0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

A budapesti virágágyások örökbe fogadhatók

Már van rá példa, hogy valaki fővárosi virágágyást fogadott örökbe egyeztetve a Főkerttel. A cég örült a megkeresésnek, mert nem tudnak mindenhol napi szintű gondoskodást biztosítani, ezért jó ha egy ilyen civil kezdeményezés résztvevői is besegítenek ebbe.

Az Astoria Rózsái Virágüzlet tulajdonosa, Szomorú Miklós keresett fel bennünket azzal a szándékkal, hogy a boltjához közeli virágágyat szeretné megszépíteni, rendbe hozni, illetve a folyamatos fenntartásáról gondoskodni.

A FŐKERT sajnos nem tud napi szinten minden virágágyat felügyelni, így a megkeresésnek nagyon örültük. Az említett virágágy nagyon forgalmas helyen van, gyakran átjárkáltak rajta, a beültetett növényeket kitaposták, rongálták, kiásták, így egy napi szintű gondoskodás, odafigyelés nagyon ráfért

– mondta Golovanova Bea a Főkert Zrt. társadalmi kapcsolatokért felelős referense.
Egyelőre ez az első és eddig egyetlen örökbefogadott virágágyás, zöldfelület rész Budapesten, de bizonyosan lesz folytatása a történetnek, mivel van több érdeklődő is. Az örökbefogadás mikéntjéről, pontos időtartalmáról, az örök befogadható területekről még házon belüli egyeztetésekre van szükség (ezek folyamatban vannak), hogy egy kezelhető és átlátható szerződési struktúrát adhassunk ki a nyilvánosság felé – nyilatkozta a Főkert munkatársa.

Általánosságban elmondható, hogy egy terület örökbefogadása nem jár tulajdonjogi változással, pontosabb lenne a „gondozásba fogadás” megnevezés, hiszen az örökbefogadótól nem anyagi támogatást várunk, hanem meghatározott időtartamra szóló kertgondozást, fenntartást, vagyis folyamatos önkéntes,közösségi tevékenységet.

Golovanova Bea kiemelte: az, hogy mit lehet örökbe fogadni az egyik legnehezebb kérdés, erről folynak leginkább az egyeztetések a FŐKERT üzemegységeivel, hogy mely területekre terjedjen ki a lehetőség. Egyelőre az egyes érdeklődőkkel egyénileg egyeztetünk, mivel általában mindenki valamely konkrét javaslattal jön hozzánk, mert számára fontos ez, vagy az a terület, fa, park, stb. Valószínű, hogy nem fogunk tudni egy „örökbefogadási étlapot” nyújtani, melyről választani lehet, de igyekszünk a lehetőségeket áttekinthetően megadni majd.

Nemzetközi példák vannak több helyen is, van ahol inkább anyagi támogatást takar, van ahol kertészkedést, van ahol takarítást, de akár olyan példa is akad, ahol közparki padokat lehet adott időtartamra „megvenni” és rajtuk kis táblán egy személyes szöveget, üzenetet elhelyezni.

Ha fővárosi olvasóink kedvet kapnak az örökbefogadáshoz, szeretettel várják levelüket a kommunikacio@fokert.hu címen.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu