0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egyre népszerűbb az NHP Hajrá

Három hónapja indult el az Magyar Nemzeti Bank válságkezelő csomagjának egyik legfontosabb eszköze, az NHP Hajrá program. A rugalmasan felhasználható termék hamar népszerűvé vált a vállalatok körében, július elejéig már 123 milliárd forintnyi állományra szerződtek le a hitelintézetek.

A Budapest Bank is nagy érdeklődést tapasztal, összesen több mint 19 milliárd forintnyi hitelt közvetített az ügyfelei számára, amelyet a vállalatok jellemzően beruházások megvalósítására fordítanak.

Különösen népszerű a termék az agrárvállalkozók körében, az állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek közelmúltban bejelentett módosításai pedig még inkább felpörgethetik a hitelkihelyezést és a forgóeszköz-finanszírozást is.

A Magyar Nemzeti Bank 2013-ban indította el a Növekedési Hitelprogramot, amely több ütemben és konstrukcióban hamar az egyik legnépszerűbb korszerűsítést, illetve beruházást finanszírozó eszközzé vált, és eddig 3.000 milliárd forinttal járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez. A kiszámítható, rugalmasan felhasználható és kedvező feltételek mellett igényelhető hiteltermékekre soha nem volt még akkora szükség, mint most, hiszen a hazai vállalatok versenyképességének és piaci pozícióinak megtartása elsődleges cél a magyar gazdaság számára.

A Budapest Bank éppen ezért az első között tette elérhetővé a termékeket, aminek nyomán július elejéig már összesen több mint 19 milliárd forintnyi állományra szerződött le illetve folyósított ügyfeleinek.

A banknál a legnépszerűbb a Beruházási hitel, és ezen belül is az agrárberuházásokban jut igazán nagy szerephez, a teljes állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek könnyítésének köszönhetően a Forgóeszköz hitel is egyre kedveltebb lehet. A bank korábban az NHP FIX termékek kihelyezésében 16%-os piaci pozíciót ért el, és az NHP Hajrá esetében is meghatározó szerepet kíván betölteni.

„Úgy látjuk, hogy ügyfeleink bizakodók és pozitívan tekintenek a jövőbe. Mi ehhez igyekszünk minden szakmai és finanszírozási támogatást megadni nekik, mert úgy hisszük, hogy ha most gyorsan lépnek, és megfelelő válaszokat tudnak adni a piaci kihívásokra, akkor akár nyertesen is kikerülhetnek a jelenlegi helyzetből” – jelentette ki Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalti üzletágának vezetője. „A Budapest Bank hagyományosan erős az államilag támogatott konstrukciók közvetítésében, amit az is jelez, hogy az NHP termékeket a piaci pozíciónkat meghaladó mértékben tudjuk kihelyezni ügyfeleinknek. Vállalati üzletágunk ezen sikerterméke is támogatja azt a célkitűzésünket, hogy minden vállalkozást a saját céljaihoz leginkább illeszkedő konstrukcióhoz segítsük hozzá, ezáltal növelve versenyképességüket” – tette hozzá.

Forrás: Budapest Bank sajtóközlemény