0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A méhész sem szakmunkás

Bizonyára sokan olvasták dr. Vicze Ernő 1983-ban, „A méhész is szakmunkás” címmel kiadott könyvét, mely a méhészek meglehetősen összetett és szerteágazó munkáját írja le. A könyv tartalmazza a méheknek azt a nélkülözhetetlen szerepét is, amivel hozzájárulnak a természet rendjének fennmaradásához. A könyv címe ihlette e cikk megírását, kissé más nézőpontból.

Talán sok méhész számára ismert, hogy az országos szakképzési rendszert átalakították, hivatalos megfogalmazás szerint: „…a gazdasági igényekkel való összehangolásra irányuló kormánykoncepcióval összhangban”. Ennek keretében a méhész­oktatás nem került be az OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) rendszerbe.

Méhésztanfolyamokat ezután is lehet tartani, de a végzők nem országosan elismert bizonyítványt, hanem ún. tanúsítványt kapnak arról, hogy elvégezték a tanfolyamot.

A méhészek munkájának elismertsége alacsonyabb szintre került.

Különböző nyilatkozatokban gyakran hallani a méhek és egyéb beporzók munkájának jelentőségéről. Mivel a méheket a méhészek tartják életben, az egyéb beporzókat pedig természetvédő elkötelezettségük révén védik, így az összefüggés cáfolhatatlan. A méhészek nem választhatók el a méhektől.

Ma már nem lehet úgy méheket tartani, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A magukra hagyott méhészetek néhány hét alatt tönkremennek. A méhlegelő-adottságok drasztikus beszűkülése, a varroa atka kártétele, a rovarirtó szerek használata és a hozzáértés hiánya akár külön-külön is, néhány nap alatt teljes méhészetet képes lenne megsemmisíteni.

Ma hazánkban kizárólag a képzett méhész szakértelme tartja működésben a méhészeteket. Óriási erőfeszítések árán.

Az időjárás megváltozása a méhészkedés technológiájában módosításokat követel. Az időjárás régen sem igazodott a méhészkedéshez, most különösen nem, nekünk kell idomulni. Az enyhe telet követő tavaszi fagyok gyakran kényszerítik a korábban jól bevált technológia áttervezését. Az akác sikere – vagy kudarca – után elkövetkezik a rettegett július hónap. A napraforgó virágzásának hónapja. Minden évben sok ezer méhcsalád szenved kisebb, de inkább nagyobb veszteségeket a rovarölő szerektől. Persze mindig reménytelinek indul, hátha nem lesz pusztulás. Sokszor már az a méhész is örül, akinek „csak” a kijáró méhei vesztek oda. Se méz, se méhek. Ekkor, mentsd a menthetőt elkeserítő jelszóval, már csak a következő évre lehet koncentrálni. Összeszedni a maradék családokat, egyesítéssel, serkentéssel, anyavásárlással valahogy telelőképes állapotba hozni. Ehhez óriási önuralom, elszántság, elméleti ismeret és sok gyakorlati tapasztalat kell.

Reménytelenséggel küszködő, önbizalmában megtépázott méhésznek kell méz nélkül és pénz nélkül bízni a jövőben.

Az esetek többségében a méhpusztulások okozói ismeretlenek maradnak, hiába a méhegészségügyi felelős, a hatósági állatorvos, a laborok. A méhész pedig semmi mást nem akart, csak egy kis mézet, miközben hozzájárul a növénytermesztő gazda jövedelmezőségének növeléséhez. A rovarölő szerek használatának észszerűsítésére, a méheket és egyéb beporzókat védő használatára tett egyesületi kezdeményezés az elmúlt évben nagyon ígéretesnek indult, de még az agrárium legfelső vezetésének támogatása ellenére is meghiúsulni látszik.

Mindnyájan örülhetünk, amikor a hírekből nap mint nap arról értesülünk, hogy az ország jó ütemben fejlődik. Szinte hetente új beruházások indulnak. Üzemeket, gyárakat létesítenek, zöldmezős beruházások valósulnak meg sorozatban. Autópályák épülnek, ipari parkok nőnek ki a városok bevezető útjai mentén.

A gazdaság fejlődik, de az is nyilvánvaló, hogy ezeken a területeken többé már nem nő virág.

Ami megmarad a méhek számára, az a kevés és rövid ideig tartó tavaszi virágzás, a repce, az akác és a napraforgó. Az a napraforgó, ami sok méhészetben több kárt okoz, mint hasznot. Szükség lenne egy országos szintű felmérésre, amelynek során ki lehetne jelölni olyan területeket, amelyek nem, vagy nehezen művelhetők, illetve művelés alól kivonhatók. Ezek védett státuszt kaphatnának, ahol a flóra valamelyest megújulhatna és a méhek növényvédő szerektől mentes háborítatlan környezetet találnának. Egyes becslések szerint a rovarporozta növények megporzását hozzávetőleg 80%-ban mézelő méhek végzik. A virágos növények közel 70%-a rovarmegporzást igényel. A megporzással termelt érték világszinten kb. 50-szerese a mézének.

A méhek tartása, különösen tenyésztése magas szintű képzettséget és sok gyakorlatot igényel.

A rendszerváltás után, amikor több ágazat fejlődése is új lendületet vett, több olyan véleményt is lehetett hallani, hogy szükség lenne az egyetemi szintű méhészoktatásra. Jól emlékszem, amikor első alkalommal, a méhészet oktatásának esélyeivel kapcsolatban bementem a rektorhoz (Kaposvári Egyetem). Szinte szó szerint vissza tudom idézni szavait: „Méhek? Hú te, figyelj! Én szeretem a mézet. Emlékszem, amikor gyerekkoromban a faluban, gyerekek összeverődtünk, elmentünk a méhészhez. Ott a faluban volt egy öreg méhész. Hajtottuk a pörgetőt, aztán kaptunk egy kis lépes mézet. De most ne haragudj, el kell mennem egy értekezletre. Szevasz”. Aztán végül kollégáimmal mégis eljutottunk a méhészet oktatásáig fakultatív, illetve alternatív tantárgyként és felnőttképzés keretében az OKJ-s képzésig.

Az egyetemi átszervezések következtében néhány éve megszűnt az egyetemi hallgatók méhészeti oktatása és most országos szinten az OKJ-s képzés is.

Más állattenyésztő ágazatokban, ahol az állatok zárt helyen vannak, a takarmány gramm pontossággal ki van mérve minden nap, kor és hasznosítás szerint, a tevékenység kockázata minimális, mégis követelmény a felsőfokú végzettség. Méhészetben a méheket nem lehet karámba zárni. Szabadon kell mozogniuk, berepülik a szomszédos területeket is, ahol ezer veszély leselkedik rájuk. Életük függ az időjárástól, a méhlegelőtől, a növényvédelemtől, a méhész képzettségétől. A méheknek önálló „elképzelésük” van az életről. Ember és rovar közötti kapcsolatot létesíteni úgy, hogy az oda-vissza működőképes legyen, tanulás és gyakorlat nélkül lehetetlen.

A méhésznek pedig rugalmasnak is kell lenni. Gyakran kell módosítani a technológián a tervhez képest. Sokszor csak órákon múlik. Van úgy, hogy az este megtervezett következő napok programja az időjárás hirtelen változása miatt reggelre teljesen másképpen alakul.

A méhek biológiáját, a méhlegelő-ismereteket, a méztermelési technológiákat, a betegségeket, az eszközhasználatot, a méhek szállítását meg kell tanulni.

Egyre gyakrabban új fogalommal is ismerkednünk kell: az újrakezdés lehetőségének definíciójával.

A természet jelenlegi és várható állapotát figyelemmel követők között régóta közismert, hogy a méhek a méhészek nélkül már nem maradnának életben. A méhek jelenleg a társadalom szolgálatában vannak, de ennek inkább fordítva kellene lenni.

Olyan élet van a méhészekre bízva, amitől az emberiség léte függ.

Egyre több olyan méhész van, aki magas szintű képzettséggel és sokéves gyakorlattal is a határán van ennek a megfelelésnek. Bonyolult, felelősségteljes, minden mozzanatában kockázatokkal teli szakma. Pontosabban már nem szakma, csak tevékenység. Mostantól ehhez már elegendő lesz egy tanúsítvány is. Bár az sem kötelező.

Csonka Imre

Kaposvár

Forrás: Méhészet