0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fejlesztés a Darnó-Húsnál – Ultrahangos pácolással a külpiacokra

Családi cégként, egy sor más tevékenységi körrel indult el az a cég, amely a kezdeti útkeresések után húsfeldolgozásba fogott, és mára a Darnó-Hús márka­névvel szerte az országban kínálja termékeit.

Az ultrahangos pácolás révén – a hagyományos eljárás minőségi követelmé­nyei­nek való megfelelés mellett – jelentős időmegtakarítás érhető el. Az EXIM által finanszírozott fejlesztéssel a Darnó-Hús termékek versenyképesebben jelenhetnek meg a külpiacokon is.

Családi vállalkozásként, vegyes tevékenységgel indult a nyolcvanas évek végén a darnózseli Funkció Kft., illetve annak elődje. A kezdeti időkben építőipari, mezőgazdasági tevékenységgel, ingatlanhasznosítással és húsiparral is foglalkozott a cég – hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez utóbbi lesz a fő irány.

A családi vállalkozás 1994-ben vásárolta meg a helyi iskola egyik épületét, amelyben később húsüzemet alakított ki.

A Darnó-Hús termékek előállítása 1995-től datálható. A Funkció Kft. „Darnó-Hús a Szigetközből” márkajelzéssel ekkortól forgalmaz húskészítményeket – idézte fel lapunknak a kezdeteket Kovács Péter ügyvezető.

A kisboltból a hipermarketig

Húsüzemi termékeiket Magyarországon ma már mintegy 500 partnerük forgalmazza – kistelepülésektől a nagyvárosokig egyaránt. Köztük különböző vevők találhatók meg – önálló kisboltok, hentesüzletek, üzletláncok, de számos kórház, börtön és iskola is a Darnó-Hús állandó megrendelői közé tartozik.

Régi partnernek számítanak a Lipóti Pékség franchise egységei is, ezen felül élelmiszer-nagykereskedések, üzemi konyhák, vendéglátó egységek is vevők a termékekre, továbbá néhány Tesco hipermarket kínálatában is megtalálhatóak.

A cég a beszállított hús döntő részéből hentesárut készít, a kisebb hányadát tőkehúsként értékesíti. A Darnó-Hús termékpalettája meglehetősen széles, hiszen tőkehúsokat, felvágottakat, vörös- és szárazárut, kenhető árukat, füstölt és főtt-füstölt, valamint zsírszegény termékeket egyaránt értékesítenek.

A cég fokozatos fejlődése két folyamatot generált: egyrészt duális képzés keretében – a majdani munkaerőpiaci szükségleteiket is szem előtt tartva – szakiskolásokat és felsőoktatási hallgatókat oktatnak, másrészt az évről évre elvégzett állhatatos munka növekvő kapacitásigényt indukált, amely fejlesztési hiteligényt eredményezett.

Gyorsan eljutottak az EXIM-ig

Az EXIM-mel való kapcsolatfelvétel nem bizonyult nehéznek a másik testvér, Kovács Nándor elmondása szerint. „Amikor a külföldi piacon való megjelenés érdekében fejleszteni kívántunk, a CIB Bankhoz fordultunk finanszírozásért, ahol az EXIM hitelét javasolták. Valóban, akárhogyan számoltuk ki a konstrukciót, mindig az EXIM ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek” – fogalmazott a cégvezető. A közvetítő szerepet azonban a CIB látta el.

Egyetemi együttműködés

A hitelfelvételre azért volt szükség, mert a Darnó-Hús a külföldi piacokon való megjelenését termékfejlesztéssel, kutatás-fejlesztéssel, illetve – ehhez kapcsolódóan – eszközbeszerzéssel szerette volna megtámogatni.

Ennek keretében egy rendkívül érdekes innovációs megoldást is sikerült a cégnek megvalósítania: a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karával együttműködve kifejlesztettek egy ultrahangos pácolási technológiát.

A már nevében is meghökkentő eljárás a hagyományos pácolás minőségi jellemzőit és a gyorspácolás időbeli nyereségét ötvözi magában.

Ultrahanggal pácolnak

Mint ismert, a hagyományos pácolás esetében a só magától szívódik bele a húsokba, a gyorspácolás esetében pedig a sóoldatot beleinjektálják a húsba, hogy a pácolás időtartamát meggyorsítsák. A két eljárás végeredménye nem teljesen azonos: a minőségi jellemzők eltérőek, ezért a hazai élelmiszerforgalmazási előírások szerint meg kell különböztetni egymástól a kétféle eljárással készült termékeket.

A Darnó-Hús fejlesztésének lényege, hogy a pácolási folyamatot az injektálás mellőzésével, ultrahangok segítségével gyorsítják meg.

Az ultrahang megrezegteti a sóoldatot, amelynek révén az gyorsabban talál utat a hús szövetei közé. Ezáltal a pácolási idő jelentősen, mintegy harmadával csökken, miközben a végtermék a hagyományos pácolással szinte megegyező minőséget eredményez, sőt, talán még puhább is annál.

Az eljárás előnyei nyilvánvalóak, a rövidebb pácolási idő minden értelemben megtakarítást jelent, valamint ezáltal tervezhetőbb a készletgazdálkodás és a gyártás is – árulta el Kovács Nándor.

Nem voltak buktatók

Az EXIM által finanszírozott fejlesztés mintegy két évet vett igénybe, amelynek során az első kísérletektől eljutottak addig, hogy a Darnó-Hús meglévő gyárában üzembe helyezték az új berendezést. Az ultrahangos pácoló megtervezése és kialakítása százmillió forintos nagyságrendű beruházást jelentett a cég életében.

„Minden úgy történt, ahogy előre megbeszéltük, teljesen korrekt eljárás volt, csak ajánlani tudom mindenkinek” – értékelte a hitelfelvételi folyamatot Kovács Nándor.

A cégvezető elmondta: a Darnó-Hús termékei Magyarországon ma már meglehetősen ismertek, az egész országban kapható hústermékekről van szó. A cég értékesítése döntően belföldre irányul, kisebb mértékben azonban exportálnak Csehországba, Németországba, Szlo­vákiába, Ausztriába, Romániába és Szlovéniába, sőt, korábban volt Svájcba irányuló exportjuk is. Kovács Nándor hozzátette: a Darnó-Hús méreteiben nem egyszerű feladat az exportarány bővítése, de mindenképp arra törekszenek, hogy egyre több árucikket adjanak el külföldre.

Euróbevétel a cél

Ez utóbbi nem csupán a vevőkör további diverzifikációja miatt lenne fontos, hanem az euróbevétel miatt is. „Legalább abban az arányban szeretnénk euróbevételre szert tenni, mint amilyen arányban egyes alapanyagokat euróban szerzünk be. Ezzel ki tudnánk védeni a forint gyengüléséből eredő kockázatot” – vetette fel Kovács Nándor, aki szerint ehhez az EXIM által finanszírozott fejlesztés is hozzájárul, hiszen egyszerre biztosít költség- és időmegtakarítást, valamint minőségi előrelépést. (x)

Forrás: EXIM Bank