0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Virághagyma-hiány várható

Nyár elején röppent fel első ízben a hír azzal kapcsolatban, hogy a tavaszi hagymások szaporítóanyagából nem lesz elég. A National Garden Bureau nonprofit szervezet által, a termelők bevonásával végzett felmérés szerint is hiány várható.

A Tulpen Promotie Nederland (TPN) elnöke, Arjan Smit már az idei tulipánszezon végén fölhívta a szakemberek figyelmét arra, hogy nemzetközi szintű hiány léphet föl virághagymából. Az elnök szerint annak lehetséges okai között szerepel, hogy az utóbbi két évben a fogyasztók hosszabb ideig keresik, vásárolják a tulipánt.

Míg korábban a húsvéttal véget ért a tulipánszezon, manapság egészen anyák napjáig töretlen ennek a tavaszi virágnak a népszerűsége.

Arjan Smit előrejelzése szerint ez a tendencia folytatódik. A fogyasztók a tulipánt nemcsak virágboltokban, hanem szupermarketekben, áruházláncokban is szívesen vásárolják, sőt Németországban éppen az élelmiszer-áruházak tulipánértékesítése nőtt a legnagyobb mértékben. A vásárlók szerint ugyanis a tulipán friss és megbízható minőségű a német áruházakban. A tavaszi virágot nemcsak ajándékba, hanem maguknak is szívesen megveszik az emberek, úgy érzik, hogy a tulipánnal az ébredező természetet is becsempészik a lakásba.

A következő idénnyel kapcsolatban nagyon bizakodóak a tulipántermesztők. A holland vágott tulipán iránti kereslet hirtelen növekedése mellett azonban tavaly a tulipánhagyma termesztő­te­rü­lete mintegy 400 hektárral szűkült.

Hollandiában egyébként 2000 óta ütemesen növekedett a tulipán termesztésére használt terület, a holland statisztikai hivatal (CBS) adatai szerint 2000 és 2017 között 38%-kal, több mint 13 ezer hektárra bővült.

A növekedés nagy része a tulipánhagymák termesztéséből származott. Ezzel párhuzamosan viszont csökkent a hagymatermesztők száma, ugyanezen időszakban mintegy 46%-kal. Tehát kevesebb kertész több tulipánhagymát termesztett. Arjan Smit úgy becsüli, hogy az egy négyzetméteren megnevelt hagyma mennyisége idén kevesebb lesz, mint a korábbi években, ennek oka a tavaszi, kora tavaszi víz- és fagykár, valamint a túlságosan rövid tenyészidő. A tulipán felvásárlási ára ezért várhatóan emelkedni fog, de ez előreláthatóan semmilyen gondot nem okoz, mivel a fogyasztók egyszerűen imádják a holland tulipánokat, és hajlandók lesznek tisztességes árat fizetni a virágokért.

A National Garden Bureau kertészekből, az ágazatban tevékenykedő szakemberekből álló nonprofit szervezet. Feladatuk, hogy átfogó marketingtevékenységgel ösztönözzék a lakosság dísznövény-vásárlását.

A szervezet a közelmúltban felmérést végzett több termelő bevonásával a virághagymák esetleges hiányával kapcsolatban.

A felmérés során a Longfield Gardens termelő vállalat is arra hívta föl a figyelmet, hogy ha valaki tulipánt, nárciszt és más őszi ültetésű hagymát szeretne vásárolni, ne várjon túl sokáig a megrendeléssel, mert gondjai lehetnek a beszerzéssel. A virághagymák, növények és egyéb kertészeti kellékek iránti kereslet soha nem tapasztalt méretet öltött a koronavírus-járvány kezdete óta, és a tapasztalatok szerint a növekedés egyelőre nem lassul. Természetesen a termelőknek és a kereskedőknek is jó, ha mind többen ültetnek virághagymát, de ez egyúttal fokozza a piaci versenyt.

A holland termelők számos időjárásból eredő gonddal küzdöttek, az átlagostól eltérő tavasz miatt a virághagymák nem jól fejlődtek, kisebb és kevesebb levéllel rendelkeztek, így a növények kisebb hagymákat képeztek. Ez pedig azt is jelenti, hogy az idei hagymákból kevesebb került a piacra. Sok hagyma nem felelt meg az elfogadható mérettartománynak.

A nyár is sokkal csapadékosabb volt, számos helyen nehezítette meg a hagymák betakarítását a lezúduló eső.

Mint mindenhol, ebben a szektorban is akadályokba ütközik a szállítás: az exportra szánt áru esetében a világméretű konténerhiány és az ennek következtében föllépő logisztikai nehézségek továbbgyűrűznek a készletkezelésre is.

Henk Westerhof, az Anthos dísznövénytermelő és -forgalmazó egyesület vezetője szerint a holland termelők nagy részének meggyűlt a baja a kései fagyokkal, a hosszú, hűvös tavaszi időjárást követő júniusi kánikulával, majd a szokatlanul esős nyárral. Ugyanakkor jelenleg még továbbra is igen széles a virághagyma-kínálat, bár egyes fajtákból a vártnál kisebb a készlet. A cégvezető is úgy látja, hogy a járvány miatt sokan kezdtek kertészkedni, így a virághagymák iránti kereslet világszerte jóval magasabb az eddig megszokottnál, különösen a tulipánokból, mivel a pandémia alatt nagyon sokan vásároltak vágott virágot.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szokásosnál több tulipánhagymát ültettek vágott virág termesztése céljából.

A járvány más szempontból is éreztette a hatását: a lezárások miatt sok termelőnek le kellett állítania a munkafolyamatokat, vagy rövidíteni kellett a műszakokat, aminek egyértelmű következménye a mostani szűkösebb kínálat.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/ngb.org