0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mindig örömmel méhészkedve

Kovács Csabát kérdeztem arról, hogyan emlékszik vissza az első méhészettel töltött éveire. „49 éves vagyok” – kezdte Csaba. - „Bátán élek, jelenleg egy mezőgazdasági vállalkozónál dolgozom, közel 400 hektáron gazdálkodunk.” Ismerjük meg a „Kezdő méhesről-méhesre” rovatunk méhészét!

A méhekkel gyerekkoromban, 13-14 évesen ismerkedtem meg. A focipálya mellett, egy kis nyarasban állt egy konténer, sokat jártunk arra játszani. Egyszer nyitva volt az ajtaja, sűrű füst burjánzott kifelé belőle, azt gondoltuk, tűz van, ezért odasiettünk. De nem volt gond, csak épp füstölőt gyújtott a bácsi, aki jött kezelni a méheket. Azonnal beinvitált minket, hogy ha érdekel, akkor megmutatja a méheket. A barátommal kaptunk az alkalmon, kalapot tettünk a fejünkre és már nyílott is az első kaptár.

Mi csak ámultunk a rengeteg méh láttán némi félelemmel, hogy „megcsipkednek” minket, de nem így történt, szelídek voltak.

Misi bácsi elmondta, melyik az anya, a here, a dolgozó, és mi a feladatuk. Nagy öröm volt, amikor valamelyikünk megtalálta a rengetegben az anyát a kis csillaggal a hátán, amit Misi bácsi előttünk ragasztott rá. Aztán az első pergetés élményét is ott éltük át, szinte versenyeztünk, hogy ki tekerje a pergetőt, jutalmul egy üveg mézet kaptunk, és rengeteg élményt, amit ezúton is köszönök neki.

Az ötletet, hogy végül magam is elkezdjek méhészkedni, Neumann Gyuri barátomtól kaptam, akit akkor még csak „online” ismertem, de sokat beszélgettünk a méhekről, mert engem is érdekelt a dolog. Ő akkor már méhészkedett, és nagy vehemenciával győzködött, hogy vágjak bele. A megvalósítás meg is történt 1 év múlva, akkor már személyesen is többször találkoztunk, nem volt kétség, hogy tőle veszem az első családokat, ami 2013. 06. 09-én meg is történt.

Nagy izgalommal vártam, hogy megérkezzen Gyuri és a 2 család, a helyet (akkor még nem itthon) már jó előre elkészítettem nekik, egy gondozásunkban levő, lakatlan családi ház udvarán.

Akkoriban, nem ismerve a méhek viselkedését, nem mertem még hazahozni őket, nehogy a családból valakinek gondja legyen ebből. Ma már itthon vannak a méhek az udvarban, mindenki örömére.

Az eredeti terv 5-10 család volt hobbinak, órákat tudtam nézegetni őket, ahogy a kijárónál nyüzsögtek. Nagy családszámot nem terveztem akkor, mivel vidéken dolgoztam 2 műszakban, nem jutott volna rájuk idő. Amit persze a tapasztalatlanságom, a jó legelő, az erős családok hamar felülírtak. Az első évben 5 családot teleltem be, aztán elindult a folyamat, ami egyre több kaptárt igényelt, 2015-ben már 19 család indult a télnek. Kezdetben fekvő rendszerben tanulgattam a fogásokat, sok segítséget kapva Gyuritól, aki telefonon adott tanácsokat, és jó pár alkalommal el is jött, hogy átnézze az állományt. Ha valami hiányosságot vélt felfedezni, akkor azt javítottuk, amit ezúton is köszönök.

A családok szaporodásával a munka is többszöröse lett, a kezeléseket még jól el tudtam végezni, de a pergetések már elég nagy kihívásnak bizonyultak,

mivel csak a feleségem, édesanyám és anyósom segédkezett, elég lassan tudtam elvenni a mézet a családoktól. Már a harmadik évben átálltam a fészekmézkamrás technológiára, ezzel is könnyíteni szerettem volna a saját dolgomat, ami részben sikerült is, könnyebb volt az elvétel, de még mindig hosszadalmas. A több család azt is jelentette, hogy a helyi legelő már kevés lesz, így vándorhely után kellett nézzek, amit Bátaapátiban találtam meg, szintén barátok segítségével. A vándorlás is nehezen ment segítség nélkül, így elkezdtem gondolkodni, hogy rakodóra váltok. Amit egy jókor érkezett telefonhívás el is döntött, egy vevő az összes családomat kereten elvitte, pár napon belül a kaptárak is elkeltek. Azt a telet méhek nélkül töltöttem, de már kerestem a folytatáshoz vezető utat.

Nem tudván, hogy mennyire tudom majd alkalmazni az új technológiát, nem akartam vagyonokat beleölni, így használt kaptárakat vettem,

melyeket gondos égetés, fertőtlenítés után 2019 tavaszán megtöltöttem méhekkel. Kezdésnek, mivel nem ismertem a rakodós méhészkedést, 25 családot vettem. Persze, a lehető legrosszabb időpontban sikerült a váltás. 2019-ben hihetetlen rajzás volt a méhészetekben, egyszerűen bármit tettünk, megrajoztak a családok, természetesen az enyémek is, ami miatt majdnem megduplázódott az állomány. 2019-ben 38 családot teleltem be. Nem mondom, hogy jó tanulóév volt, de sikerült valamennyire kiismerni a rakodós méhészkedést.

Ha már tanulás… Leginkább az interneten fellelhető irodalomból, vásárolt szakkönyvekből, és tapasztalt méhészekkel folytatott hosszas beszélgetésekkel képeztem magam. Két egyesületben is tag voltam, így nagyon sok érdekes és hasznos előadást hallgathattam meg.

Elkezdtem egy méhésztanfolyamot is, de sajnos nem tudtam összeegyeztetni a munkahelyi dolgaimmal, így az félbe maradt.

Sok jó méhész barátságára tettem szert, akikhez bármikor fordulhattam a kérdéseimmel, és azonnal tapasztalt szakmai válaszokat kaptam, ami nagyban segítette a munkám.

Azt éreztem, hogy a család örül az új hobbimnak, amikor kezdtem, persze akkor még nem kellett sokat befektetni, logisztikázni. De az évek folyamán is támogattak mindenben, a pergetéseknél is csak családi segítség van. Szinte minden méhészetből származó bevételt visszaforgattam eszközökbe, új kaptárakba, ezzel is segítve a jobb, precízebb méhészkedést. A szomszédok is jól fogadták a méheket, eleinte tartottam tőle, hogy nem így lesz, de mivel a kert végében, ahol a méhek vannak, folyik egy kis csatorna, a méhek találnak maguknak megfelelő vizet, így nem zavarták a szomszédokat.

Persze azért 1-1 üveg méz is segít, de anélkül is jó szomszédi viszonyt ápolunk.

Tapasztalatból kijutott bőven. Nagyon tetszett a fekvőben az egyszerűsége, a jó átláthatósága, a fészekmézkamrás mézeltetéssel már fias kereteket sem kellett pergetni, de egyedül elég nehéz a mézelvétel. A rakodóban ez pont fordítva van, leszöktetek és már hordhatom is be a fiókokat a garázsba, ahol kényelmesen tudjuk fedelezni, pergetni a kereteket. Az idei évben fele állományon megpróbáltam az anya nélküli mézeltetést akácon, ami szintén nem épp úgy sikerült, ahogy szerettem volna. A fagyott akác nem adott nektárt, pár kiló méz lett, így a családok sem hozták a várt eredményt. De nem adom fel, jövőre is megpróbálom, hátha jobb akáctermés lesz, és kiderül, hogy anyával, vagy anélkül érdemes akácra vándorolni.

Összegzésül azt mondanám, nem bántam meg, hogy belevágtam ebbe a csodálatos szakmába.

Nagyon szeretek a méhek között lenni, foglalkozni velük, már csak az erre szánt időt kell megtalálnom, mert a mezőgazdaság és a méhészet eléggé „szezonazonos” tevékenység. Tanulságnak talán annyit, hogy az ember ne vállalja túl magát, csak annyi családot tartson, amit még jó kedvvel el tud látni.

Végezetül egy kedves történetem, ami nem is inkább történet, inkább megemlékezés! Pár éve megismerkedtem és jó barátságba kerültem a bátaszéki Rohmann Gyuri bácsival. Egy beszélgetésünk közben az atkairtásra, záró kezelésre terelődött a szó, elmondta, hogy ő Furettózik, és Bayvarol csíkkal védekezik. Felajánlottam, hogy zárónak szublimáljuk le az állományát oxálsavval, amit szívesen fogadott.

A megbeszélt napon el is mentem, az első telephelyen katonás rendben sorakoztak a Hunor rakodói, jól haladtam a szublimálással.

Azután átmentünk a másik telephelyre, ahol 20 kopottas, öregebb kaptárban voltak a családjai. A felénél egy nagyon rozoga, sárral, fűvel betapasztott kaptár állt, amikor befújtam a szublimálóval, olyan volt, mint egy vulkán, mindenhol jött ki az oxálgőz. Amikor végeztem és beültünk az autóba, megkérdeztem, miért nem dobja már ki azt a rozoga kaptárt, mire azt felelte: „Fiam, amióta az eszemet tudom, abban a kaptárban méhek vannak, és ha minden jól megy, azután is lesznek, ha meghalok, azt a kaptárt még apám készítette.” Gyuri bácsi szeptemberben, 80. életévében, végleg letette a kaptárvasat, de a kaptárban még vannak méhek!

Forrás: Méhészet