0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

„Olcsóhús” antidíjat adott át a Greenpeace

Egészen sajátos citromdíjat adtak át a németországi Greenpeace aktivistái az Edeka kiskereskedelmi láncnak „az állat- és éghajlatvédelem területén tanúsított kimagasló érdemtelenségeiért”, vagyis azért, mert leragadt az állatvédelmi szempontokat mellőző, csak az árra koncentráló húsbeszerezési politikánál.

Ahogy itt is beszámoltunk róla, Németországban egyes áruházláncok már a nyár elején bejelentették, hogy július 1-jétől csak emelt szintű állatvédelmi normákat teljesítő beszállítóktól szerzik be a friss sertéshúst, és a következő időszakban fokozatosan teszik egyre magasabbra a lécet, az állattartókkal együttműködve alakítják egyre felelősebben a kínálatukat.

A legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi lánc, az Edeka azonban semmit nem lépett még ebben az ügyben,

állítja a Greenpeace, ezért érdemelte ki a citromdíjat.

A díj egyébként nem csak szimbolikus, egy valódi kisplasztikát terveztek erre az célra, méghozzá nem is akármilyent: egy arcot mintázó felvágottat ábrázol, amint éppen hány.

Közel másfél méter magas talapzatra helyezve mutatták be a hamburgi Edeka-iroda előtt Greenpeace-aktivisták és az emberjogi, illetve környezetvédelmi kérdésekben gyakran megszólaló influenszer, Marie von den Benken.

Németországban létezik egy független szakértők által kidolgozott jelölésrendszer arról, hogy milyen állattartási-állatvédelmi körülményeket biztosítanak abban az üzemben, ahonnan a felcímkézett húsáruk származnak. Négy fokozata van, az 1-es a hagyományos, zárt tartást jelenti az alapszintű állatvédelmi normákkal, a 4-es pedig a prémium szint, amikor az állatok az idejük minimum felét szabadban töltik.

„A Greenpeace álláspontja szerint az 1-es és a 2-es szint nem felel meg a jelenlegi állatvédelmi jogszabályoknak, az Edeka pedig hallgat róla, hogy mikor szándékozik az ilyen termékeket kivezetni a kínálatából”

– hangzott el a „díjátadón”.

Ahogy a német sajtó széles körben beszámolt róla, az Edeka azonnal reagált, minden vádat visszautasított, és kifejtette, hogy beszállító partnereivel együtt éppen a húskínálat ilyen irányú megreformálásának részletein dolgozik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu