0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Májusi cseresznye…

Május közepén érik a legkorábbi magyar nemesítésű cseresznye, majd sorban követik a többiek. A hazai fajták közt több öntermékeny is van, amikhez nem kell porzópartnert ültetnünk a kertbe. Akinek csak kevés helye van, ilyet válasszon!

A világon is az egyik legkorábban érő cseresznye a Rita, melyet Brózik Sándor és Apostol János nemesített. Május 20. körül érleli középnagy, széles kúp alakú gyümölcsét. Fényes, vékony héja az érés kezdetén piros, majd később szedve bordóvá sötétül. Húsa piros, közepesen kemény vagy kemény, édes-savas, kellemes ízű.

Legnagyobb hibája, hogy könnyen reped.

Középkorán virágzik, jó pollenadója az addig legkorábbi cseresznyefajta, a Bigarreau Burlat (május végén érik), a másik korai magyar cseresznye, a Tünde, a Vera, valamint két öntermékeny hazai fajta, a Paulus és a Petrus. A Rita kis fát nevel, gyenge-középerős a növekedési erélye, koronája lehajló gömb alakú. Vörös vesszői is lehajlók.

Következő az érési sorban a Sándor, amit a Bigarreau Burlat és az öntermékeny Stella keresztezésével hozott létre Brózik Sándor és Apostol János. (A további fajták is az ő munkájukat dicsérik.) Közvetlenül a BB előtt érik május végén, június elején. Középnagy gyümölcse kissé megnyúlt gömb alakú, közepesen kemény húsú. Héja és húsa is sötét, édes-savas ízű. Középerős növekedésű fája feltörekvő, ritka ágakból álló, kúpos koronát nevel.

A Tünde a BB fajtával egy időben érik.

Lapított gömb alakú gyümölcse eléri a 26 milliméteres átmérőt. Közepesen vastag héja fénylő bordópiros, húsa is sötét, közepesen kemény, kellemesen édes-savas, harmonikus ízű. Nagy előnye, hogy kimondottan sokat terem, amihez porzópartnerre van szüksége. Ültessük mellé a Sándor, a Petrus, a Paulus, a Katalin fajták valamelyikét, vagy a Bigarreau Burlatot, esetleg a Valerij Cskalovot. (Ez utóbbi fajtát a BB megtermékenyítésére honosították, egy időben érik vele, és a gyümölcsminősége is hasonló.) Gombabetegségekkel szemben viszonylag ellenálló. Fája középerős vagy annál erősebb növekedésű, széles gömb alakú koronával.

Néhány nappal követi a Tündét az érési sorban a Petrus, a férfinévből már látszik, hogy ez is öntermékeny fajta, önmagában ültetve is bőven terem. Június 10. körül érleli megnyúlt szív alakú, 25 milliméter átmérőjű gyümölcseit.

Sötétbordó héja közepesen vastag, húsa sötét, savanykás-édes.

Középerős növekedésű a fája, laza kúp alakú koronával.

Június 10. körül érik az igen bőtermő Annus gyümölcse is. A megnyúlt gömb alakú cseresznye 23–24 milliméter átmérőjű, ami a kereskedelmi forgalomban már nem elég nagy, de kellemes savanykás-édes íze és igen kemény húsa miatt érdemes ültetni belőle a kertbe. Porzónak a Tünde, Petrus, Linda és Katalin fajtákat ajánlja mellé a nemesítő gyümölcstermesztési kutatóintézet: jó megtermékenyülés esetén igen bőven terem. A feldolgozását megkönnyíti, hogy a kocsány szárazon válik el a gyümölcstől, nem ereszt levet. Szabályos kúp alakú koronája a közepesnél erősebb növekedési eréllyel fejlődik ki.

Nagy nemzetközi sikert ért el a Carmen fajta, ami ugyanebben az időben érik, korán termőre fordul és bőtermő, gyönyörű nagy gyümölcse van.

A fénylő bordópiros cseresznye átmérője 27–30 milliméter, alakja nyomott gömb. Kemény húsa kellemesen édes-savas, finom cseresznyeízű, kocsánya az átlagnál hosszabb és vékony. Pollenadója a Germersdorfi és a Paulus. Fája gyenge növekedésű, feltörekvő, kis koronával.

Az öntermékeny Paulus is június 10–12. körül érik, nagy, bordópiros, kissé lapított gömb alakú gyümölcse 26 milliméteres, igen kemény húsú, repedésre nem hajlamos. Magja kimondottan kicsi, ezért nagyon kellemes fogyasztani. Fája középerős-erős növekedésű, feltörekvő kúp alakú koronával.

Június 10–12. körül érik a Margit, ez a ropogós, festőlevű, zamatos cseresznye. Bordópiros gyümölcse 24 milliméter átmérőjű, lapított gömb alakú, minősége a Germersdofiéhoz hasonló. Középhosszú kocsánya szárazon válik el a gyümölcstől.

Termőképessége közepes, de a minősége kárpótol ezért. Porzópartnere a többi közt a Germersdorfi, amit 8-10 nappal megelőz az érése.

Fája középerős növekedésű, kissé megnyúlt gömb alakú koronával.

Forrás: Kerti Kalendárium