A Wageningen Egyetem és Kutatóközpont, valamint a kínai BGI (Beijing Genomics Institute – Pekingi Genomikai Intézet, a világ legnagyobb genomikai vállalata, amely nem mellesleg a Debreceni Egyetemmel írt alá 2017-ben együttműködési megállapodást) közös kutatásában 445 salátatípus DNS-analízisének köszönhetően sikerült leírni a saláta pontos történetét. A kutatási eredmény megnyitja a kapukat a gyorsabb és hatékonyabb nemesítés előtt.
A kutatás során elemzett, 2500 különböző salátatípust magába foglaló gyűjtemény körülbelül 1500 valaha termesztett fajtából és mintegy 1000 útszéleken és természetvédelmi területeken előforduló, vadon élő salátapopulációból áll.
Az első vadon élő példányokat a Kaukázusban vonták termesztésbe 6000 évvel ezelőtt. Azok a saláták még csak arra voltak alkalmasak, hogy a magjukból olajat nyerjenek. Az ókori görögök és rómaiak nemesítették tovább az akkor még tüskés levelű növényeket, hogy levélzöldségként lehessen fogyasztani őket. A DNS által elmondott történet egészen az amerikaiakig vezet, akiknek a vadon élő fajták jó tulajdonságaira volt szükségük ahhoz, hogy átalakítsák a laza, sima levélfelületű vajfej salátát kemény, ráncos levelű jégsalátává.
A holland génbank (CGN) és a Wageningen Egyetem és Kutatóközpont kezeli a 2500 salátatípusból álló gyűjteményt, amely a világ legnagyobb, és legjobban dokumentált salátagyűjteménye. A kínai BGI-vel együttműködve határozták meg a 2500 típus DNS-sorrendjét, analizálták a genetikai variánsokat és vizsgálták a köztük lévő különbségeket és azonosságokat.
Az információk gazdagsága elérhetővé vált. Kiderült, hogy a ma termesztett korszerű salátafajták leginkább a Kaukázusból származó Lactuca serriola nevű vad elődjükre hasonlítanak. Az is visszakövethető, hogy a Római Birodalom által terjedt lassan Európában, és a magjáért termesztett fajból időközben leveléért termesztett növény lett.
A tanulmány során azt a pontot is egyértelműen meg tudták határozni, amikor az újabb keletű jégsaláta a vad Lactuca virosa genetikai állományában eltért az „ősi” vajfej salátától. Korábban ezt a pontot csak gyanították a kutatók a két fajta származási anyagai alapján.
A DNS-információ és a termesztett saláták jellemző vonásai közti kapcsolat elemzése kimutatta, hogy szigorú szelekció történt a „háziasítás”, a tüskétlen levelek érdekében, amelynek eredményeként kevesebb különbség látható a DNS azon területein, ahol az ezekért a tulajdonságokért felelős gének találhatók.
A publikáció wageningeni szerzőpárosa, Rob van Treuren és Theo van Hintum szerint a kutatás kiválóan mutatja, mennyi információhoz juthatunk egy génbankhoz tartozó DNS-ből. Az is látható, milyen fontos a genetikai források és a biodiverzitás védelme és megőrzése a fenntartható élelmiszerellátáshoz a klímaváltozás és a globálisan növekvő populáció korában. A DNS sorrendjének meghatározása az egyetem gyűjteményében és más gyűjteményekben is lehetővé teszi a tudomány számára az eddig rejtett tulajdonságok felkutatását a saláta és más növények fajtáinak és vad populációinak ezreiben. Mindez egy hatalmas kincsesláda kulcsának tekinthető.
Ezután lehetőség lenne a DNS-adatokban olyan genetikai erőforrások után kutatni, amelyeknek nagyon hasonló kinézetű génjei vannak, és ezeknek az erőforrásoknak a felhasználásával sokkal gyorsabb és hatékonyabb lenne a növénynemesítés, mint korábban volt. Ez igazán forradalmi, mondták a kutatók.
(Forrás: NatureGenetics, Wageningen Egyetem)
Fordította: Óváryné Fabók Krisztina