0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Sajnos a könyv vékonykára sikeredett, lévén Ország doktornak egyszerűen nem volt ideje többet írni; több száz állattal osztotta meg otthonát, melyek gondozása nem kevés időt emésztett fel. Mindemellett dolgozott a budapesti állatkertben, és madárhangokat is gyűjtött. Pedig bőven lett volna még mit elmesélnie! Ezért akkoriban a Süni magazin főszerkesztőjeként arra bíztattam, hogy legalább néhány cikket írjon a lap számára. Több-kevesebb sikerrel jártam, de emellett az otthonában tett látogatások során is rengeteget tanultam. Egy egész állatkert fogadott: tömérdek kisemlős, hal, kétéltű, hüllő és egy hóbagoly, ami a szoba egyik sarkában elhelyezett kis röpdében kuksolt.

Cukormókus

A törpe siklóerszényes Tasmániától és a környező szigetektől kezdve Észak- és Kelet-Ausztrália erdein át egészen Pápua Új-Guineáig megtalálható. A cukormókus Ausztrália egyik leggyakoribb emlősállata.

Hossza 16-21 centiméter, ehhez jön még a 16,5-21 centiméter hosszú farok. A hím testtömege 130, a nőstényé 90 gramm. Háta szürkés, orrától a hátsó lábáig sötét csík húzódik végig. Hasa világosbarna vagy világosszürke. Farkával fogni kevéssé tud, de siklás közben irányváltoztatáshoz használja evezőként. A repülőhártya vékony, szőrrel borított bőrréteg, amely a csuklótól a hátsó láb ujjízületéig húzódik. A siklást lehetővé tevő repülőhártya helyzete változtatható. Nagy, kidülledő szemeivel jól lát éjszaka. A hímnek több szagmirigye van, egy-egy a homlokán, a mellkasán és a végbélnyílásánál.

Éjszaka aktív és társas állat, legfeljebb 14 évig él.

Ma már több állatkertünkben is látható egy végtelenül bájos kis erszényes, melyet sokan cukormókusnak hívnak, ám a becsületes magyar neve (legalábbis az utóbbi időben) törpe siklóerszényes, vagy törpe erszényesmókus (Petaurus breviceps).

Néhány évtizeddel ezelőtt e faj, noha a természetben még bőven akad belőle, állatkerti ritkaságnak számított.

Jó néhány európai állatbemutatót volt szerencsém akkoriban meglátogatni, de alig-alig találkoztam vele. Ezért is lepett meg, amikor értesítést kaptam, hogy a Stuttgarti Állatkertből megvásárolhatok egy párt. Határtalan örömömet némiképp tompította, hogy fogalmam sem volt, miként kell ezeket az állatokat tartani. Szerencsére Ausztráliában élő zoológus barátomtól, dr. Hangay Györgytől hamarosan kaptam vagy fél kilónyi fénymásolt szakanyagot, illetve a Szegedi Vadaspark is ellátott szaktanácsokkal, ugyanis akkoriban Magyarországon csak ott tartottak cukormókust.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ennek az állatnak a tartása nem az aranyhörcsög-kategóriába tartozik. Kezdjük mindjárt az elhelyezéssel! Nagy férőhelyet igényelnek – ez még talán megoldható. A terráriumot vagy ketrecet faágakkal kell berendezni, továbbá szükség van egy odúra is (e célra tökéletesen megfelel az állatkereskedésekben kapható nimfa papagájok számára gyártott).

A szépen berendezett terráriumba rögvest beengedtem a két kis állatot.

Láthatóan jól érezték magukat, és engem akkor még az sem zavart, hogy a hím mirigyváladékkal és vizelettel minden berendezési tárgyat megjelölt. Egy-két nap múlva már lehetett némi kellemetlen szagot érezni, újabb pár nap elteltével pedig már a bűz megszüntetésének a lehetőségét kerestem – nem sok sikerrel. Ami segített, hogy 5-7 naponta kicseréltem a macskaalommal kevert forgácsot, a faágakat lehetőség szerint kidobtam, vagy legalább megsikáltam, és az egész terráriumot enyhén samponos vízzel átmostam. Az odút is ki kellett cserélni (felváltva három odút használtam). Az viszont különösen elszomorított, hogy a hím perceken belül újra jelölni kezdte a frissen betett berendezési tárgyakat… Ennek ellenére a gyakori takarítás nagyjából bevált.

A táplálás sem volt egyszerű, lévén ezek az állatkák a természetben eukaliptuszkérget, fanedveket, nektárt, virágport és rovarokat esznek.

Nálam kaptak tücsköt, lisztkukacot (vitamint cseppentettem rájuk), édes gyümölcsöt, zöldséget, száraz macskatápot, mogyorót, diót, napraforgót, mazsolát. Ám a fő eledelük egy fanedv- és nektárpótló keverék volt, amely mézből, szőlőcukorból, kalcium-foszforikumból, gabonapehelyből, étkezési búzacsírából, kevés sóból, pár csepp citromléből, zsíros tejporból, virágporból és natúr joghurtból állt. Ezt törpe siklóerszényeseim élvezettel lefetyelték. Ha nem volt időm a keveréket elkészíteni, akkor helyette gyümölcsös joghurtot kaptak.

