0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Több pénz a hungarikumok gyűjtésére

„Hungarikumaink és nemzeti értékeink olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötnek bennünket, bárhol is legyünk a világban. Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz – jelentette ki Nagy István a Zala megyei Reziben tartott sajtótájékoztatón.

A miniszter beszélt arról, hogy az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak. A többletforrásnak köszönhetően a befogadott 425 pályázatból 360 kapott támogatást, civil szervezetek, önkormányzatok, közművelődési intézmények, egyházi jogi személyek, külhoni szervezetek.

Nyolc éve lépett hatályba az úgynevezett hungarikumtörvény, azóta folyamatos a nemzeti értékek azonosítása, gyűjtése és dokumentálása. A munkának köszönhetően ma 75 hungarikumot és 175 kiemelkedő nemzeti értéket, valamint több mint tízezer nemzeti értéket tartanak nyilván, a külhoni nemzetrészek értéktáraiban pedig 360 érték található.

Nagy István kifejtette: 2013 júliusa és 2019 decembere közötti időszakban a hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására kiírt nyolc nyílt és egy meghívásos pályázaton közel 1,8 milliárd forintot ítéltek oda a hungarikumok gyűjtésére, kutatására, népszerűsítésére és megőrzésére.

Az idén megítélt többletforrást a kormány a következő években beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, a belföldi turizmust, a turisztikai attrakciók erősítését, ezáltal is segítve a gazdaság újraindítását, fejlesztését – ismertette a miniszter.

A hungarikumpályázaton nyert támogatás segítségével valósult meg egyébként tavaly Reziben a tájékoztatónak is helyet adó Pajtamúzeum. Idén pedig a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás hagyományait bemutató épület készülhet el, ahol a helyi családok, közösségek az általuk megtermelt szőlőt, gyümölcsöt tudják gépekkel feldolgozni.

Ennek kapcsán V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy hungarikumokként nem csupán a kiváló magyar élelmiszerekre hívják fel a figyelmet, hanem a világörökségi helyszínekre, vagy a kedvenceinkre, mint a puli, a kuvasz, a szőregi rózsatő.

„Úgy erősíthetjük meg a magyar gazdaságot, ha felhívjuk a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket magyar emberek hoztak létre. Az értékmentéskor és az értékőrzéskor azonban nem arról van szó, hogy milyen volt egykor a magyar, hanem hogy hagyományait megélve milyen most, és milyen lehetne.” – fogalmazott V. Németh Zsolt.

Kitért rá, hogy az idén a divatra, mint hagyományra is kiírtak pályázatot, mert az egykori viseletekre nem úgy kell tekinteni, mint régi korok termékére, amelyeknek múzeumokban van a helye. 37 pályázó összesen 15 millió forintot nyert, hogy bemutathassa, miként jelenik meg ma az egykori formavilág, díszítmény vagy nyersanyag, s mindezeket jövőre a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén láthatja a közönség.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu