0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elfogadhatatlan árat kínálnak a meggyért a konzervgyárak

A Penta Familia Szövetkezetben meggypiaci megbeszélést tartottak termesztők és a konzervgyárak képviselői részvételével. Keczkó Pétert, a szövetkezet elnökét kérdeztük, mire jutottak a rendezvényen.

Nagy meglepetés érte idén a meggytermesztőket, amikor a kötelező szerződéskötéskor a konzervgyárak 100-120 forintot kínáltak egy kilogramm rázott meggyért.

Ez az összeg a fele a tavalyinak, akkor ugyanis átlagosan 220-260 forint volt az átvételi ár.

Már tavaly sem volt sok termés, az idén pedig annak is a fele-kétharmada várható a szabolcsi régióban, tájékoztatott Keczkó Péter. Tavasszal gyönyörű, gazdag virágzás volt, ami alapján valóban nagy termésre lehetett számítani, de az időjárás nem kedvezett a megtermékenyülésnek, hűvös, szeles, esős időszakban virágzott a meggy. A tisztuló hullás után mostanra vált világossá, hogy mennyi gyümölcs marad a fákon, és az jóval kevesebb a vártnál. Az Érdi bőtermő kicsit többet terem, mint a fürtös meggyek, és az új, bőtermő fajtákból, a Petriből és az Évából még keveset telepítettek a régióban.

Mindezek fényében a termelők a tavalyi árat tartják csak elfogadhatónak,

de még jobb lenne, ha 90 eurócentet adnának a meggyért, hogy kompenzálják a terméskiesést. Sajnos a konzervmeggy ára nem itthon dől el, hanem a nagy német kereskedelmi láncoknál és konzervgyáraknál, ahol a legtöbb magyar terméket megvásárolják. Amikor eldőlt, mennyiért kerül ki a polcokra a meggybefőtt, még bő termésben lehetett bizakodni, de a terméskilátás sokat romlott azóta, magyarázta Keczkó Péter.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu