A rackák megmentése néhány lelkes hortobágyi, illetve debreceni tenyésztőknek köszönhető, ezért is vált később általánossá a hortobágyi racka juh elnevezés. Napjainkban nemzeti parkjainak, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. -nek van nagyobb rackaállománya. Ám számos kisebb gazdaságban is találkozhatunk velük. A gereznájából készül a suba, amely évszázadokon keresztül jellegzetes viselete volt a magyar pásztoroknak. Megfigyelések szerint a racka igen okos állat, képes kicselezni a villanypásztort is. Szaporcán az Ős-Dráva Látogatóközpontban még a majorból is képesek kiszökni a leleményes rackák.
youtube://v/OeEsjCtr9Yc
A juhok háziasításának színtere Délnyugat-Ázsia volt, ahol a nagyobb testű, hosszúfarkú vadjuhfaj az arkal élt.
Ugyanígy viták folynak a jellegzetes V alakban felfelé álló, függőleges tengelye körül csavarodott szarvval kapcsolatban is, amely valószínűleg mutáció eredménye és szelekció révén terjedt el, de lehet, hogy más népek révén érkezett.
A 16.-17. századból maradtak fent olyan írásos és régészeti emlékek, amelyeken már jelenlegi formájában szerepel.
A racka az időjárás viszontagságaival, a mostoha tartási körülményekkel szemben igen ellenálló, élénk vérmérsékletű, büszke járású fajta. Különlegessége a pörge szarv, amelyet mind az anyajuhok, mind a kosok viselnek. A kifejlett állatok súlya: kosok 55-75 kg, anyák 34-45 kg. Bőrük tömör, rugalmas. Gyapja meglehetősen durva, 120-200 mikron közötti, tincses szerkezetű, 20-30cm hosszú, fekete és fehér színváltozata létezik. Az anyák egy szezonban átlag 60-100 liter tejet termelnek.