0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyre több embert fertőz meg a madárinfluenza Kínában

Bár kevesebb egyelőre a megbetegedés mint 2017-ben, melyért a H7N9 madárinfluenza vírus volt a felelős, de az új variáns okozta tünetek súlyossága és a halálozások száma is aggasztja a kutatókat.

A madárinfluenzával rég együtt kell élnünk, a különböző törzsek folyamatosan vándorolnak a vad madarak és háziállatok között. Ugyanakkor nagyon ritka, hogy emberre is átterjedjenek.

2017-ben Kínában több mint száz embert betegített meg a H7N9 vírus, 35-en igazoltan madárinfluenzában vesztették az életüket és 2 esetben emberről emberre is átterjedhetett a betegség az akkori kutatások szerint.

Ám ezúttal az emberre leginkább veszélyes törzs, a H5N6 egy variánsa terjed Kínában, mely a világ legnagyobb baromfi- és kacsahús előállítója.

A tavalyi 5 esethez képest 2021-ben eddig 21 megbetegedést regisztrált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) melyeket a madárinfluenza H5N6 altípusa okozott.

„Az emberi megbetegedések idei növekedése Kínában aggodalomra ad okot. Ez egy olyan vírus, amelynek magas halálozási aránya” – mondta Thijs Kuiken, a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának összehasonlító patológia professzora.

Az esetek többségében a megbetegedett emberek baromfival kerültek kapcsolatba, és nincs megerősített eset emberről emberre történő átvitelről – közölte a WHO.

A legtöbb H5N6-os fertőzés a délnyugati Szecsuán tartományban történt, bár a szomszédos Csungking és Kuanghszi, valamint Guangdong, Anhui és Hunan tartományokból is jelentettek eseteket.

Legkevesebb 10 esetet a H5N8 vírushoz genetikailag nagyon hasonló vírus okozott, amely tavaly télen Európa-szerte baromfifarmokon pusztított, és vadon élő madarak is áldozatául estek Kínában. Ez arra utal, hogy a legutóbbi kínai H5N6-os fertőzések egy új változatot jelenthetnek.

„Lehet, hogy ez a változat egy kicsit fertőzőbb az emberekre, vagy lehet, hogy jelenleg több ilyen vírus van a baromfikban, és ezért fertőződik több ember” – mondta Kuiken.

Kína beoltja a baromfikat a madárinfluenza ellen, de a tavaly használt vakcina csak részben véd az újonnan megjelenő vírusokkal szemben, ami megakadályozza a nagyobb járványkitöréseket, de lehetővé teszi a vírus további terjedését – mondta Filip Claes, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) határokon átnyúló állatbetegségek sürgősségi központjának regionális laboratóriumi koordinátora.

Kínában még mindig a legtöbb vidéken nagy számban megtalálhatók a háztáji gazdaságok, és sokan még mindig inkább a piacon vásárolnak élő csirkét.

A Guangxi régióban található Guilin város vezetése, ahol augusztusban két emberi megbetegedés történt, a múlt hónapban közölte, hogy 13 városi piacon felfüggesztette az élő baromfi kereskedelmét, és egy éven belül teljesen beszünteti az élőállat kereskedelmet.

Forrás: Reuters