0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Miként védhető meg a jószág?

Farkasok portyáznak az északi megyékben, s már nemcsak a vad­állományt, de a juhokat és szarvasmarhákat is tizedelik. A fokozottan védett nagyragadozókat lelőni tilos, de védekezni valahogy kellene ellenük, hasznos lehet például a kuvasz és a villanypásztor együttes segítsége.

Az utóbbi néhány évben megszaporodtak a farkastámadásokról szóló hírek – ezek egyelőre emberek testi épségét nem veszélyeztették, a legeltetett állatállományt azonban annál inkább. Csak néhány, a sajtóban is napvilágot látott eset a teljesség igénye nélkül: a boon.hu idén október végén adott hírt a Telkibányán gazdálkodó Csontos Béla erdész történetéről, aki tíz éve tart szarvasmarhákat. Először a nyolcvanas évek közepén találkozott farkasokkal, ezek az egyedek azonban Szlovákiából tévedtek át, s ezt követően hosszú ideig nyugalom honolt errefelé.

Pár esztendeje azonban a farkasok ismét megjelentek a Zemplénben, s jelenleg már több falka is portyázik az erdőkben.

A telkibányai erdész jószágait három éve támadták meg először, azóta minden évben elvittek az anyjuk mellől egy újszülött borjút, akik így nem tudták élvezni a csorda védelmét. A megszaporodott támadásokat részben azzal magyarázza, hogy egyes nagyvadfajok létszáma jelentősen megcsappant, hisz’ a muflonok szinte teljesen eltűntek a térségből, a vaddisznóállománynak pedig több mint kilencven százaléka sertéspestis áldozata lett. A farkasnak ráadásul sokkal könnyebb préda a védtelen szarvasmarha, mint a gyanakvó őz vagy szarvas, s nagyobb hústömeget is jelent egyszerre. Füzér polgármestere, Horváth Jenő a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyen a csordától alig fél kilométerre egy öttagú farkasfalka látható. Ő szintén gazdálkodik, a csordájából egy 150 ezer forint értékű borjút vittek el az ordasok.

Kártérítést azonban nem kapott, még pereskedés útján sem sikerült ezt kikényszeríteni.

Szerinte ahhoz, hogy megteremtsék a „békés egymás mellett élés feltételeit”, új rendszert kell kidolgozni a védett nagyragadozókkal és az általuk okozott kár megtérítésével kapcsolatban, amelyről ajánlásokat is megfogalmaznak majd az agrártárcának.

Ha túl bátor lesz az alfahím

Egy nógrádi gazda lapunknak arról panaszkodott, hogy ma uniós forrásokból támogatást lehet kérni túzokra, harisra, éjjeli és nappali lepkeprogramra, de nagyragadozó programra még nincs ilyen keret, pedig ez az egész állattartás filozófiáját is veszélyezteti.

– Tenyésztőként nekem azzal kellene foglalkoznom, mely állatokat válasszam ki az állományból, hogy a legjobb módon örökítsék majd a fajtajelleget. Ha ezeket a példányokat azonban a farkas leöli, akkor alábbhagy a gazdaságom iránti lelkesedésem, oda a munkám értelme – kesereg a gazda.

Juhai közül tavaly és az idén is két-két állatot vittek el a farkasok, amelyeknek harapásnyomai egyértelműen azonosíthatók voltak.

– A farkas nem bolond, tudja, hogy nem az állat szőrébe, hanem a lágy részekbe: arcba, állkapocsba, lapockába kell marnia – folytatja. Szavai szerint egy olyan programra lenne szükség, amelyben állami támogatással a prevencióra, és nem a kártalanításra helyeznék a hangsúlyt. Ez utóbbi – tette hozzá – jelenleg nem kivitelezhető, mert a fokozottan védett nagyvad által okozta károkat nem kell megtéríteniük a vadásztársaságoknak, ellentétben a vadászható ragadozók okozta kártételtől – például, ha róka pusztítja el a tyúkállományt.

Északi szomszédunknál, az utóbbi években már annyira elszaporodtak a farkasok, hogy ott a 2019/2020-as vadászati évre 35, a 2020/2021-esre 50 farkas kilövését engedélyezte a szlovák agrárminisztérium, Magyarországon azonban ilyenre még nem került sor.

Ez néhány állattartó szerint azért gond, mert a farkasok láthatóan elszaporodnak az országban, és későbbiekben szaporulata felismeri, hogy nem kell tartania az embertől – ergo túl bátor lesz az alfahím, netán később meg meri majd támadni az embert is.

– Nem vagyunk a farkasok ellen, csak azt szeretnénk, ha az erdőben maradnának, és nem portyáznának be a legelőinkre. Ha kell, az agrártárca biztosítson ehhez elegendő forrást a nemzeti parkok részére, illetve azoknak a gazdáknak, akik nemzeti parki vagy ahhoz közeli területen, a farkasok életterében legeltetnek, ahol ha kár éri őket, járjon automatikusan kompenzáció – vetették fel többen is az általunk megkérdezett juhászok közül.

Hozzátették, attól hogy az illetékes nemzeti park ingyen biztosít néhány száz méternyi villanypásztort prevencióként, nem oldja meg a problémát, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, hogy a védettségnek köszönhetően a farkasok olyannyira elszaporodtak, hogy már nem egy család, hanem több falka is élhet az ország erdőkkel borított vidékein.

Kiss György, a Magyar Juh és Kecsketenyésztők Szövetségének termelési alelnöke mindehhez lapunknak hozzáfűzte: „Ma még főleg csak az ország északi területeiről érkezik hír farkas­támadásokról, de mivel ezek a ragadozók nagy területet képesek bejárni, elképzelhető, hogy később délebbre is lehúzódnak”.

Szerinte uniós szinten kellene szabályozni az állatállomány által okozott károk megtérítésének alapelveit, jelenleg ugyanis ennek híján a legtöbb tagállamban nincsenek egységes előírások.

Ő maga például már jó tizenöt évvel ezelőtt szembesült ezzel a problémával, amikor a jánoshalmai gazdaságából több, mint tíz állat veszett oda. Volt, amelyiket a szeme láttára terített le a farkas, de kártérítést nem kapott, s ebben az ügyben azóta sem történt előrelépés.

A kuvaszok ősi génkészlete segíthet

Bakó Botond, a Bükki Nemzeti Park (BNP) gerinces-zoológiai szakreferense több, a BNP honlapján megjelent írásában elemezte az utóbbi hónapokban a farkasok megjelenésének okait. Ezekből kiderül, hogy a faj bükki élőhelyei azonosak az évszázaddal ezelőtti adatok alapján ismert élőhelyekkel.

A gyűjtött szerves hulladékok elemzéséből, a nyomolvasás eredményeiből pedig az is megállapítható, hogy szükségleteiknek meg­f­elelően zsákmányolnak, s jelenlétük alapvetően nem befolyásolja a zsákmányául szolgáló vaddisznók, szarvasok, őzek fennmaradását.

Az ordasok 2001 óta fokozott jogi védelmet élveznek, s részben ennek is köszönhető, hogy míg 2000-ben csak egy kölyökkel együtt mozgó nőstényt tudtak azonosítani a szakemberek, addig ez a szám 2018-ra már egy teljes, ötkölykös családra bővült csak a Bükk-hegység területén, s számuk azóta is növekszik.

A farkasok megtelepedésével azonban jelentkezni kezdtek az aggályok a gazdálkodók részéről: kárt tesznek-e a juhokban, szarvasmarhákban, mit lehet tenni a megelőzésért.

A nemzeti park álláspontja, hogy nem a már bekövetkezett kárt kell kompenzálni – mondván ennek bizonyítása, kivizsgálása körülményes, s a gazdálkodó számára lelkileg is megterhelő lehet –, hanem a kártételt kellene megelőzni.

A gazdákkal együttműködve egy nagyragadozó-barát gazdálkodási formát alkalmaznának a működési területükön, s ha olyan részen zajlik a külterjes állattartás, ami a nagyragadozók életterében található, úgy ingyenesen biztosítanak egy 5+1 soros villanypásztor­rendszert a gazdálkodóknak.

Egy másik, szintén a BNP által támogatott kezdeményezés is segíthet a megfelelő egyensúly kialakításához. A Kuvasz-Őr Nagyragadozó Védelmi Program jóvoltából őshonos kuvaszkölyköket kaphatnak a gazdálkodók, ez a kettős, villanypásztor telepítéssel egybekötött védelem pedig a szakértők szerint már kellőképp hatékony lehet annak érdekében, hogy a farkasok ne tudjanak kárt tenni a legelő állatállományban. Pető Tibor, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület alelnöke – civilben a Heves megyei Tarnabod polgármestere – szerint a program kettős haszonnal jár, s ha úgy teszik egyfajta „win-win” helyzetet eredményez.

A gazdáknak nem kell tehetetlenül nézni, ahogy a farkasok szétmarcangolják az állataikat, mert egy, de inkább két kuvasszal védhető az állomány.

– Ezeknek a nagy testű őrző kutyáknak az ősi génjeikben ott van ez az adottság, csak felszínre kell hozni, hiszen a kezdetektől ez volt a dolguk a pásztorok, juhászok mellett. A farkas okos, s úgy vadászik, hogy nem akar közben megsérülni. Ha egy kuvasszal találkozik, nem kockáztatja a harcot, s akár több tíz kilométerre is odébb áll. Ez a program a tenyésztők szempontjából is jó, hiszen az urbanizált körülmények között felnevelt kutyák őrző-védő ösztöne nem feltétlenül, vagy nem erőteljesen öröklődik, míg a nyájak mellé kihelyezett egyedekében már sokkal meghatározóbb lesz ez a tulajdonság – mondta.

Hozzátette, a nagyragadozó védelmi program keretében eddig tizenkét helyre tizenhét kuvaszkölyköt helyeztek ki.

Különösebb kiképzésre nem volt szükség, mert a gazdák és a nyáj vagy csorda mellett felnőve, ösztönösen sajátítják el a feladataikat, s azt is „zsigerből” tudják majd, mit kell tenniük, ha netán egy védett nagyragadozóval kell farkasszemet nézniük.

Forrás: Kistermelők Lapja