0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 12.

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk. A tanulmány előző részeiben a méhbetegségekről és károkozókról olvashattunk.

Most, a tanulmány neve után, az ún. BPRACTICES nyomon követési rendszert mutatjuk be, mely egy innovatív eszköz a méhészek és a fogyasztók összekötésére.

Multidiszciplináris (gazdasági, környezeti és társadalmi) megközelítéssel sikerült elérni, hogy a BPRACTICES konzorciumhoz egyéb területek szakértői is csatlakozzanak és sikerüljön kifejleszteni egy innovatív, QR-kód/RFID technológián alapuló nyomon követő rendszert.

A rendszer egy webes eszköz a termelők és fogyasztók számára, amely segítségével kötelező és választható információ adható és nyerhető az adott méz eredetéről és tulajdonságairól.

Köszönet az együttműködésért a dán méhészeti szövetségnek. A nyomonkövethetőségi rendszer a következő címen érhető el: www.hivelog.dk

A nyomonkövethetőségi rendszer logikai rendszerét mutatja az 1. ábra.

A méhészek, a web alkalmazás segítségével információt szerezhetnek a projekttel kapcsolatos innovációs elképzelésekről is. Az alkalmazás egy maradandó rendszer, amely képes méhkezelési adatok tárolására (pl.: családerősség, méh­anya teljesítménye) és egyben megfigyelőrendszerként is képes működni (betegségek megjelenésének rögzítése és eloszlásának megjelenítése térképen). Ugyanez a web-alkalmazás rendelkezik egy olyan felülettel, amellyel adatokat lehet felvinni a méhészeti termék előállítása során, így biztosítva a nyomon követhetőséget.

A fogyasztók a csomagoláson található adatok segítségével közvetlenül juthatnak információhoz a termékről. Sőt, a méhek környezetre gyakorolt pozitív hatásáról is lehet informálódni az alkalmazáson keresztül.

A méhészeti termékek nyomon követhetőségének érdekében az alábbi adatok feltétlenül szükségesek, melyek szöveg vagy fájl formájában tölthetők fel:

  • a felhasználó adatai (keresztnév, vezetéknév, szervezet, utca, irányítószám, város, ország)
  • fotó a méhesről, mézházról és a méhészről
  • méhészet adatai (elérhetőség, cím/koordináták)
  • mézház (a pergetés helyszíne) adatai
  • mézkiszerelő helyiség adatai (ha nem azonos a mézházzal)
  • mézértékesítés helyszíne (ha ismert, pl. élelmiszerüzlet)
  • igazolások (pl. labor, bio minősítés, állatorvosi, Nébih…)
  • mézelvétel módja, méz fajtája, mézelés kezdetének/befejezősének dátuma
  • pergetés, üvegezés dátuma
  • tételszám
  • lejárati dátum, termék mennyisége

A nyomonkövethetőségi rendszer méhészre vonatkozó felülete könnyen értelmezhető, gyorsan történik az adatok feltöltése.

Az oldalon a méhész rögzíthet minden – korábban felsorolt – kezelésre és hordásra vonatkozó adatot, sőt, amennyiben szükségét érzi, képeket is fel tud tölteni, valamint metaadatokat (kapcsolódó lényegi információ) tud szolgáltatni méhészetéről és annak környezetéről.

A fogyasztók, a csomagoláson feltüntetett QR-kód vagy RFID (NFC) címke segítségével hozzáférnek ezekhez a termékekkel kapcsolatos, weboldalon található információkhoz (1. kép) vagy csak egyszerűen beütik a termék egyedi tételszámát (2. kép). A tételszám beírását követően a fogyasztók az adott méz minden adatához hozzáférnek, mint például a termékjellemzők, a termelő adatai, kezelési információk és a méhészet helye.

További cikkeink a témában:

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 11.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 10.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 9.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 8.

Forrás: Méhészet