0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Dead or alive – Galambtól a zsenge húsig

Új húsgalamb-tenyészcentrumot ismerhet meg a Bábolnai Gazdanapok közönsége. A Színsoron megcsodálható a Mirthys húsgalamb három színváltozata, a Kiállítói csarnokban pedig ugyanezen fajta sült galamb változatát lehet megkóstolni.

A Szárnyaló Gazdaság program keretében, pályázati forrásból létesült a Görbeházigalamb tenyészcentrum, ahol 3000 darab madár várja, hogy a fogyasztók asztalára kerüljön. A nemzeti húsgalamb program célja, hogy széles körben elterjessze a galambfogyasztást, és ezt a madarat ne csak a Michelin-csillagos éttermek vendégei fogyasszák.

A galambhúsból készült levest a népi „gyógyászat” nagyon régóta használja várandós anyák és súlyos betegek felerősítésére. Ma már tudjuk, hogy ez a hatás a leves magas fehérje-, és alacsony zsírtartalmának köszönhető.

A galambhús sok vasat tartalmaz, egy adag a mind a nők, mind a férfiak napi vasszükségletét fedezi, és magas a cinktartalma is. A galambhús fontos fehérjeforrás is, így a zsenge galamb a szoptatás melletti hozzátáplálásban is jelentőséggel bírhat, ugyanígy fontos szerepe lehet a fehérjegazdag diétának is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu