0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Virágbemutató a Gyöngyösi sétányon

Immár 19. alkalommal rendezte meg Budapest 13. kerületének önkormányzata a Gyöngyösi sétányon az egynyárivirág-bemutatót és kertbarát sétát. A sétányon idén is több ezer tő egynyári virágot ültettek ki.

A tájépítész és kertészeti szakma által is jegyzett kerületi zöldítés mintaértékű, szép példája annak, hogyan lehet lakótelepi környezetben is esztétikus, élettel teli, a városlakók életminőségét javító zöldfelületet létrehozni.

Tizenöt hónap bezártság után nagy szükség van az élményekre; a változatos közterületi virágkertek pedig a színek harmóniájával esztétikai élményt nyújtanak és megnyugtatják az embereket – emelte ki Tóth József, a kerület polgármestere a bemutatót megnyitó beszédében. Mint mondta, a hosszú pandémiás időszak alatt az önkormányzat továbbra is kiemelt feladatként kezelte a zöldterületek gondozását, majd megemlítette a kerület két nagyobb fejlesztését is, a Vizafogó-part kiépítését, amelynek alapkőletétele a közelmúltban történt meg, valamint a Csángó lakótelep zöldfelületének megújítását.

Negyvenezer tő egynyári

Hozzátette, hogy a kerület közterületein 2021-ben mintegy negyvenezer tő egynyári virágot ültettek el, ebből a Gyöngyösi sétányon körülbelül ezer négyzetméterre huszonegyezer egynyári virág került különböző alakzatokban, változatos színű ágyásokban:

az ültetést szakemberek tervezték, akik folyamatosan figyelik a növények állapotát.

A fajták kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy tartósan díszítsenek, bírják a városi körülményeket. A virágbemutató a kerületi lakóknak egyben szakmai fórum is volt, amelyre eljöttek a kertészszakma képviselői, és olyanok is, akik részt vettek a lakossági zöldterület-védnökségi pályázaton, a tiszta utca rendes ház pályázaton, és az udvarzöldítés pályázaton. Tóth József beszámolt arról is, hogy a kerületi önkormányzat működésének és fejlesztési stratégiájának három pillére van: lakásépítések, kereskedelmi és szolgáltató egységek építése, illetve a megfelelő infrastrukturális és rekreációs környezet kialakítása az itt lakóknak, dolgozóknak, átutazóknak. Ez utóbbi munkát fogja össze jelenleg az AngyalZöld 3.0 program, amelynek része az életminőséget jelentősen befolyásoló zöldfejlesztés.

Az önkormányzat több mint egymillió négyzetméternyi zöldterületről – 59 parkról – cserjékről, több mint 30 ezer faegyedről, öntözőhálózatról, kutyafuttatókról gondoskodik.

Árvalányhaj és vadvirágos rét

Bubláné Latinovits Eszter, az ágyások kivitelezését végző Parkfenntartó Kft. cégvezetője szakmai tájékoztatójában pontos részleteket árult el a virágágyások növényösszetételéről. Mint mondta, az elmúlt bő egy év nehézségei, a járványhelyzet után gyönyörűen megvalósulhatott a Gyöngyösi sétány kiültetése. Idén a sétányra összesen 21 700 tő egynyári növényt ültettek el, ebből 9300 dugványról, 12 400 tő pedig magról szaporított növényként került az ágyásokba. Nagy mennyiségben látható a sétányon (kb. 4500) Impatiens x hybrida Sunpatiens (pistike), amelyet mind az árnyékos, mind a napos ágyásokban alkalmaztak. A sétány melletti szökőkút körül 2700 tő található, több helyen Ipomoea batatas (dísz-édesburgonya) zöld és bordó levelű változatával társítva.

Mint mondta, a tervezők kedvelik az Ipomoeát, mert egy négyzetméter felületre csupán hét-nyolc tő szükséges, és gyönyörűen teríti az ágyást.

A sétányon ebből a növényből mintegy 1300 tő került idén kiültetésre. Idén először látható az ágyásokban Stipa tenuissima (árvalányhaj), ebből a vegyes kiültetésekbe 700 tövet ültettek el. Nagy foltokban jelenik még meg a Rudbeckia hirta (kúpvirág) Sárgarigó, valamint a Nicotiana alata (díszdohány) Hópehely nevű fajtája, amelyekből 2000 tövet ültettek el. A sétány tervezésekor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy jellemzően vegyes ágyások díszítsék a teret, így több mint 400 négyzetméteren láthatók ilyen típusú kiültetések. Ugyanakkor idén is alakítottak ki vadvirágos magvetéssel ágyásokat a Gyöngyösi sétányon. Ezek a természethez közeli megjelenésükkel megtörik a városi hangulatot, egyszerűségük és szépségük vonzza a tekintetet. Ezek az ágyások olcsóbban tarthatók fenn, de folyamatos öntözéssel, karbantartással gondoskodik róluk a kerület.

A vegyes ágyásokban hat-nyolcféle, egy nagy ágyásban pedig tizenegyféle növényt társítottak össze.

A sétányon a hagyományos kiültetés is megtalálható, itt egyöntetű színeket alkalmaztak, amellyel a vadvirágos rét színvilágát emelték ki. A sétány egyik érdekessége idén a piros-fehér ágyás, amelyben nyolcféle növényből (hat piros és két fehér) állították össze a növénytársítást. Szintén az idei év különlegessége, hogy a sétány elején a három szökőkutat övező ágyásban, illetve a sétány végén található ágyásban ugyanaz a motívum, a tavirózsa jelenik meg, csak más virágkiültetés, más növény használatával.

Hideg után nagy meleg

A növények kiültetésére idén május közepén került sor, sajnos azt követően két-három hétig nagyon hideg volt, tudtuk meg a szakembertől. Ez a hosszan tartó alacsony hőmérséklet bizonyos növényeken nyomot hagyott, mert megfáztak, az édesburgonya zöld levelű változata például antociánosodott, ezeket helyenként új növényekkel kellett pótolni.

Az ültetés előtt a korábbi évekhez hasonlóan talajvizsgálatot végeztek, az eredmény alapján tudják megfelelően pótolni a tápanyagokat ahhoz, hogy a növények a legszebb formájukat mutassák egész nyáron át.

A növényápolásban nehézséget okozott, hogy a két-háromhetes májusi hideget követően nagyon hirtelen emelkedett a hőmérséklet. Az automata öntözőrendszer állításával igyekeztek a lehető legjobb vízellátásról gondoskodni, de még emellett is szükség van a kézi öntözésre. Az időjárás számos növényvédelmi problémát is előidézett, mert a hideg, majd az azt követő hirtelen jött kánikula kedvezett a lisztharmat, a peronoszpóra és különböző egyéb gombás betegségek terjedésének, ezért az elmúlt hetekben akár öt-hatnaponta permeteztek, illetve gombaölő szeres beöntözést végeztek.

A sétány ágyásainak növényösszetételéről minden érdeklődő pontos információkat kaphatott, hiszen a szervezők nagy gondot fordítottak a növénynevek jelölésére, a rendezvényen pedig nyomtatott lista formájában is elérhetők voltak a magyar és latin fajtanevek.

Forrás: Kertészet és Szőlészet