0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

A német Tollwasblumenmachen.de, a Pflanzenfreude.de, a Tannendiele Düsseldorf, a Fleurop és az UFA Palast Düsseldorf közös kezdeményezésével a Töltsd ki a távolságot szépséggel őszi növényértékesítési kampány részeként valósították meg a gerillaakciót: 150 Monstera, Musa, Scindapsus, Bromelia és számos mutatós virágcsokor foglalt helyet ott, ahol máskor a filmbarátok ülnek összezsúfolódva.

A gerillakampánnyal a szervezők azt akarták megmutatni, hogy virágok és cserepes növények kreatív felhasználásával szépséggel tudják megtölteni azt a távolságot, amit a jelenleg érvényben lévő higiéniai szabályok miatt tartani kell.

Egyúttal az is céljuk volt, hogy felhívják a figyelmet a szórakoztatóipar nehéz helyzetére, hiszen a társasági élet korábbi hely­színein, így a mozikban és színházakban is most üresség tátong a vírus miatt, mondta Nina Keune, a Landgard vállalati kommunikáció vezetője a kampányról. A mozilátogatók nagyon jól fogadták a meglepetést, sokan a közösségi médián keresztül köszönték meg a különleges előadást.

Forrás: Kertészet és Szőlészet