0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

A dokumentum átadásakor a helyettes államtitkár kiemelte, ez hazánkban a tizedik szakmaközi szervezet, amelytől azt várják, hogy jelentős pozitív előrelépést hozzon az ágazat életében.

Mezőszentgyörgyi Dávid megköszönve a minisztérium segítségét, elmondta, hogy

30 év után most először működhet egy olyan szakmaközi szervezet, amely a juh és kecskehús ágazatban összefoghatja és képviselheti a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozókat.

Céljuk, hogy megvitassák az ágazaton belül jelentkező problémákat, és egységes álláspontot tudjanak a minisztérium felé képviselni, akár a tenyésztési, a szaporítási politikát érintő kérdésekben, akár a támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

A szakember a juh és kecskehús ágazat jelenlegi helyzetéről elmondta, hogy a covid-járványt viszonylag jól vészelték át. Az Európai Unióban a pandémia és a Brexit okán a korábbiaknál nagyobb igény jelentkezett bárány és juhhúsra. A többi között azért is, mert az ausztrál és az új-zélandi bárány nehezebben jutott el Európába. Mindezek mellett a forint gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy

a termelők elégedtek, felvásárlói árakra nincs panasz jelenleg.

Ám vannak problémák is az ágazatban. „Még mindig nagyon alacsonyak a szaporulati mutatók és állategészségügyi problémák is jelentkeznek folyamatosan. A helyzet javítása érdekében tervezzük, hogy ajánlásokat fogalmazzunk meg a termelők felé. Ugyanakkor örvendetes, hogy ez év áprilisától mentes  lett a hazai állomány a kéknyelv betegségtől. A másik sarokpont, az élőállat szállítással kapcsolatos nehézségek. A környezetvédők, állatvédők szigorításokat szorgalmaznak, amely jelentős nehézséget okoz például az egyik legjelentősebb piac, Olaszország irányába eljuttatni az élő állatot.

Ezért öt-tíz éven belül jelentős vágóhídi kapacitásbővítésre van szükség hazánkban, és arra, hogy az élőállat szállítás helyett a friss, hűtött hús szállítása kerüljön előtérbe.”

Mezőszentgyörgyi Dávid a további teendőikről elmondta, hogy jelenleg eladhatatlan hazai gyapjú. Erre a problémájára is megoldást kell találni mielőbb. Pozitívumként pedig kiemelte, hogy szerencsés a juh és kecske ágazat, mert a többi ágazathoz képest a termelők között itt a legmagasabb fiatal gazdálkodók aránya.

A Juh és Kecske Ágazatért Egyesület 2019. szeptember végén az OMÉK-on alakult meg  17 magánszemély alapításával, azzal a céllal, hogy szakmaközi szervezetté válva segíteni tudja a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozók munkáját.

Az egyesület bejegyzése 2020. március 12-én valósult meg, ám a pandémia okozta korlátozások miatt csak idén tavasz végére realizálódott a bejegyzése a bíróságon, mint szakmaközi szervezet. Ezt követően adták be az Agrárminisztérium felé az elismerési kérelmünket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu