0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Csütörtöktől nyílik meg az új tanyafejlesztési pályázat

Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók 55 %-a már nem ott született, hanem a városból költözött ki.

A sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, és néprajzi formához az agrártárca külön forrásokat is hozzárendelt.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Tanyafejlesztési Program 2011–es megindítás óta összesen 2761 pályázat részesült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése a tanyánkon élők életszínvonalának javítása, illetve az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A tanyák nem csupán lakóhelyül szolgálnak, hiszen a speciális létforma szerves részét képezi a gazdálkodás, ezért kiemelten fontos a termelési lehetőségek megújítása is.

A tárcavezető hangsúlyozta: a koronavírus-járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, középpontba kerültek a hazai, tanyasi termékeket előállító gazdaságok, a helyi termékek így felértékelődtek.

A minisztérium a megváltozott körülményekhez igazodva fontosnak tartotta felülvizsgálni a programot annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt tudjon fektetni a vidéki népesség megélhetésének biztosítására, az önfoglalkoztatás megteremtésére. Az idei pályázat ezért a tanyán élők életszínvonalának javítására, a tanyai gazdálkodás megmentésére, a gazdálkodási feltételek megerősítésére és az új tanyagazdaságok indítására irányul.

 

 

A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a pályázatok szerkesztésére a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. internetes felületén 2021. február 18-án 8 órától, míg azok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2021. február 25. 8 órától 2021. március 4-ig vagy forráskimerülésig lesz lehetőség.

A megítélhető támogatás maximális összege pályázónként legfeljebb 3.000.000 Ft – tette hozzá Nagy István.

Forrás: Agrárminisztérium