0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A madártani egyesület a vörös fogolyról szóló rendelet visszavonására kéri Nagy Istvánt

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nyílt levélben kéri Nagy István agrárminisztert, hogy vonja vissza az a november 2-ától hatályba lépő rendeletet, amely a vörös fogoly hazai vadászati célú kibocsátására vonatkozik. Az egyesület közleménye szerint a rendelet több természetvédelmi és vadgazdálkodási aggályt is felvet.
A legfőbb probléma, hogy a lassan a kipusztulás szélére kerülő őshonos szürke fogoly állományát az idegenhonos faj jelenléte tovább veszélyeztetheti és betelepítése komoly ökológiai kockázattal jár.
Ráadásul a vörös fogoly nagyobb szaporodási rátával bír, emellett az intenzív mezőgazdasági körülményekhez is jobban tud alkalmazkodni, mint a szürke fogoly, emiatt dominánssá válhat vele szemben.
A szürke fogoly nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte megritkult, Svájcból például teljesen kipusztult, Németországban pedig (akárcsak Magyarországon) 90 százalékkal csökkent az állománya.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint az agrártárcának, mint a vadgazdálkodás, természetvédelem és mezőgazdaság irányítása alá tartozó minisztériumnak sokkal inkább az őshonos fogolyfaj megőrzésén kellene minden lehetséges eszközzel fellépnie, ahelyett, hogy egy idegen honos, a hazai fajokkal versengő fajt telepít be kizárólag a sportvadászat igényeinek kiszolgálása érdekében.

Hozzátéve, hogy a vörös fogoly betelepítése nem hoz enyhülést a hazai vadgazdálkodás ismert gazdasági problémáira, így a vélt előnyök is aránytalanok a potenciális környezeti kockázathoz mérten.

Az egyesület nehezményezte azt is, hogy a rendelet kidolgozása előtt semmilyen nyílt szakmai egyeztetés nem történt.

Ennek fényében megkérik a tárcavezetőt, hogy bocsássa széles körű szakmai vitára és vizsgálja felül az országban vadászati hasznosítás alatt álló vagy arra tervezett valamennyi idegenhonos faj kezelési szabályozását és gyakorlatát, különös tekintettel az őshonos életközösségekre gyakorolt esetleges negatív hatásokra.

Emellett az elővigyázatosság elvére hivatkozva, végezzenek környezeti hatásvizsgálatot az idegenhonos fajok betelepítését engedélyező jogszabályok megalkotása során.

A rendeletről előzetesen már beszámoltunk, amely itt elérhető.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu