0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bérelj földet, várd a terményeket!

Bérben nevelnek zöldséget és gyümölcsöt hat vidéki közösségi kertben: Hartán, Ópusztaszeren, Nagybajomban, Demjénben, Hajdúhadházon és Nagyrédén. A MyFarm közösség előfizető tagjai mindig vegyszermentes friss terméket kapnak.

A MyFarm-előfizetők gyakorlatilag egy kis földterületet bérelnek, amin egy tapasztalt és elkötelezett gazda vegyszermentesen termel a szezonnak megfelelő növényeket, és heti vagy havi rendszerességgel szállítják nekik házhoz a termést.

A kertek működése teljesen átlátható: egész nap webkamera közvetíti a képüket, beleértve a beavatkozásokat, a Facebookon pedig egy zárt csoportban minden információt megosztanak róluk, és egyes döntésekbe az előfizetőket is bevonják.

A Bács-Kiskun megyei Hartán született az ötlet, és majd’ 3 éve ott is valósították meg először, és mostanra öt településről csatlakoztak hozzá termelők.

– Bérelj földet, és várd otthon, hogy minden héten szállítsuk neked a vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt. Tulajdonképpen ez volt az ötlet, amire a MyFarm „hálózatot” alapoztuk – idézte fel a kezdeteket Kövesdi Gábor, az ötletgazda-alapító-tulajdonos. Mint elmondta, a fővárosban él, de Hartáról mindig vitt – vinnie kellett – egy kis hazait, zöldséget, tojást, gyümölcsöt a barátainak, ismerőseinek.

Tehát számára nem volt kérdéses, milyen sok értékkel rendelkezik a település – termények tekintetében is. Ebből jött az ötlet, hogy ottani gazdálkodó barátai céltudatosan termeljenek, lehetőleg jó előre értékesítve a zöldségeket és gyümölcsöket.

Csak úgy mertek belevágni a vállalkozásba, ha tisztában vannak a kereslet nagyságával, hogy csak annyit termeljenek, amennyit elvisznek.

Az előfizetés lett a megoldás, és a MyFarm Harta tulajdonképpen közösségi vállalkozásként működik.

– Végül az óvatos becslésen alapuló tervhez képest kétszer annyi termett – mégse maradt meg egy szem zöldség vagy gyümölcs sem. Annyi vásárló jelentkezett, hogy minden elkelt.

Tehát beindult a vállalkozás, olyannyira, hogy 2020 elején megszerezte a Highlights of Hungary közönségdíját. A kezdeményezés az Innovációs Minisztérium A 100 legérdekesebb Magyar Innováció című kiadványának legújabb számába szintén bekerült.

Nemcsak papíron bizonyultak sikeresnek, hanem a gyakorlatban is.

Idén februárban már úgy vágtak neki a második szezonnak, hogy a bő 1000 négyzetméteres hartai kert vetését kétszáz előfizető várta.

– A nagy kereslet kiszolgálására két utat láttunk magunk előtt: vagy növeljük a kertünket – ami a minőség rovására mehet –, vagy új termelőket vonunk be a tevékenységbe – mondta el tudósítónknak Kövesdi Gábor.

– Mivel elfogadhatatlan kompromisszumnak tartottuk, hogy rosszabb minőségben szolgáljuk ki az előfizetőinket, úgy döntöttünk, megosztjuk a tapasztalatainkat más kertekkel is.

Ezért toborzó kampányt kezdtek, hogy hasonló gondolkodású és hasonlóan tapasztalt kisgazdákat találjanak az ország minden részében. A Facebookon közzétett felhívásra mintegy kétszázan jelentkeztek. Őket alaposan megrostálva összesen már hat MyFarm-kert működik, Hartával együtt. Nekik köszönhetően Budapest, Harta, Paks, Kalocsa és Kecskemét lakosai után – többek között – már Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Gyöngyösön, Szegeden, Makón, Pécsen, Kaposváron, Keszthelyen és Nagykanizsán is élvezhetik idén a családok a „kosárközösségben” elérhető, vegyszermentes háztáji minőséget.

Már több mint ötszáz előfizetője van a MyFarm közösségnek. A meglévő kertekből még néhány százat ki tudnak szolgálni, de az eddigi növekedés alapján hamarosan azok is megtelnek.

Mostanra elég tapasztalatuk gyűlt össze, hogy többféle csomagot is kínáljanak.

Van köztük havi, heti és alkalmi. Szigorúan idényterményekről van szó, vagyis a szállítást is elsősorban az érésükhöz igazítják.

– A MyFarm közvetlenül a fogyasztóknak szállítja a termékeket. Így nincs tárolási költség, nincs közvetítői díj, és mivel a termények nem állnak a polcokon, egyáltalán nem veszítenek a minőségükből, mire az előfizetőinkhez kerülnek. Mindig friss a zöldségünk és a gyümölcsünk. Azonkívül az előfizetőink figyelemmel kísérhetik a termelést: megszavazhatják a termesztett növényeket és az éppen időszerű döntéseket, kamerán keresztül pedig folyamatosan ellenőrizhetik a kertjüket, a benne végzett munkálatokat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy lássák és tudják: a gazdák mindent megtesznek érte, hogy a lehető legjobb minőségű áru kerüljön az asztalukra.

A MyFarm közösség alapítója elmondta, hogy a minőséggel szemben támasztott követelményből nem kívánnak engedni, ugyanakkor növekedést terveznek.

– Szeretnénk még húsz-harminc vidéki kertet bevonni, és Budapesten is néhányat. Sőt, ezt a közösségi finanszírozási modellt másoknak is szeretnénk elérhetővé tenni, és nemcsak a mezőgazdaságban, hanem más területeken is. További célunk, hogy az összes kert egyre többféle termékkel szolgáljon. Például füstölt árura, mézre, őrölt paprikára, házi sajtokra, fűszerekre, szörpökre gondolok. Egyszóval, szeretnénk évről évre bővülni. Ennek komoly szakmai és emberi feltételei vannak, hiszen a maximális bizalomra épül a rendszer.

Meg kell jegyeznem, hogy a gasztroblogjával közismertté vált Mautner Zsófia már az első évben kipróbálta a MyFarm zöldségeit és szolgáltatásait, és azóta is kapcsolatban vagyunk vele. Idén már ő maga is részt vesz az értékteremtésben, mert hozzánk hasonlóan gondolkodik a vidéki értékekről, a fenntartható gazdálkodásról, az egészséges étkezésről, és a társadalmi felelősségvállalás is fontos számára. Mindezek alapján kézenfekvő volt, hogy összefogunk, és hogy részt vesz a projektben.

A MyFarm alapítványt hozott létre a családi gazdaságok segítése és a többi célja megvalósítása érdekében.

– Az újonnan alapított MyFarm Gazda Alapítvány fogja össze a mozgalmat-szolgáltatást, ellenőrzi a termelés minőségét és az új kertek bekapcsolódását. Az alapítvány, illetve magának a kezdeményezésnek minél több környezettudatosan művelt kert és működtetett családi gazdaság létesítésével az a célja, hogy minél több még szélesebb társadalmi és környezeti célt támogassunk terményeinkkel, akcióinkkal – és adott esetben szellemi vagy anyagi forrással. Ugyanis – Magyarországon egyedülálló módon – a MyFarm kosárközösség növekedése és francishe-hálózattá bővítése üzleti indíttatású, de a vidéki kertgazdák megélhetését biztosító bevételen felül keletkező profitot az alapítvány fenntarthatósági és szociális céljaira fordítjuk.

A MyFarm közösség többről szól, mint a profit.

Szeretnénk élhető környezetet és igazságos társadalmat hagyni a gyermekeinkre, és ezért igyekszünk tenni a közösség tagjaiként – tette hozzá Kövesdi Gábor.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság