0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megnyílt a KÁN!

Október 1-jén megnyitotta kapuit a KÁN Egyetemi Napok! A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rendezésében és a Magyar Mezőgazdaság kiadó társszervezésében létrejött rendezvény immár a Dunántúl legnagyobb agráreseményévé vált. A MATE Kaposvári Campus Fedeles Lovardájában a látogatók mellett több mint 1000 diák vett részt a megnyitón, amelyet Semjén Zsolt nyitott meg.

youtube://v/Lzk0juImKnA

Idén 14. alkalommal, azonban KÁN Egyetemi Napok néven először lett a nagy hagyományokkal bíró esemény megrendezve, amely október 3-ig 100 kiállítóval, továbbá 7 szakmai eseménnyel, például szakmai konferenciákkal, fajtabemutatókkal és közönségprogramokkal várja a kilátogatókat. Az eddig Kaposvári Állattenyésztési Napok néven futott rendezvény nemcsak nevében, de helyszínben és tematikájában is megújult:

az állattenyésztési szakmai programok mellett a szervezők főként a generációváltásra helyezik a hangsúlyt – a MATE Udvarban a jövő fiataljaival kívánják megismertetni az agráriumot és az abban rejlő lehetőségeket.

A megnyitót Gyuricza Csaba, a MATE rektora nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban egymást követik az országban az agrárrendezvények, amelyek a vidéki életre hívják fel a figyelmet. De nemcsak figyelemfelhívásra, fejlesztésre is szüksége van a vidéknek, amit a kormány eddig soha nem látott összegű pályázati forrásokkal támogat. Azonban a források mellett az agrárium fejlesztéséhez megfelelő szakmai tudásra is szükség van, ezért idén a KÁN Egyetemi Napok kiemelt témája a generációváltás lett.

– A jövő generációjának átgondolt, megreformált agrár-felsőoktatásra van szüksége, ez lehet a garancia arra, hogy olyan szakképzett kollégák kerüljenek ki a pályára, akik a jövő agráriumának alappillérei lesznek.

Ezért szeretnénk a KÁN Egyetemi Napok ideje alatt megismertetni a középiskolai hallgatókkal a MATE felsőoktatási struktúráját, és az abban rejlő lehetőségeket – fogalmazott Gyuricza Csaba.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztos hivatásnak titulálta az agráriumot, hiszen „az embereknek mindig szüksége lesz élelmiszerre”. Megemlítette Magyarország agrárország voltát, ezért

napjainkban is fontos, hogy élelmiszer szempontjából is önellátó ország legyünk.

Kiemelte a vidék megtartóerejét, amit a kormány egyebek mellett az agrártámogatásokkal szeretne biztosítani, valamint munkahelyeket létesíteni a vidéki emberek számára. Semjén Zsolt azt is ismertette, hogy a kormány olyan politikát folytat, amely lehetővé teszi, hogy a vidék a magyar agráriumnak köszönhetően munkaerő-megtartó lehessen. Végezetül kitért az éppen zajló vadászati világkiállításra és a vadhúsra is, részletezte annak egészséges, bio jellegű voltát, amit a kormány a későbbiekben be kíván iktatni a hazai közétkeztetésbe.

Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) elnöke megköszönte az állattenyésztők munkáját, akiknek köszönhetően folyamatosan minőségi élelmiszerek kerültek a családok asztalaira. Kiemelte a hazai haszonállat-állomány minőségét, ami egyebek mellett az állattenyésztési ágazatot támogató, nagymértékű forrásoknak köszönhető;

ezen támogatások révén nemcsak most, a közeljövőben is nemzetközi szinten lehet a magyar állattenyésztés.

A MÁSZ elnöke a generációváltásról is szólt, mely „akkor is bekövetkezik, ha nem akarjuk. Tehát jobb felkészüli rá”. Ehhez azonban a diákoknak minőségi oktatásra van szüksége, ami hosszú távon komoly befektetést jelent az agrárium, azon belül az állattenyésztés számára. A létrehozott jelentős agrártámogatási források, valamint az átalakított agrároktatás együttesen még eredményesebbé teszik az ágazatot.

Süle Katalin, a NAK alelnöke szintén a generációváltás támogatását hangoztatta.

– A kamara tagjainak jelentős része már átadná a stafétabotot a jövő gazdászainak, azonban sok esetben a megfelelő szaktudás híján, ez nem lehetséges. Hozzátette, állattenyésztés és minőségi hazai élelmiszerek nélkül nincs piacképes gazdaság.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő az agrárium szuverenitásáról és önbecsüléséről beszélt. Megemlítette, hogy a rendszerváltás során vesztes ágazatként került ki az agrárium, napjainkban viszont Európa harmadik leginnovatívabb ágazatává vált.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a megyeszékhely a Dunántúl legnagyobb agrár- élelmiszeripari központja kíván lenni, amit a KÁN Egyetemi Napok és az itt megjelenő diákok csak megerősítenek.

A megnyitó során a Kaposvári Egyetemi Campus Lovasakadémiáján nevelkedett Bence Balázsnak, a Lovas Világjátékok legelőkelőbb eredményét, 10. helyezést elérő, a junior Európa-bajnokságon aranyérmes lovastornásznak és Villányi Krisztina edzőnek Gyuricza Csaba, a MATE rektora átadta az elismerő kitüntetéseket.

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható! Az esti Bagossy Brothers Company koncert továbbra is védettségi igazolványhoz kötött!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu