0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Talaj- és növényanalízis a Kamaránál

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara köztestületként többféle szolgáltatással járul hozzá, hogy tagjai minél gyorsabban és költséghatékonyabban tudják teljesíteni jogszabályi kötelezettségeiket, pályázati vállalásaikat. Emellett a tudatos gazdálkodást is segíti azzal, hogy 2019-től talaj-, a tavalyi évtől pedig növényminták elemzését is elvégzi.

A NAK a tavalyi évben összesen mintegy 25 ezer talajmintát vizsgáltatott be a vele szerződésben álló öt akkreditált laboratóriumban. A szezonkezdéshez képest 2020-ban kicsit késve indított növényanalízisek egyelőre nem képviselnek ekkora volument, de remélhetően a jövőben egyre több, főként ültetvényes gazda él majd a szolgáltatással.

A több mint ötszáz munkatársból álló falugazdász-hálózat nemcsak a teljes ügyintézést veszi le a gazdálkodók válláról, hanem a mintavételezéshez is ad szakmai tájékoztatást

– mondta el Preszter Péter, a NAK Agrárszolgáltatási csoportvezetője a Szántóföldi Napokon, Mezőfalván.

A nitrátérzékeny területeken műtrágyát használóknak, illetve a Vidékfejlesztési Program keretében agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatást igénybe vevőknek előírt tápanyag-gazdálkodási tervek (TGT-k) készítésében már hosszabb ideje nyújtanak segítséget, 2019 decemberétől pedig a talajminták kötelező vagy önkéntesen választott laboratóriumi vizsgálata is az agrárszolgáltatási paletta része lett.

A helyes és költségkímélő tápanyag-utánpótlásnak a talaj-növény egységes táplálkozási rendszer vizsgálatára kell támaszkodnia.

Ennek egyik eleme a ténylegesen figyelembe vett talajvizsgálat, a másik pedig a növények értékeinek megismerése. A laboratóriumi növényvizsgálat, más néven levélanalízis-szolgáltatás tavaly június óta elérhető a NAK-nál.

A szolgáltatások díja jellemzően alacsonyabb a piaci árnál, és jelentős előny – főként a kisebb gazdálkodók számára -, hogy a minták leadását a falugazdászokon keresztül intézhetik. A laboratóriumi talajvizsgálatok és levélanalízisek mellett a NAK kedvezményesen vállalja TGT készítését is. A táptervek készítéséhez használt szoftverét folyamatosan fejlesztik szakértői az Agrártudományi Kutatóközpont munkatársaival.

A megrendelt táptervek 90 százalékban szántóföldi növényekre, 10 százalékban gyümölcsre, szőlőre és kis részben zöldségtermelő területekre készülnek.

A laboratóriumi talajvizsgálat a talaj alapvető fizikai és kémiai paramétereinek meghatározása mellett tartalmazza a makrotápelemek, illetve a mezo- és fő mikrotápelemek analízisét is.

A nitrátérzékeny területen műtrágyát használó gazdálkodóknak kötelező minden évben TGT-t készíttetni a legfeljebb ötévente ismételt talajvizsgálat eredményei alapján.

A jogszabályokban foglalt kötelezettségek teljesítésén túl a vizsgálat a talaj adottságait és a haszonnövények igényeit figyelembe vevő okszerű tápanyag-gazdálkodás alapját is képezi, amely a termésátlag maximalizálásán és a költségek csökkentésén keresztül jelentősen hat a versenyképességre.

A kisebb gazdaságoknak rengeteg utánajárást és gyakran tetemes költséget jelent, hogy laborba juttassák a termőföldjeikről származó talajmintákat.

A NAK országos lefedettségű laboratóriumi partnerhálózatán keresztül viszont kedvező áron, helyben elérhetők a talajvizsgálati csomagok, amelyek a leggyakrabban igényelt és a jogszabályi, pályázati kötelezettségek szempontjából legfontosabb tápanyag-ellátottsági információt tartalmazzák.

A VP-AKG támogatást igénybe vevők számára minden évben kötelező levélanalízist, öt évente pedig talajvizsgálatot végeztetni és ezek alapján évente TGT-t készíttetni. Mivel a levélanalízis a növény aktuális állapotáról ad információt, azoknak is érdemes megfontolni az elvégzését, akik tudatosan szeretnének gazdálkodni, mivel a célzott tápanyagpótlással hosszú és rövidtávon is csökkenteni lehet a költségeket.

Helyes táplálással a növények egészségesebbek és ellenállóbbak lesznek a különböző stresszhatásokkal és kórokozókkal szemben, így a további inputanyagok beviteli igénye is csökken.

Preszter Péter hangsúlyozta, a fenti feladatok elvégzésében nem üzleti alapon nyújt segítséget a NAK, hanem inkább szakmailag szeretné támogatni tagjai gazdálkodói tevékenységét.

Az okszerű gazdálkodás segítése mellett a gazdaságosságot javító NAK-MOL Üzemanyag-kártya program keretében a Kamara 2021-ben is támogatja tagjait a gazdálkodásukban és a privát célra felhasznált üzemanyagköltségeik csökkentésében. A különböző kedvezményre jogosító, Kamarán keresztül igényelt üzemanyagkártyák használatával tavaly közel 20 millió liter üzemanyagot vásároltak a gazdák és összesen mintegy 200 millió forint megtakarítást könyvelhetnek el.

MMG Direkt

Okos üvegházaik rengeteg innovációt tartalmaznak. Rendszereikben minden hagyományosan hajtatott zöldségféle nevelhető, illetve szamóca és fűszernövények is. A zárt rendszerből adódóan kevés a növényvédelmi gond, károsítók nem juthatnak be. A beporzást poszméhek végzik. És számos technológiai fejlesztés teszi lehetővé a költséghatékony, környezetbarát, fenntartható termelést. Mészáros Dávid cége által tervezett Smartkas üvegházak átlagos megtérülési ideje 3,5 év. Ezen összetett rendszerek működéséről és a cég jövőjéről kérdezte a nemzetközi sikereket elérő cégvezetőt Bárdos B. Edit, a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztője.

youtube://v/_LVOjO8uLOQ

Forrás: magyarmezogazdasag.hu