Együtt vagy egyedül?

Bár tízből kilenc szakkönyv azt írja, hogy a sziámi ormányosmárnát magányosan kell tartani, ám egy könyv szerint 4-6 egyed is megfér együtt. Ahogy írja, olykor civakodnak, de sérülést nem okoznak egymásnak. Ezek után kinek higgyünk?

A törpe siklóerszényest minimum párban kell tartani, de ha elég nagy férőhelyet tudunk biztosítani nekik, akkor a családi közösség (szülők + 4-6 kölyök) a legmegfelelőbb számukra.

Ilyen koszt mellett állataim remekül szaporodtak, nagyjából félévenként két-két kölyköt neveltek fel. A kicsiket csak akkor választottam el, amikor már hosszabb ideje önállóan táplálkoztak. A fiatal egyedek könnyen szelídülnek, hagyják magukat megsimogatni vagy óvatosan megfogni. Őket a lakásban is érdemes szabadon engedni egy kis „siklásra” – ám a bútorok jelölése nem kizárt…

Bő másfél évtizede a hazai állatkereskedések megteltek cukormókusokkal.

Ám mivel többségüket úgy etették, mintha rágcsálók volnának, nem sokáig éltek. Egy-két év elteltével már nem is lehetett velük találkozni az állatboltok kínálatában.

Akváriumom ormányosa

Azt gondolhatnánk, ha egy nagyra növő halat kis akváriumban tartunk, akkor kicsi marad és nem éri el a fajára jellemző méretet. A másik, szomorúbb alternatíva, hogy a rosszul kiválasztott hal idő előtt elpusztul. Nos, ez utóbbit szerette volna elkerülni Szlovákiában élő barátom, aki meglepve konstatálta, hogy az ivadékként vásárolt szumátrai ormányosmárnája (Crossocheilus siamensis) szó szerint kinőtte a 15 literes akváriumát. Nagyjából 12 centisre nőtt, ezért aztán szüksége volt valakire, aki nagyobb akváriummal rendelkezik, és persze hajlandó befogadni a pikkelyes „óriást” – magyarán rám.

Nem volt könnyű rábeszélnie, mivel én akkoriban még biotóp akváriumban gondolkodtam, és a 240 literes medencémben csupa dél-amerikai hal úszkált.

Mondanom sem kell, a koncepcióba egyáltalán nem illett bele a felajánlott ázsiai márna. Ám mégis győzedelmeskedett bennem az állatvédő. Az akváriumomban már egyre csak tovább nőtt, s lassan úgy nézett ki, mint egy minicápa, noha a tengerek éles fogú lakójával nem áll közelebbi rokonságban. Érdekes mozgásával és nagy méretével ő lett a medence egyik dísze. Felettébb békés volt, eszébe nem jutott a többi halat bántani. Igaz, ha lett volna fajtársa az akváriumban, akkor vélhetően összeveszett volna vele.

A sziámi ormányosmárna a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó édesvízi halfaj. Élőhelye Délkelet-Ázsia szárazföldi része, a Mekong-medence, valamint a Maláj-félsziget. Természetes élőhelyei a patakok és folyók, illetve az esős évszakban elárasztott erdők.

A sziámi algaevő fekete vízszintes csíkkal rendelkezik, amely egészen a farokig terjed.

Világosbarnás, hosszúkás teste van, kissé lapos hassal. Testén barna-fekete, vízszintes csík fut végig az orrától a farkáig. Akár 16 centiméteresre is megnőhet.

Mielőtt hozzám került, természetesen utánanéztem életmódjának és a tartásának is.

A sziámi ormányosmárna eredeti élőhelye Délkelet-Ázsia. Főként növényevő, ezt a táplálásánál feltétlenül figyelembe kell venni. Az akváriumban remek algapusztító, különösen ott jön jól a segítsége, ahol a rendkívül kellemetlen szakállalga elszaporodik. 24-26 fokos vizet igényel, ezt általában egy egyszerű fűtővel könnyű biztosítani, ám kánikulában gond lehet a medence hűtése.

A legtöbb szakkönyv szerint közepesen nehezen tartható. Kedveli az oxigéndús, tiszta vizet.

Jobbára az akvárium alsó szintjén tartózkodik. Azt is megtudtam, hogy meglehetősen ritkán tartják, főképp azért, mert kontinensünkön még nem tenyésztették, így csak importból származó egyedek jutnak el hozzánk. Az én halam rekordméretűre nőtt, a szakirodalomban megadott maximális 15 cm-es méret helyett 17 centiméteresre! 13-14 éves lehetett, amikor elpusztult. Halálának oka ismeretlen, az sem kizárt, hogy ez a sziámi ormányosmárnák maximális életkora.

Forrás: Kistermelők Lapja