0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mennyei lakoma – fenyőfából!

Sorra kerülnek utcára a díszeit vesztett karácsonyfák ezekben a napokban, ám jó tudni: elszállításukat követően sem válnak haszontalanná, sőt! Londonban például akad egy hely, ahol fenséges lakomaként végzik.

A karácsonyfák többségéről vízkeresztkor, illetve a rá következő néhány napban kerülnek le a díszek, s bár a házak előtt „csupaszon” heverő, elszállításra váró fák látványa megszokott, némi keserűséget is hordoz magában. Éppen ezért örömteli, amikor tudjuk, hogy az elszállítást követően is hasznára, ne adj’ isten örömére lesznek valaki(k)nek.

Jelen esetben cikkünk főszereplőinek, egy londoni mintagazdaság, a Kentish Town City Farm kecskéinek, akiket a városban sokan már jól ismernek. Tavaly nyáron ugyanis bekerültek a hírekbe, miután kilógtak a kapun, s a közeli vonatsíneken bóklászva igyekeztek legelni való után nézni – nem kis fennakadást okozva ezzel. Az állatok most ennél jóval veszélytelenebb módját élvezhetik a táplálkozásnak: kiderült ugyanis, hogy

nagy örömmel eszegetik a gazdaság kidobásra szánt karácsonyfáját, ez pedig szöget ütött a vezetőség fejében. Úgy döntöttek, összefognak néhány, a fák elszállításában érdekelt helyi vállalkozókkal, és besegítenek kecskéikkel a fák újrahasznosításában.

Amit pedig az állatok nem esznek meg, abból a többi közt fűtőanyag vagy éppen mulcs készül majd. Az akció ezen a hétvégén, január 8-a és 11-e között zajlik, és a résztvevők – legfőképp a kecskék – nagy várakozással tekintenek elébe.

Forrás: hamhigh.co.uk