0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb szakmai elismerések a COOP munkatársainak

Rangos szakmai elismeréseket adtak át múlt hét csütörtökön az Európai Kereskedelem Napja alkalmából, amelynek keretében a COOP Gazdasági Csoport több dolgozójának kiemelkedő munkáját is díjazták. Az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett szakmai eseményre ebben a sajátos időszakban rendhagyó módon került sor.

Az ünnepi rendezvény ismét a kereskedelemi ágazat jelentőségére és helyzetére hívta fel a figyelmet, ahol elhangzott: 2019-ben a szektor több mint 12 ezer milliárd rekordforgalmat ért el.

Kiemelkedő elismerésekben részesült a COOP Gazdasági Csoport több dolgozója is abból az alkalomból, hogy idén tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, a kereskedelmi szektor legjelentősebb ünnepét.

Az esemény minden évben a kereskedelmet, mint a gazdaság egyik legfontosabb szektorát állítja a fókuszba, ahol hagyományosan rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó munkavállalókat.

A kereskedelem legrangosabb díjának számító Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vehetett át Dr. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, és Kovács Edit, a COOP Szeged Zrt. áruforgalmi igazgatója, valamint Miniszteri elismerő Oklevéllel ismerték el Dr. Kiss Gyulát, a Hanság-COOP Zrt. vezérigazgatóját. Az üzletek pultjai mögött végzett áldozatos munka elismeréseként Magyar Kereskedelemért Nagydíjat Guth Pál Gáspárné, a COOP Szolnok Zrt. 372. számú, monori COOP Szuper üzletvezetője, Kavasánszki Józsefné, az Abaúj COOP Zrt. 54. számú COOP ABC boltvezetője, valamint Viandt Józsefné, a Kapos-COOP Zrt. 90. számú, mernyei COOP ABC üzletvezetője kapott.

A kereskedelemben több mint 500 ezer ember dolgozik, amivel a legnagyobb foglalkoztatói szektor, emellett pedig a legmagasabb ÁFA és adóbefizető is egyben.

2019-ben a szektor több mint 12 ezer milliárd rekordforgalmat ért el.” – mondta el Krisán László. A VOSZ Kereskedelmi tagozatának elnöke kiemelte: a COVID 19 járvány az elmúlt évtized legnagyobb sokkjával ütötte meg a világgazdaságot egy időben, egyszerre okozva kínálati és keresleti visszaesést. A kiskereskedelmi forgalom korábbi dinamikus, 5-6%-os éves növekedése megtorpant. 2020. január-augusztusban, az előző év azonos időszakához képest, a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene csupán 0,9%-kal emelkedett, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,7%-kal, a nem élelmiszer kiskereskedelemben 1,8%-kal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,7%-kal csökkent az értékesítés volumene.

Az online vásárlás forgalma áprilisban duplájára nőtt ugyan, de a járvány első hulláma után visszaállt a korábbi szintre és a további járványügyi korlátozások miatt, valamint a karácsonyi időszakban lehet ismét kiugrásra számítani.

A non-food szektor fokozottan kitett a járvány okozta gazdasági megtorpanásnak a legnagyobb elmaradás a textil, ruházati és lábbeli üzletek területén van, a forgalomban 25%-os visszaesés tapasztalható az előző évhez képest.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára aláhúzta, hogy a kereskedelmi szektor mégis hozzá tudott járulni pozitív irányba kiugró számaival a magyar gazdaság fellendítéséhez, ez pedig az a 13 ezer fő foglalkoztatott, akiket a terület a járványügyi helyzet fennállása óta foglalkoztat, tehát nem újrafoglalkoztat.

„Új élethelyzetet hozott a koronavírus, amelyen túl kell lendülnünk, ennek kulcsa a hatékonyan működő állam és a gazdasági szereplők együttműködése, így tudjuk megőrizni a magyar munkahelyeket és ellensúlyozni a negatív hatásokat” – fogalmazott az államtitkár.

A rendezvény kapcsán Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke kiemelte: „az Európai Kereskedelem Napja igazi ünnep, és büszke vagyok arra, hogy több munkatársunk ismét szép elismerést kapott, amely ebben a pandémiás helyzetben még többet jelenthet a számukra. Az idei év nem könnyű, dolgozóinknak egy közel nyolc hónapja tartó sajátos időszakban kell helytállniuk. Lojalitásukért és ember feletti munkájukért köszönettel tartozunk nekik.”

Forrás: CO-OP Hungary Zrt.