0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A fenntarthatóság jegyében működik együtt az amerikai tejipari színe-java

Az USA tejiparának Innovációs Központja a napokban számolt be a „Net Zero Initiative” elnevezésű kezdeményezéséről, mellyel az ország tejüzemeit kívánják segíteni a fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú új technológiák bevezetésében és jó gyakorlatok alkalmazásában. A projektben a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé is remek lehetőségeket lát.

Az ötletgazdák a projekttel, melynek neve magyarra fordítva annyit tesz, „Nettó Nulla Kezdeményezés”, 2050-ig tűztek ki célokat. Legfőképp arra törekszenek, hogy az USA tejipara nullára csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, s céljuk egyebek mellett az is, hogy az ágazat termelőit idővel a jelenleginél átgondoltabb, takarékosabb vízfelhasználás jellemezze. A kezdeményezés partnerei közt van a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé is, mely 10 millió dolláros támogatásra tett ígéretet.

„A projekt kész arra, hogy a termelők támogatása révén átalakítsa a teljes amerikai tejágazatot.

A kezdeményezés összhangban van cégünk környezetvédelmi törekvéseivel, éppen ezért örömmel tölt el bennünket, hogy közreműködhetünk benne, hozzájárulva ezzel a fenntarthatóbb tejipari ellátási lánc kialakításához” – nyilatkozta Jim Wells, a Nestlé amerikai ellátási láncért felelős vezetője.

Eddig összesen 27, az amerikai tejpiac mintegy 68 százalékát lefedő cég vállalta önként, hogy támogatja a projektet. A mögötte álló Innovációs Központ elnöke, Mike Haddad szavai szerint az amerikai tejipari közösség azon dolgozik, hogy felelősen előállított, tápláló tejtermékeket kínáljon a világnak. Mint mondta, az együttműködés nyomán nem lehetetlen cél a karbonsemlegesség elérése sem.

Forrás: foodbev.com