0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Alkalmazkodnak a növények a klímaváltozáshoz

Első ízben összesítették a világszerte rendelkezésre álló adatokat a kutatók azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak a növénypopulációk az éghajlatváltozásra. A tudósok megállapították, hogy a rövid élettartamú és gyors nemzedékváltással rendelkező növények rosszabbul viselik az éghajlatváltozással együtt járó szélsőségeket, mint a hosszú életű fajok.

A rövid életű növények sérülékenyebbek az éghajlatváltozás hatásaival szemben, mint a hosszú életű növények. Ezt állapították meg a németországi Integratív Biodiverzitás Központ (iDiv), a Martin Luther Egyetem (MLU), valamint a Helmholtz Környezetkutató Központ (UFZ) kutatói. 

A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint, a növényfajok bizonyos tulajdonságai, például egy nemzedék élettartama, lehetővé teszik, hogy előre jelezzék az adott faj éghajlatváltozással szembeni sérülékenységét. Ennek segítségével fel tudják térképezni azt is, hogy mely növényfajokat kell kiemelten védeni.

A növényvilág faji változatosságának várható csökkenéséért igen nagy részben a klímaváltozás lesz felelős.

Azért hogy a  természetvédelmi erőfeszítések a politikában is érvényesüljenek, és meg lehessen határozni a megfelelő lépéseket, feltétlenül szükséges ismerni, mely régiókat és fajcsoportokat fenyeget a legjobban az éghajlatváltozás.

Az Integratív Biodiverzitás Központ nemzetközi szakértőket bevonásával olyan tanulmányokat állított össze amelyek az éghajlati tényezők, például a csapadék és a hőmérséklettel összefüggésben vizsgálták a populáció méretének változását.

Ezt követően a fajokat megvizsgálták a közös jellemzők, például a generációváltás időtartama szempontjából. A vizsgálat alapján kimutatható, hogy a generációs idő megfelelő mutatója annak, hogy egy faj mennyire sérülékeny az éghajlatváltozással szemben – magyarázta Dr. Aldo Compagnoni, a munkacsoport tagja. 

A tudósok megállapították, hogy mindenek előtt a rövid élettartamú és gyors nemzedékváltással rendelkező növények, mint például a fűfélék rosszabbul viselik az éghajlati szélsőségeket. Az kutatások arra is fényt derítettek, hogy a fő korlátozó tényező a csapadék mennyisége. A csapadék ugyanis háromszor jobban befolyásolja a populáció méretét, mint a hőmérséklet.

Noha széles körű  populációs adatokkal rendelkezünk a földön található növényfajok egy részéről, becsülni tudjuk a legtöbb növényfaj hozzávetőleges generációs idejét. Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy felmérhessük a fajok globális szintű pusztulásának lehetséges kockázatát az éghajlatváltozással összefüggésben – hangsúlyozta Tiffany Knight, az iDiv, az MLU és az UFZ professzora.

A jelenlegi adatmennyiség még nem elégendő a globális szintű általános megállapításokhoz.

A tudósok csupán 62 növényfajhoz – jellemzően az Egyesült Államok és Nyugat-Európa mérsékelt égövében előforduló lágyszárú fajokhoz – tudnak megfelelő adatsorokat felállítani a bolygón található mintegy 350 000 növényfaj közül. 

Annak érdekében, hogy megbízható előrejelzéseket tudjunk készíteni az éghajlatváltozás következményeiről a világ minden régiójára és az összes ismert fajra nézve, új populációökológiai kutatásokra van szükség a fás szárú növényfajok és a trópusi növények körében is.

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu/taspo.de