0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növekszik az olasz kiskereskedelmi boreladás

Az olaszországi nagy áruforgalmú kiskereskedelmi csatornákban a boreladások volumenben kifejezve 8,5% -kal, 22 millió literre nőttek 2021 első négy hónapjában. Ugyanebben az időszakban a boreladások értékében 20%-kal növekedtek – derült ki a Vinitaly számára készített kutatásból, amely a pezsgők erős, míg a borok mérsékelt növekedését is kiemelte.

Az adatok szerint 2021-ben azok a borok teljesítettek a legjobban, amelyek különleges eredetmegjelöléssel rendelkeztek, míg a pezsgők bajnoka továbbra is a Prosecco maradt. Ugyanakkor az e-kereskedelmi boreladások is három számjegyű növekedést produkáltak az év első négy hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

2021 átmeneti év lesz

Virgilio Romano, az IRI Business Insight (adatelemző és piackutató vállalat) igazgatója, azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a  kiskereskedelemi értékesítés csökkeni fog, mivel vendéglátóipar várhatóan lassan talpra áll – ez pedig a borfogyasztási szokásokra is hatással lesz.

„Fel kell készülni a jövőbeni csökkenésre, mivel a világjárvány idején elért rekordértékesítések a HoReCa csatorna újbóli megnyitásával normalizálódni fognak.”

Várakozásai szerint 2021 átmeneti év lesz a normalitáshoz való visszatéréshez, és az eladások valószínűleg jó szinten maradnak, feltéve, hogy a borászatok és a kiskereskedők tudják, hogyan maximalizálják az e-kereskedelemből és a regionalizmusból eredő lehetőségeket.

Kiskereskedelmi válasz

Úgy tűnik, hogy a kiskereskedelmi szektor a maga részéről odafigyel ezekre a tendenciákra.

Gianmaria Politi, a Carrefour (francia multinacionális kiskereskedelmi vállalat) munkatársa megjegyezte, hogy számos új, korábban a HoReCa csatornának szánt borcímke érkezett a szupermarketek polcaira. Emellett a fehérborok eladásai több mint 10%-kal nőttek, ami nagyobb növekedési ütemet jelent, mint a vörösboroké, ezenfelül a Carrefour sajátmárkás borai közül nem kevesebb, mint hat pezsgő szerepel az eladások top 10-es listáján.

Alessandro Masetti, a Coop Italia munkatársa kiemelte, a sajátmárkás borok pozitív teljesítményét: az „Assieme” bor kétszámjegyű növekedést ért el, a „Fior Fiore” pedig szintén pozitívan teljesített.

Ugyanakkor elismerte, hogy 2021-ben nehézségekbe ütközik a borok értékesítésének további növekedése a kiskereskedelmi csatornában.

Mike Baggio, az olasz borszövetség (Federvini) képviselője kommentárjában elmondta, hogy a közép- és felsőkategóriás borok kínálatának növekedésére számít az üzletekben, ami viszont magasabb átlagárakat eredményez majd. Kiemelte az új belépő, a Prosecco Doc Rosé teljesítményét, amely már most az összes Prosecco Doc mennyiségének 10%-át teszi ki.

Forrás: esmmagazin.com