0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy vagyok a természettel

Ha már az ember gyerekestől kijön a magyar föld legjavát megnézni, esetleg megkóstolni a 80. - egyébként 190 éves - OMÉK-ra, természetes, hogy megnézik a vadászatot halászatot bemutató csarnokokat is. Ott pedig sok furcsaságra derülhet fény.

Kezdjük ott, hogy a gyerek húsevő, de nagyon, igazi ragadozó, de közben széplélek is. Vagyis az összes kitömött róka mellett mélyen leszegett fejjel kellett elhaladnunk (Réka kedvence mi lehetne más, mint a róka), miközben a medvékkel, muflonokkal, gímszarvasokkal semmi gondja nem volt.

Azért találtunk olyan rókát, amit Réka is kedvelt: origamkiróka-szobornak mondanám a jószágot.

Amiről azonban én szeretnék beszámolni, az az én kedvenc kiállítási tárgyam és a nézegetése közben eszembe jutott ez-az.

Az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak – mindannyian tudjuk – a gímszarvas agancsa az emblémája. Mert nekünk, magyaroknak különös kapcsolatunk van ezzel az állattal: Hunor és Magor legendáját mindannyian ismerjük, általános iskolai tananyag.

Az OMÉK eseményei között két szarvasos is volt: Kovács Lázár séf az AMC közösségi standján (alig pár méterre a Magyar Mezőgazdaság Kiadó kiállító helyétől) naphosszat vaddisznót és szarvashúst készít és kínál népszerűsítendő a vadhúsfogyasztást. A pénteki programban pedig a Nébih standján mutatták be a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet, amelynek a prémium minőséget jelölő változata mi mást is formázhatna, mint aranyszarvast.

És akkor ma reggel, még kapunyitás előtt járkálván a világkiállítási csarnokokban megláttam a kedvenc kiállítási tárgyamat. Egy sarokban, elhagyatottan áll. Pedig ennél többet érdemel ez a kelta-kori gímszarvas csontváz.

A mi szarvasunk egy Keszthely melletti kelta település feltárása során került elő és a közel kétezer éves csontokból az állat rekonstruálását a Balatoni Múzeumnak és a Helikon Kastélymúzeumnak köszönhetjük.

A csontok mellől balra pillantva ott van egy gímszarvas-preparátum, amely teljes pompájában mutatja be a szarvasbikát, és ha körülnézünk, az agancserdőbe botlik a pillantásunk. Én azonban szememet mégis a keltakori csontokra szegezem, ahogy a fekete háttér előtt ragyognak. Megérint az egyszerűség, a célszerűség, ahogy az állat szervezete felépül és eszembe jutnak a kis csontvázak, amelyek Halloweenre készülődvén lassan elárasztják a lakásunkat. És rájövök arra, amit az eszemmel persze mindig is tudtam, hogy minket, gímszarvasokat, embereket, ősöket és unokákat egy anyagból gyúrtak. Vagyis beszélhetek én kultúráról, vadászatról, állattenyésztésről, élelmiszergazdaságról – mindarról, ami emberi, mégis csak tény, egy vagyok a természettel.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu