0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A Solymár Gyöngye az év kenyere

A Hel Pékség Solymár Gyöngye elnevezésű kenyere nyerte meg az idén tizedik alkalommal meghirdetett Szent István Napi Kenyérversenyt. A hírt az augusztus 20-i rendezvényeket beharangozó országos sajtótájékoztatón jelentették be a Parlamentben.

A solymári pékség tavaly nevezett először az Ország Kenyere címre, és akkor az innovatív kategóriában lett aranyérmes. Ezúttal azonban hagyományos, 72 órán át kelesztett, élesztő nélküli kovászos búzakenyerével lett első helyezett.

„A titok a megfelelő összetevők mellett az időben van” – hangsúlyozta Septe Ferenc, a versenyt szervező Magyar Pékszövetség elnöke.

Az Év Innovatív Kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség magvas kézműves kenyere lett. A pékség több mint harminc éve készít kenyeret hagyományos, kovászos technológiával, ugyanakkor az első drive through mintaboltot hozta létre az országban.

Díjnyertes „Tiszaparti” kenyere francia eredetű recept szerint, vadkovásszal készült.

Az Ország Kenyere versenyt idén először hirdették új szabályrendszerben, amely lehetővé tette, hogy a pékek eldöntsék: használnak-e élesztőt vagy sem. Az innovatív kategóriákban pedig – az élelmiszerbiztonsági előírások betartása mellett – teljesen szabad kezet kaptak a hozzávalók tekintetében.

Az érzékszervi vizsgálat mellett laboratóriumban is mérték a versenytermékek savfokát és sótartalmát.

Jellemző a változó fogyasztói igényekre – emelte ki a pékszövetség vezetője -, hogy a markáns fűszerek helyett a harmonikusabb ízek váltak meghatározóvá, az újító kategóriában pedig az egészségtudatosságra és a korszerű technológiákra került a hangsúly.

A Napraforgó az Év Tortája

Az idén jubileumi, tizenötödik alkalommal rendezte meg a Magyarország Tortája versenyt a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A kitüntető címet Fodor Sándor – a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának – kreációja, a „Napraforgó” elnevezésű tortája nyerte el. Különlegessége, hogy liszt helyett pirított napraforgó-őrleményből készült az alapja. Augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni, ahogy a többi díjnyertes süteményt is.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére hirdetett kategória győztese Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere lett „Nimród” fantázianevű alkotásával, amelyet egyebek mellett a „vadászok itala”, a Hubertus ízesít.

Ugyancsak Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda mestere vette át a Magyarország Cukormentes Tortájának járó díjat „Beszterce rózsája” elnevezésű alkotásáért.

A versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben együtt hirdeti meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével.

A szakmai megméretésre az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez.

A Beszterce rózsájában a sárgabaracké a főszerep. Több rétegben, zselé és mousse formájában is megjelenik a textúrák között, sőt a piskótában is szerepel barackmagliszt formájában.

A torta szeletenkénti energiatartalma 206,3 kcal, míg szénhidrátértéke 12,4 gramm, így a cukorbetegek számára jó választás lehet.

„A leginnovatívabb recept” különdíjat a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai – Novák Ádám és Dovalovszky Barbara – nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával. A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült tortát Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű kreációjáért.

Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.

Elindult a hobbicukrászok versenye

A Magyarország Cukormentes Tortája program részeként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is meghirdette a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyt is, amelyre nem szakképzett cukrászok nevezhetnek házi sütésű tortáikkal értékes fődíjakért. Nevezni szeptember 10-ig lehet. Részletek a magyarorszagcukormentestortajaverseny.hu oldalon találhatók.

Százezreket várnak a fővárosba a 20-i hétvégén

Tizenhét helyszínen több száz programmal, a valaha volt legnagyobb szabású Szent István napi rendezvénysorozattal várják az ország lakóit a fővárosba az augusztus 20-i hétvégén – jelentette be Kovács Zoltán államtitkár. 

Mint mondta, még 2019-ben született a kormánydöntés, hogy történelmet írnak az idei augusztus 20-i rendezvénysorozattal, amelyet Európa egyik legnagyobb tűzijátéka, honvédségi légiparádé, tisztavatással egybekötött katonai bemutató, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Szent István-rend kitüntetések átadása és több száz egyéb program hivatott emlékezetessé tenni három és fél napon át. A részleteket a szentistvannap2021.hu oldalon lehet megismerni.

Kovács Zoltán kiemelte, hogy a fesztivállá bővített nemzeti ünnep biztonságáért külön operatív törzs felel, amely folyamatosan kapcsolatot tart a járványügyi operatív törzzsel, de egy friss kormányrendelet értelmében

az augusztus 20-i rendezvénysorozatot majd az azt követő Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot és Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is korlátozások nélkül tervezik megrendezni és lebonyolítani.

A kormány a járványhelyzet miatt meggyengült vendéglátóipari és turisztikai szektort is támogatni szeretné az eddigi leggazdagabb augusztus 20-i programkínálattal.

Minél több vidéken élő embert szeretnének a fővárosba csalogatni, és az augusztus 19-20-i szállodai foglalások már most kiugró érdeklődést jeleznek – mondta Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő. Emlékeztetett arra is, hogy július 24-én közel 150 ezer foglalással történelmi rekordot döntött a vendégéjszakák száma, és az elmúlt hónap folyamán több mint százmilliárd forint bevételt ért el a hazai turizmus, ami átütő eredmény a tavalyi mintegy 85 milliárdhoz képest. Mindenkit arra biztatott: látogasson el a Hősök útjára a Budai Várba, a Csárdafesztiválra a Vörösmarty térre, vagy a rengeteg más programra, amit az ünnepi hétvége kínál.

Harmincnégy perces, több felvonásból álló tűzijáték részleteiről a kivitelező NUVU Kft. ügyvezetője, Tóth Ferenc igazgató beszélt. Mint mondta,

Európa egyik legnagyobb tűzijátékát álmodták meg az idei nemzeti ünnepre, amely hagyományosan 21 órakor veszi kezdetét, és komplex audiovizuális élményt nyújt majd a szemlélőnek.

A nemzeti történelmünket bemutató felvonásokat egy-egy meghatározó szín jellemzi majd, a „Vér és harc” szakaszt például a piros, a „Magyarnak lenni” elnevezésűt pedig a trikolór. A szerkezeti részek közötti egy-egy perces füstszünetekben próza hangzik el a történelmi korokról.

A tűzijáték minden eddiginél nagyobb területen, a Duna 4,3 kilométeres szakaszán zajlik majd, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig. A negyvenezer petárdát 14 folyami bárkáról lövik majd fel, amiket hatvanöt kisebb ponton köt majd össze. Lumináció és görögtűz díszítik majd a két közbeeső hidat is.

A tűzijáték hat hónapig tartó kivitelezésén ötven pirotechnikus és ugyanennyi hajózási szakember dolgozik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu