0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Méhészet: régen nem így volt

A sok éve szakmabeliek évről évre tapasztalják, hogy a méhészkedés az utóbbi évtizedekben alaposan megváltozott. Környezetünkben minden folyamatosan változik - ami egyébként természetes -, csak az nem mindegy, hogy ezek méheink életkörülményeit milyen irányba alakítják. A történet számomra és még sokak számára az 1970-es évek végén kezdődhet, amikorra még vissza tudunk emlékezni.

Míg saját méhészetem nem volt, gyakran kísértem el nagybátyámat a Zselicségben lévő méhészetébe. Legelőnek használt domboldalon gyalogoltunk fölfelé. Emlékezetes számomra a látvány és az illatok. Térdünkig érő, a szivárvány minden színében pompázó mezei virágok látványa felemelő volt. Méhek, lepkék, bogarak szálltak virágról virágra. Finom, édeskés nektárillat terjengett mindenfelé. Hazafelé menet mezei virágcsokrot szedtünk, amit otthon vázába tettünk. Akkor az természetes volt, ma már inkább a sivárság kezd természetes lenni. Nemrég jártam arrafelé, mezei virágoknak nyoma sincs, zöld szín dominál a méhek számára értéktelen fűfélékkel.

A tömegvirágzást biztosító méhlegelőink virágzási időszakai között egyre kevesebb a méhek számára elfoglaltságot adó virág.

A kutatások igazolták a nyomasztó valóságot, miszerint a mezei virágok választéka több mint 50 százalékkal csökkent környezetünkben az utóbbi néhány évtizedben.

A kiváltó okok között lehet felsorolni az üzemszerű gazdálkodás igényelte gyomirtók használatának terjedését, az éghajlatunkban bekövetkező változásokat és még bizonyos csillagászati okok is lehetségesek. Az is nyilvánvaló, hogy a virágzó növények mindig érzékenyebbek a változásokra, mint a nem virágzó társaik. Összességében a növénytakaró megvan, csakhogy a nem virágzók aránya tolódik el a virágzók rovására, mégpedig nagyon gyors ütemben. Méhészkedésem kezdetén emlékezetem szerint repce sohasem volt a közelünkben, mégis minden évben bőséges tavaszi mézet pergettünk.

Hamarosan saját méhcsaládjaimat gondoztam. Kezeléskor nagybátyám gyakran állt meg mögöttem és azt kérdezte: „mi ez már megint te gyerek?”. A méhek életével éppen csak ismerkedve, sem serkentést, sem más fogást nem ismerve, kezemet széttárva válaszoltam, hogy „hát ilyenek”. Vastagon, több rétegben a méhek egymásba kapaszkodva próbáltak a lépen maradni. Folyamatosan szaporítani kellett. Serkentés nélkül szedtem a virágport úgy, hogy kétnaponta tele volt a szedő.

Ma minden trükköt be kell vetni annak érdekében, hogy termelőképesek legyenek akácra. Takarás, fészekszűkítés, majd -bővítés, meleg vizes itatás, serkentés, kiegyenlítés és így tovább.

Minden élőlénynek, legyen az növény, állat, vagy ember, a betegségekkel szembeni ellenálló képessége szoros összefüggésben van tápanyag-ellátottságával. Egyféle növényről gyűjtött virágporban nincs benne minden tápanyag, ami szükséges a méh szervezete számára. Csak a virágféleségek bősége biztosíthatja a méhek tápanyagszükségletét. A virágzó növények választékának csökkenésével a párhuzamosan terjedő „monokultúrás sivatagok” tovább növelik a méhek egyoldalú tápanyag-ellátottságát. A méhek evolúciójuk során feltehetően sokkal gazdagabb, változatosabb feltételek között alakultak ki, amelyek meghatározták szervezetük tápanyagigényét. Ma is ezt igénylik, a sokkal sivárabb környezetben. A változatosnak mondható nektár- és virágporforrás jórészt már csak a tavaszi időszakra korlátozódik.

A mai előadók technológiai előadásaikban kiemelten foglalkoznak a nyár végi serkentés fontosságával, amivel megalapozható a következő év sikere. Régen nem így volt. Az akkori előadók alig-alig említették, hiszen megoldódott magától.

Nem volt atka. Még csak szóbeszéd volt, hogy valamiféle parazita közeledik a keleti határ felől. Nem ismertünk vegyszereket. Nem voltak falapok, papírcsíkok, hullámpapír, lámpabél, redőnygurtni, söralátét, zsebkendő és intim betét sem. Nem volt a méhészek szókészletében a készülék, a töménység, a hígítás, a petróleum, az étolaj, a sorozat, a mennyit hoz le, a higiénikus alj, a zárókezelés, „pedig 26-szor füstöltem” szavak. Az atka elleni védekezés túlmutat az atka elpusztításán, mert miközben a méhész mérgeket juttat a kaptárba, közben ő maga is mérgeződik.

Nozéma régen is volt, de szinte mindig csak a téli időszakhoz volt köthető. Már bármikor lehet, akár nyáron is, mert egyrészt van ceranae, másrészt a méhek betegségekkel szembeni lecsökkent ellenálló-képessége miatt az a fertőzöttségi szint, ami régen nem mutatott tüneteket, most számottevő lehet.

Mostanra az időjárás alakulása kiszámíthatatlanná vált. Régen nem így volt. Az évszakok jól elkülönültek, télen hideg volt, nyáron meleg.

Nagy bizonyossággal megmondható volt a nagyobb változások ideje. Népi megfigyelések jelentősebb névnapokhoz kötötték az időjárás változását, ami akkoriban rendszeresen be is következett. A klímakutatások alapján bizonyított, hogy a Föld éghajlatában az egyre rendszertelenebbé váló éghajlat mellett melegedési tendencia figyelhető meg. Az általános melegedés és a rendszertelen változások miatt bekövetkezhetnek nyáron hosszan tartó forró és száraz időszakok, de lehetnek korábban nem tapasztalt nagyobb lehűlések is. Jól megfigyelhetők már a gyakori téli felmelegedések. Ez utóbbi miatt megszaporodott a téli időszakban bekövetkező rablások száma. Ami a tisztulás szempontjából jó, az kedvez a rablásnak. A téli hónapokban kirepülő méhek nem találnak virágot, ezért a kaptárakból kiáramló illat csábítja őket rablásra.

A csapadék eloszlása is megváltozott. A hosszabb száraz időszakokat követően rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat, heves viharok és jég kíséretében.

Utóbbi években a július hónap a napraforgón elszenvedett méhpusztulások számbavételének időszaka. Sokan tapasztalják, hogy a reggel nektárért és virágporért induló méhek többen vannak, mint a hazaérkezők. Ezt követően jobb esetben következhet a mintavétel, a kaptárban elpusztult méhekből, a kaptáron kívüliekből és a táblában fellelhetőkből. Ha egyáltalán fellelhetők, mert az óriás táblákon szétszóródnak. Rosszabb esetben a kényszerű belenyugvás marad a megváltoztathatatlannak hitt helyzetbe. Akinek a méhei túlélték, örül és bízik benne, hogy jövőre is megússza. Régen nem így volt. Napraforgó is alig volt. A méhészek véleménye maximum annyi volt a napraforgóról, hogy koptatja a méheket. Az 1970-es években vetésterülete 100 ezer hektár körül volt az országban, 2017-re több mint hétszeresére, 700 ezer hektár fölé nőtt.

A növényvédelem, valamint a méhek és más beporzók közötti erőpróba éleződik.

A múlt század közepétől induló egyre intenzívebb növényvédelem mind több és több, ugyanakkor egyre kifinomultabb és alattomosabb szereket alkalmaz. Az ördögi kör egyre zárul. Korábban a toxikus fémek, aztán később a szintetikus vegyszerek használatával elkezdődött a beavatkozás a természet rendjébe. Ettől kezdve olyan folyamat szabadult el, amit az ember már nem képes kontrollálni. Egyes fajok elpusztulnak, mások fölszaporodnak. Ha a túlszaporodott fajokat újabb szerekkel elpusztítjuk, olyanok lépnek a helyükbe, amelyek a szerekre nem reagálnak, vagy nem éri el őket. Az ördögi kör egyre zárul, mert a klíma melegedésével délről újabb nem kívánatos fajok jelennek meg, amelyek ellen védekezni kell.

Ez a helyzet kihat más állatfajokra is, például a rovarevő madarakra, amelyek egyrészt elveszíthetik táplálékforrásukat, másrészt a táplálékukat megmérgezve ők maguk is mérgezést szenvednek el.

Sőt a probléma túlmutat a felborult egyensúlyon, mert az emberi szervezetre is hat. Kutatások szerint 1940-ben nem volt a szervezetünkben egyetlen szintetikus vegyszer sem, (a DDT-t is csak 1945 körül kezdték alkalmazni nálunk) mára viszont 300-500 vegyszer nyomait lehet kimutatni.

Ha a méhészkedést csak vállalkozásként lehetne folytatni, nagyon kevesen lennénk. A jövedelmezőségünk nagyon alacsony. Régen nem így volt. Gyakran hallottam az „egy év bankban, egy év raktárban, egy év kaptárban” elhíresült mondást, ami az okos méhész jelmondata volt a biztonság érdekében. A korábban említett problémák következtében ma már sok méhésznek sem a bankban, sem a raktárban nincs tartaléka, jó, ha a kaptárban van. Lehetne differenciálni, mert például annak a méhésznek, aki a kertjében néhány méhcsaláddal méhészkedik, alig van költsége, viszont van jövedelme. A többség azonban nem ilyen.

A tárgyilagossághoz azonban az is hozzátartozik, hogy régen is volt kétség a méhészkedés jövedelemtermelő képességének biztonsága terén.

Ezt bizonyítja a „méhészkedésből megélni nem lehet, csak meggazdagodni” szintén elhíresült mondás. Régen sokan meggazdagodtak belőle, mára jórészt feledésbe merült ez a szállóige, érthető okok miatt.

Abban bízhatunk, hogy a méhek szeretete, az értük folytatott küzdelmünk és a méhészkedés szabadsága átsegít bennünket a nehézségeken. Régen így volt.

Csonka Imre

Kaposvár

Forrás: Méhészet