0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az érkező hűvös időjárása gátolja a növények túl korai fejlődésnek indulását

Csaknem két hete nem esett számottevő csapadék hazánkban, így keleten is sokat javult a belvízhelyzet, bár még mindig vannak olyan táblák, ahol áll a víz. A múlt heti 20 fokos meleg napok a déli országrészben megindították a korán virágzó gyümölcsfák rügyeit, így az e heti mínuszok már fagykárt is okozhattak.

A folytatásban lehűlés vár ránk, szombattól nagyjából szerdáig reggelente szinte országos faggyal, mely gátolja a növények túl korai fejlődésnek indulását.

Csapadék holnap, pénteken érkezik, de az ország nagyobb részén nem jelentős mennyiség.

Múlt hét csütörtökön és pénteken igen enyhe időjárásunk volt, a hőmérséklet nagy területen meghaladta a 20 Celsius fokot, annak ellenére, hogy a hajnalok deresek voltak. Szombatra hidegfront érkezett észak felől, de csapadékot gyakorlatilag ez sem hozott.

A hőmérséklet a hét végére visszaesett, sokfelé voltak -5 fok körüli minimumok a hideg légtömeg nyugalomba jutása után, de a nagy nappali hőingás azóta is jellemző.

A talajok mélyebb rétegei nedvességgel telítettek. A belvizes területek kiterjedése sokat javult, jelenleg a keleti országrészben, főleg a Tisza mentén vannak még vízzel borított táblarészek.

Az őszi csapadékkal együtt azonban a talaj így is országszerte feltöltődött nedvességgel, mely kulcsfontosságú a tavaszra nézve.

A keleti országrészben a tél második felében hetekig tartó belvízfoltok is kialakultak.

A hideg idő lassan érkezett meg, még a későn, november elején vetetett búza is meg tudott annyira erősödni, hogy átvészelje a telet. Olyan nagy hideg, mely a mezőgazdasági kultúrákat károsította volna, nem fordult elő.

A tél végi enyhe idő viszont a déli országrészben a korai virágzású gyümölcsfák fejlődését már elindította, erősen fagykár-veszélyes helyzetet teremtve.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól teleltek, a csapadékos október miatt a későn vetett búza állományok fejletlenebbek. A még mindig meglévő belvizes foltokban az őszi vetés már sokfelé kipusztult. A múlt heti meleg idő a déli országrészben a mandula és a kajszi rügyeit már beindította, erre érkezett a héten -3, -6 Celsius fok, így már fagykár is előfordul. A talaj az elmúlt két hét száraz időjárása után jól járható, művelhető.

A következő napokban jobbára hideg időre számíthatunk, komoly éjszakai fagyokkal.

Holnapra ugyanis hidegfront érkezik, mely északkeleten többnyire 2-5 mm közötti csapadékot hoz, de az ország déli felén ennél kevesebb valószínű. Ezt követően jövő csütörtökig számottevő csapadék már nem valószínű.

A gyakran élénk, egyes napokon erős szél és a szombattól várható nagyrészt napos idő a pénteki csapadékot hamar felszárítja majd. A talaj veszíteni fog nedvességtartalmából.

A hőmérséklet több fokkal visszaesik, a hideg levegő nyugalomba jutása után főleg vasárnaptól országos fagy várható reggelente, helyenként -5 fok alá csökken a hőmérséklet. Napközben jellemzően 5-10 fokig melegszik a levegő, majd a jövő hét közepén kezdődik felmelegedés.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu