0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pusztuló lucfenyvesek helyére 370 ezer őshonos fát ültettek az Őrségi Nemzeti Parkban

Huszonhat hektár pusztuló lucfenyvest számoltak fel, helyettük 370 ezer darab, őshonosnak számító fa csemetéjét ültették el, fa- és cserjefajokban bővelkedő erdősítéseket hoztak létre az Őrségi Nemzeti Parkban; a két éven át zajló, most záruló természetvédelmi projekt megvalósításához az Európai Unió több mint 408 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyújtott.

Az élőhely rekonstrukciós program során eltávolították az elpusztult, beteg, az erdő megújulását akadályozó fákat, helyükre őshonos fafajtákat – tölgyet, bükkfát, juhart – telepítettek – írták.

Céljuk az volt, hogy a jelenleginél egészségesebb, a veszélyforrásokkal szemben ellenállóbb, a klímaváltozás hatásait mérsékelni és elviselni képes erdőket hozzanak létre – emelték ki.

Hozzáfűzték: a projekt megvalósítása során tíz kilométer hosszan a vadak rágása ellen védő kerítést építettek, az erdők természetvédelmi célú kezelése érdekében pedig a Magyar Állam által nyújtott pályázati forrásokat felhasználva 183 millió forint értékű speciális gépparkot szereztek be.

Az elvégzett beavatkozások hatásait hosszú távon nyomon követik a szakemberek, a létrejövő változatos erdők a reményeik szerint élőhelyül szolgálnak majd számos, természetvédelmi oltalom alatt álló növény- és állatfajnak, például a fekete harkálynak, hamvas küllőnek, vagy a nagy szarvasbogárnak.

Forrás: MTI