0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fejlődés, fejlesztés, befektetés

Számos fogalom átértékelődött az életünkben lassan több mint egy éve jelen lévő koronavírus-­járvány következtében. Az eddig természetesnek tűnő dolgok bizonytalanná váltak, sok minden át- és felértékelődött. Kiderült, mi nélkül lehet, és mi az, ami nélkül nem tudunk élni. Ilyen utóbbi az élelmiszer-ellátás, és az ahhoz kapcsolódó termelés biztonsága.

Bár voltak nehéz pillanatok, a biztonságos termelést támogatta és támogatja saját eszközeivel az AXIÁL Kft. is ezekben a hónapokban, mondta Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető a cég hagyományos évértékelő, zártkörű sajtótájékoztatóján, amit ezúttal, szintén a járvány miatt, a virtuális térben tartott Pintér Zsolt ügyvezetővel.

Tavaly, az év elején, más ágazatokhoz hasonlóan, a mezőgépipar területén is globális problémává vált az alkatrész- és a gépellátás.

Tavasszal akadozni kezdett az ázsiai ellátási lánc, és emiatt – rövid időre ugyan, de – szinte mindegyik európai mezőgépgyártó leállt a termeléssel. Azóta helyreállt a rend, a gyárak folyamatosan termelnek, és a határidőket is tartják. A járvány az AXIÁL ügymenetében is változtatást követelt. Azon túl, hogy munkavállalóik és vevőik egészsége védelme érdekében mindent megtettek, egy ideig szüneteltetniük kellett a kiszállítást. Ezt később azzal tudták ellensúlyozni, hogy beszállítóiktól a tervezett mennyiségen felül rendeltek alkatrészeket és új gépeket, sürgősséggel.

„Azóta normalizálódott a helyzet, megszoktuk mi is ezt a fajta működési modellt” – mondta Harsányi Zsolt, hozzátéve, hogy az utóbbi hónapokban már megfelelő alkatrészellátást tudtak biztosítani.

Az elmúlt évről szólva említést tett az ismert, a gazdálkodást nehezítő számos körülményről, majd arról, hogy mindennek ellenére javult a növénytermesztők jövedelemtermelő képessége. Fontos, a gazdálkodást befolyásoló, inkább nehezítő tényezőnek nevezte az euróárfolyam változását, ami, mint mondta, egy-két héten belül 5-10 forinttal is változott. A gazdálkodást pozitívan befolyásoló tényezők között említette az Agrárminisztérium 2019-ben meghirdetett, mintegy 30 milliárd forint összegű mezőgazdaságigép-vásárlásra fordítható pályázatát, amihez 80 százalékos kamattámogatás volt elérhető. A tavalyi év elejének forgalmát még ez alakította, ennek a támogatásnak köszönhetően az AXIÁL Kft. mintegy 8 milliárd forint értékű gépet értékesített.

További lendületet adott a gépvásárlásoknak a Növekedési Hitelprogram, hiszen ha valaki azzal kombinálta, akár 0,5 százalékos kamattal is tudott gépet vásárolni.

Újabb lehetőségként az MNB meghirdette az NHP Hajrá programot, amit meg is hosszabbítottak, majd az NHP Fix programot; ezeknek köszönhetően még többen mertek belevágni a gépvásárlásba.

Az Agrárközgazdasági Intézet becsült adatai szerint az elmúlt évben mintegy
180 milliárd forint értékben vásároltak mezőgazdasági gépet a gazdálkodók, vette át a szót Pintér Zsolt. Ez az elmúlt évekhez képest csak kis mértékű és látszólagos elmozdulást jelent (2018: 175, 2019: 177 mrd Ft), mert az ügyvezető szerint az árfolyamváltozást is figyelembe véve inkább csökkenést jelez. Összességében azonban, a pandémiás helyzetet és a gazdasági környezetet is figyelembe véve, véleménye szerint gépberuházási oldalról a magyar mezőgazdaság elfogadható évet zárt.

A részletekről szólva elmondta, hogy a járvány nem befolyásolta a traktorvásárlási kedvet tavaly: 2019-hez képest, amikor 3112 erőgépet vásároltak a gazdák, 2020-ban is majdnem ugyanennyi, 3113 kelt el.

Növekedett viszont az erőgépek átlagteljesítménye: az általuk forgalomba helyezett Fendt erőgépek esetében például a 2019-es 222 lóerőről 235 lóerőre. Érdekes adat, hogy 2015-ben ez még 180 lóerő volt.

Ezen a piacon az AXIÁL Kft. a Landini, a Fendt és a CLAAS márkákkal van jelen. A három márkával a hazai 80 LE feletti erőgép­piac 24,8 százalékát tudhatják magukénak, ami a 2019-es évhez képest 1,6 százalékos növekedés.

Betakarítógépből 250 fogyott tavaly, ezen a piacon az előző évhez képest 2,1 szá­zalékos piacirészesedés-növekedést sikerült elérniük, és még mindig majdnem a kombájnpiac felét (44%) tudhatják magukénak.

A kombájnok esetében is érdemes megvizsgálni a teljesítménynövekedést: az elmúlt húsz évben összesen mintegy két métert, öt és fél méterről hét és fél méterre növekedett az átlagos vágóasztalméret, ráadásul az utolsó öt évben fel is gyorsult ez a növekedés. Nagyobb lett a motorteljesítmény is: a 2019-es 384 lóerővel szemben 2020-ban már 402 lóerő volt a kombájnok átlagos teljesítménye.

Az abszolút értékben „csekélynek” tűnő, a gépek árát tekintve azonban nem kis (18 db) silózó piacon 67 százalékos piaci részesedést értek el tavaly.

Ezt nagy sikernek könyvelik el, és reményeik szerint az idei évre átnyúló ÁTK-pályázatok megvalósulása miatt ez a piac várhatóan még nagyobb lesz.

A mezőgazdasági rakodógépek piacán is tartják vezető pozíciójukat, minden második eszköz az AXIÁL kínálatából (Manitou, CLAAS) kerül forgalomba. E gépek esetében is szembetűnő a paraméterek növekedése, például a Manitouk emelési magassága 5-ről 9 méterre nőtt, az emelhető tömeg pedig 2,5-3 tonnáról 6 tonnára.

Bár még nem kizárólagos forgalmazási joggal, két éve, 2018 decemberében új terméket vettek föl a kínálatukba. A DeLaval fejéstechnológiai eszközeit az ország nyugati részén és az ország keleti részén két megyében, Hevesben és Borsodban képviselik, illetve Szlovákia öt megyéjében.

Az AXIÁL által forgalmazott gépek gyártói is jó évet zártak tavaly, vette vissza a szót Harsányi Zsolt.

Mint elmondta, a negyedik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó, a CLAAS, amellyel a 2000. november 7-én aláírt kizárólagos forgalmazói szerződést tavaly újabb 5 évvel meghosszabbították, 3,7 százalékkal túlteljesítve a tervet, tavaly több mint 4 milliárd euró árbevételt ért el. Az AGCO részvényeinek árfolyama pedig, a 2020. márciusi mélypontjához képest, az év végére 310 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány ellenére a Horsch is jó, történelme legerősebb évét zárta: 2019-hez képest 12 százalékkal növelték eladásaikat. Az idei évben további növekedést terveznek, ezzel megközelítve a félmilliárd euró forgalmat. Az AXIÁL Kft. régóta, 23 éve dolgozik együtt a Manitou-val is.

A francia cég 2025-ig mintegy 450 millió eurónyi fejlesztést kíván végrehajtani. Harsányi Zsolt itt hívta fel a figyelmet, hogy a gyárnak rengeteg megrendelése van, jelenleg mintegy 10 hónap a várakozási idő.

Új márka az AXIÁL kínálatában a német Schäffer, a gyártónak 22 mezőgazdasági és 16 építőipari rakodógépmodellje van. A legkisebb derékcsuklós típus 1,4 tonna, a legnagyobb modell 13 tonna üzemi tömegű. A cég Németországban piacvezető a teleszkópos gépek piacán, a derékcsuklós rakodók piacán pedig a második helyen áll.

Visszatérve az AXIÁL háza tájára, Harsányi Zsolt örömmel jelentette be, hogy 2020-ban is sikerült megtartaniuk piacvezető pozíciójukat. Sikerük kulcsának a folyamatos fejlődést tekinti, mint mondta, „be kell fektetni a jövőbe”. Ilyen befektetésnek nevezte a munkatársaik továbbképzését, és megtartását, akiknek hosszú távú perspektívát szeretnének nyújtani. Jelenleg 871 dolgozójuk van az Axiálban, a Manaxban és az AFS-ben, közülük tízen már több, mint 25 éve, 40 százalékuk pedig több, mint tíz éve van a cégcsoport alkalmazásában. Az utánpótlásra is gondolnak, csatlakoztak a Legyél Te is agrárgépész! programhoz, amelynek Umenhoffer Péterrel, az AXIÁL marketingigazgatójával ők a „motorjai”. Szoros kapcsolatot ápolnak a releváns oktatási intézményekkel, és folyamatosan megújítják gyakornoki programjukat is.

Sikerük kulcsa infrastruktúrájuk is, a régi feltételek között egyre kevesebb helyen kell dolgozniuk munkatársaiknak.

Sokat költöttek telephelyeik felújítására már eddig is, most pedig a bajai központ fejlesztése mellett egy új építését tervezik Felsőzsolcán. Ide a miskolcit helyezik át.

„Tesszük mindezt azért, mert úgy gondoljuk, hogy az első gépet a kereskedő adja el, a másodikat pedig már a háttérszolgáltatás minősége” – hangsúlyozta Harsányi Zsolt a megfelelő „after sales”, az alkatrész- és szervizszolgáltatás fontosságát. Sokat költenek a vevőszolgálatra, a szervizes munkatársaik induló felszerelése például 10–15 millió forintba kerül. Ezekkel az autókkal tavaly 3,5 millió kilométert tettek meg a szervizszerelőik, akik 14 ezer gépet javítottak meg. Alapképzés náluk az egyhetes diagnosztikai tanfolyam, aminek elvégzése minden új belépőnek kötelező, tavaly ezt ötvenen végezték el.

Megfelelő infrastruktúrára azonban nemcsak a szerelőknek van szüksége, az alkatrészek raktározásához is nélkülözhetetlen.

Egy, a Pénzügyminisztérium által kiírt pályázat segítségével bővítik Baján az Alkatrész Logisztikai Központjukat, amit már építenek. Az új, 48x48x14 méteres raktárral kapacitásuk 2400 négyzetméterrel bővül, ahol 38 ezer ládányi alkatrészt tudnak majd tárolni és 5500 új raklaphelyük is lesz.

Egy ekkora infrastruktúrát azonban működtetni is kell, méghozzá hatékonyan, tette hozzá Pintér Zsolt, így, kihasználva a pandémia időszakát, megreformálták a folyamatirányítást is. Bevezették az e-számlát és az e-munkalapot, és tavaly óta minden, az AXIÁL Kft.-hez bekerülő gépet úgynevezett NFC-chippel látnak el. Ennek és egy applikációnak köszönhetően minden pillanatban látják az adott gép műszaki állapotát, a szerviz-életútját. Ugyanezt teszik lehetővé a gépekbe beépített telemetriai rendszerek is, amiket a Hyundai és a Manitou például már nem is opcióként, hanem alapfelszereltségként tesz bele a gépekbe.

Sikerük kulcsa Pintér Zsolt szerint még a partnerkapcsolataikban rejlik, számuk meghaladja a 20 ezret. Tavaly, az előírásokat betartva, több mint 1300 bemutatót sikerült tartaniuk. Nem volt lehetőség viszont a gépkezelői oktatásokra, ezért digitalizálták az oktatóanyagokat, amiket minden eladott géphez – személyes hozzáférési kóddal – megkaptak a gépkezelők.

Szolgáltatásik eredményét ismertetve Pintér Zsolt elmondta, hogy tavaly minden üzletáguk teljesítette az előírt terveket.

Ennek eredményeként a 2019-es 88 milliárd forintos forgalmukat sikerült felülmúlniuk, mintegy 9 százalékkal, ami 96 milliárd forintot jelent, még az említett euróárfolyam-változást is figyelembe véve. „Az idei évre is optimista, realista tervet vázoltunk fel, és hiszünk benne, hogy ezek a tervek teljesíthetők” – mondta az ügyvezető.

Szolgáltatásaik mellett fontos gazdasági lábnak nevezte az Axiál Financial Service által nyújtott finanszírozási formákat Harsányi Zsolt, mint mondta, az a céljuk, hogy a leghatékonyabb megoldásokat nyújthassák partnereiknek. Tíz munkatársuk foglalkozik ezzel a területtel, ők csak tavaly mintegy ezer esetben segítettek a vevőknek. A gépekhez ráadásul nemcsak finanszírozást adnak, hanem biztosítást is, ma már mintegy 5700 gépet biztosítanak, tavaly összesen 200 káreseményük volt. Az Agrár Biztosítóval együttműködve növényekre is köthető náluk biztosítás, közreműködésükkel tavaly mintegy 40 százalékkal nőtt a fedezetbe vont terület.

A bérgépekkel foglalkozó MANAX Kft. flottájában több, mint 1200, átlagéletkorukat tekintve 2 éves gép van.

Idén is sokat lecserélnek, és ezen használt gépek iránt igen nagy az érdeklődés. Szlovákiai leányvállalatuk 6 telephelyen forgalmazza a Fendt, a Horsch, a Kramer, a Berthoud, a Framest és az Oehler gépeit. Partnereik itt is a rendeléstől számított egy napon belül megkapják az alkatrészeket.

Romániában 11 telephelyük van, a Munax a Krone, a Kramer, a Landini, a Berthoud, a Framest és az Oehler gépeit forgalmazza. Tavaly csak a vevőszolgálatuk forgalma több, mint 30 százalékkal növekedett az előző évhez képest.

Hazai mezőgazdasági érdekeltségeiket ismerve tudható róluk, hogy nem pusztán kereskedők. „Az e gazdaságokban szerzett tapasztalataink alapján joggal állíthatjuk, hogy sokkal inkább mezőgazdasági szolgáltatók vagyunk” – mondta Pintér Zsolt, aki szerint ezek a gazdaságok jó terepet biztosítanak az általuk képviselt márkák kipróbálására.

A tájékoztató végén Harsányi Zsolt a jövő mezőgazdasági trendjeiről osztotta meg gondolatait.

Mint mondta, 2030-ban egymilliárddal több ember él majd a Földön, és az ő élelmezésükhöz a jelenleginél 1,75 százalékkal több élelmiszert kell minden évben megtermelni. Közös elvárás, hogy a mezőgazdaság mindezt környezetkímélő módon tegye, ezért határozott véleménye, hogy ez csak modern gépekkel lehetséges. „Zöld mezőgazdaság és digitalizáció. Ezek azok a hívó szavak, amik az elmúlt időszakban Brüsszelből érkeztek hozzánk, aminek a mezőgazdasági gépesítésnek is meg kell felelnie”, mondta. Ehhez, úgy látják, minden segítség adott lesz: a nemzeti társfinanszírozás 80 százalékra növelése, a Vidékfejlesztési Programban nyújtható 4000 milliárd forint a korábbi 1400 milliárd helyett, az ÁTK támogatások keretösszegének várható emelése, a már tavaly is magasabb földalapú támogatás megteremti a lehetőségét annak, hogy a magyar mezőgazdaság úgy feleljen meg mindezeknek a követelményeknek, hogy közben a gazdák összes befektetése is megtérüljön.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság