektől kezdve az intézményekig mindenki megtalálható. Az egyesületnek fel kell vállalni egy előadó gárda megszervezését, amelyet hasonlóan kell működtetni, mint a méhészeknek szóló előadó gárdát. Ehhez természetesen pénzt kell rendelni a Nemzeti Programból. Ezeken az előadásokon be kell mutatni a mézet, kóstoltatni, tanítani, mi a méz.

Ezen felül árulni a mézet, ne legyünk irigyek, hogy az előadó eladja a mézét és még előadói díjban is részesül, mert ezzel növekszik a hazai mézfogyasztók társadalma és ezzel mindnyájunk méze a hazai piacra kerül.

Ne feledjük, ezeket az előadásokat is el kell adni, itt lehet pénzre váltani munkánkat, mert a helyben lakó méhészekre hárul ezeknek az előadásoknak a szervezése. Az előadó elmegy, a fogyasztó helyben marad. Tudom, sok munka, de a sült galambot előbb meg kell sütni.

 

Forrás: Méhészet