0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Év végére lelassul Kína szójabab-importja

Kína szójababimportja az idei első féléves rekordmennyiséghez képest meredeken lassulni fog év végére. Ez a tendencia szembemegy a legnagyobb globális szójavásárló tartós növekedésre vonatkozó várakozásokkal, valamint a piaci hangulatot is rontja.

A sertéságazat jövedelmezőségének összeomlása és a búza takarmányozási felhasználásának erőteljes növekedése csökkenti a keresletet Kínában, ahol az idei import már kevesebb, mint 100 millió tonna lehet, szemben a közelmúltbeli 102 millió tonnás amerikai előrejelzéssel.

Kína a világ szójabab-import 60%-át adja. Hogy csökken a behozatal, komoly gondot okoz az amerikai gazdák számára, mert az előrejelzések szerint az eddigi harmadik legnagyobb termésre számítanak az Egyesült Államokban.

„A szójaliszt iránti kereslet elérte a mélypontot.

A bázis most mínusz 120 jüan – közel 5600 forint – Észak-Kínában, ami a legalacsonyabb árfolyam idén.

A kereslet még visszaállhat, de most rossz a helyzet” – mondta egy észak-kínai zúzóüzem vezetője, amely havonta átlagosan két rakomány szójababot dolgoz fel. „Nem igazán tudunk megrendeléseket leadni, ez pedig az amerikai szójaexport volumenét biztosan befolyásolni fogja.” Ebben az üzemben csak egy rakományt foglaltak le augusztusra, míg normál esetben október utánig teljesen le van foglalva a készlet. A jelenlegi állás szerint a legfontosabb szójafeldolgozó központban, Shandongban a zúzók közel 400 jüant – több mint 18 000 forintot – veszítenének az olajos magok minden egyes tonnájával.

Kína 2021 első felében rekordmennyiségű, 48,95 millió tonnát importált, ami közel 90%-os növekedést jelentett az előző évhez képest, mivel a sertésállományok felépültek egy halálos kimenetelű járványból, és a legnagyobb termelő, Brazília rekordmennyiségű termést szállított. Azonban az elemzők szerint most megbicsaklik a kereslet.

„Az év elején erős volt a – behozatal – lendülete, május óta azonban az import éves növekedése lassul”

– mondta Zou Honglin, a Myagric.com kereskedelmi weboldal elemzője.

Több takarmány, kevesebb szójaliszt

A szójabab felhasználásának lassulását a sertés árrésének a visszaesése okozta, amely az évet erősen kezdte. A gazdák az afrikai sertéspestis járványa után megpróbálták újjáépíteni az állományokat, de a sertéshús árával együtt összeomlottak, mivel az új ASP-járványok az állományok felszámolását és a sertéshústermelés megugrását eredményezték. A sertés árrése Kínában jelenleg -150 jüan és 84 jüan (közel -7000 és 4000 forint) között mozog, ami több mint 100%-os csökkenést jelent az év eleje óta.

„A piac folyamatosan csökkentette az egész éves importra vonatkozó becsléseket. Nagyon nyilvánvaló, hogy a fehérjefogyasztás növekedése messze elmarad a takarmányfogyasztás növekedésétől” – mondta Zou, aki 97 millió tonnára csökkentette a kínai szójabab egész éves importjára vonatkozó becslését.

Egy másik kritikus tényező a takarmány összetétel változása volt Kínában, ami csökkentette az állati takarmányadagokban szükséges szójaliszt mennyiségét.

A kínai takarmányipari szövetség szerint Kína 2021 első hat hónapjában 139,33 millió tonna takarmányt állított elő, ami 21,1%-kal több, mint 2020-ban. A sertéstakarmányok mennyisége 62,46 millió tonna volt, 71,4%-kal több, mint egy évvel korábban. Ehhez képest a Myagric szerint a szójaliszt takarmányban való részesedésének csökkenését nyomon követve a szójaliszt mennyisége ugyanebben az időszakban 1,62%-kal, 42,63 millió tonnára nőtt az előző évhez képest.

„A kereslet nem olyan jó, mint vártuk; nagy mennyiségű búza és rizs kerül a takarmányba, ami sok szójalisztet kiszoríthat” – közölte egy másik nagy zúzóüzem vezetője. 

A növekvő szójalisztkészletek szintén a fogyasztás lassulását jelezték.

A nagyobb zúzóüzemek szójaliszt-készletei júniusban 19%-kal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A Kínai Nemzeti Gabona és Olaj Információs Központ szerint 20%-kal haladják meg az egy évvel korábbi szintet, és mintegy 7%-kal a hároméves átlagot az évnek ebben az időszakában.

Ugyanakkor a takarmánykeverékekben lévő búza magas szintje várhatóan jövőre is folytatódik.

Lassú áramlások

A szójabab Kínába irányuló áramlása máris lassul. Ezt bizonyítja, hogy Kína júniusi szójababimportja összesen 107,2 millió tonna volt, ami 4%-os csökkenést jelent a 2020. júniusi 111,6 millió tonnához képest. Júliusban mindössze 8,3 millió tonna érkezett, melynek legnagyobb részét Brazíliából exportálták. Ez 30%-os csökkenést jelent az előző évi 109 millió tonnához képest. „A jelek nem túl bíztatók, ugyanis nem mutatnak a fellendülés felé.”

„A hazai zúzási árrés még mindig mínuszban van, miközben a szójaliszt-készletek továbbra is magasak”

– mondta Howie Lee, az OCBC Bank közgazdásza. „Ha az amerikai új termés megrendeléseit vesszük alapul, Kína nem tett annyi ajánlatot a szójababtermésre, mint 2020-ban.”

Forrás: esmmagazin.com