0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rudolf-tanyán versengtek az erdészek

A koronavírus járvány kezdete óta első alkalommal gyűlt össze az EGERERDŐ Zrt. erdész kollektívája, a Parádfürdői Erdészet területén lévő Rudolf-tanyán. A Bükkből, a Mátrából és a Heves-Borsod dombvidékről érkező kollégák az Év Erdésze verseny elődöntőjén vehettek részt ebben a csodás környezetben.

A 7 erdészet szakemberei, a megszokott versenyszámokban mérték össze tudásukat. A megnyitó után a szakmai tesztsor kitöltése következett, amiben a mindennapi munkához szükséges jogszabályokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek.

Az elméleti tesztet négy terepi versenyszám követte, melyben mindennapi gyakorlati feladatokat kellett a zöldruhás szakembereknek elvégezni (választékolás, trófeabírálat, fatérfogat becslés, gyérítésjelölés).

A feladatlapok javítása befejeződött, mely szerint egyéniben első helyezést ért el Tóth Sándor, a Felsőtárkányi Erdészet kerületvezető erdésze. Második lett Kiszály Gábor kerületvezető erdész Parádfürdőről, harmadik helyezést ért el Asztalos Lajos kerületvezető erdész, szintén a Felsőtárkányi Erdészettől. Az egyéni helyezések mellett a Felsőtárkányi Erdészet csapatban első helyen végzett.

Az egyéni nyertes – a pénzjutalom mellett – továbbjutott az országos versenyre, mely az Országos Erdészeti Egyesület augusztusi Vándorgyűlését megelőzően Bugacon lesz megtartva.

Az országos megmérettetés résztvevői az Év Erdésze címért versengenek, mely cím szakmán belül hatalmas elismerésnek számít.

Az Egererdő Zrt. gratulál a verseny nyerteseinek, díjazottjainak, az országos versenyre pedig kitartó szakmai felkészülést kíván!

Forrás: EGERERDŐ Zrt.