0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Birkák és marhák a Manna-majorban

Amikor megkérdezik, hogy mit érdemes tudni a Manna-majorról, először is a birkákat és a szürke marhákat kell megemlíteni. Cserszegtomajon tartják a birkákat, a marhákat pedig a közeli Sármellék környékén fekvő legelőkön. A családi gazdaság az állatok húsát maga dolgozza fel.

Ennek során a minőséget tekintik elsődlegesnek, mert úgy vallják: hosszú távon csak akkor lehet és érdemes ilyen munkát végezni, hogy valóban szeretik csinálni.

– Édesapám 15 esztendővel ezelőtt vásárolta meg ezt a területet, még az építőipari vállalkozása telephelyéül. Az egykori cserszegtomaji termelőszövetkezeté volt régen – idézte fel a kezdeteket Forintos Izabella. – Sikeres és elismert volt a szakmájában, főképp műemlék épületek rekonstrukciójával foglalkozott.

Gyerekkorában, mint szinte minden család akkoriban, ők is tartottak állatokat a szülőfalujában. Sokat mesélt azokról az időkről, a tehénlegeltetés élményeiről.

Biztosan az akkor megtapasztalt állatokkal való szoros kapcsolata és talán a major adta lehetőségek miatt éledt fel benne újra a jószágok iránti érdeklődés. Szeretett volna néhány szürke marhát vásárolni, viszont így is nagyon leterhelt volt a munkája miatt, ezért édesanyám nem kifejezetten ujjongott az ötletért. Így „csak” néhány birkát hozott, a terület karbantartása címszóval. Aztán az első két szürke marha nem tervezett módon, mondhatni, véletlenül került ide. Persze nincsenek véletlenek. Onnét már nem volt visszaút, gyarapodott az állatok száma, és mostanra azt gondolom, teljesült az álma, hiszen összesen százharminckettő egyedet számláló gulya gondos gazdája. Rengeteg időt van köztük, egész napokat tölt legeltetéssel, a területek elszakaszolásával, vagy épp csak figyeli őket. Szerintem már könyvet tudna írni a társas életükről, jellemükről, a legelőn megélt élményekről. Az idősebbik bátyám és férjem természetesen szintén kiveszi a részét a munkából, egyre több terhet próbálunk levenni a válláról. Ugyan nem rég töltötte a hetvenedik életévét, de még most is fiatalokat lepipáló munkabírással rendelkezik.

Mivel a szürke marhák kinőtték a majort, most már egész évben egy Sármellékhez közel fekvő területen tartják őket, szabadtartásban. Kétségtelenül ez a legjobb számukra.

– Közben a juhállomány is gyarapodott, és ezt a területet ők vehették birtokba. Meg kell mondjam, jelenlegi terveink szerint szeretnénk felszámolni az állományt, mivel időközben a szürke marhák gondozása, értékesítése lett a fő irány. Kicsit nehéz szívvel tesszük ezt, mert nekünk először a birkák nőttek a szívünkhöz, és az évek alatt kialakult vevőkörünk is biztosan hiányolni fogja az ünnepi asztalról a tőlünk megvásárolt kiváló minőségű bárányhúst. Hat esztendővel ezelőtt kiváltottuk az engedélyt kistermelői húsfeldolgozó létesítésére, mert egyértelműen a termelőtől a fogyasztóig szemléletet valljuk magunkénak.

A szürke marháink húsát is ezzel a szemlélettel kezdtük értékesíteni, és ezzel a szemlélettel is szeretnénk folytatni. Be kell vallanom, nem egyszerű kihívás, mégis hiszünk benne, mert csodás érzés ennyire tiszta élelmiszert kiadni a kezünkből.

A marháink kizárólag füvet és szénát esznek, biominőségű húst állítunk elő – bár minősíteni nem minősíttettük. Elképzelhető, hogy később ebbe is belevágunk, bár szerintem nem ezen múlik. A bizalom és a hitelesség többet ér bármennyi pecsétnél.

Tehát a Manna-major egy igazi családi gazdaság, annak nehézségeivel, szépségeivel. Forintos Izabella azt mondja, sokáig szerettek volna alkalmazottat foglalkoztatni, de valahogy nem jártak szerencsével. Nem könnyű erre a munkára megbízható embert találni. Jelenleg úgy érzik, a család elbír a feladatokkal, viszont azt is megjegyzi, hogy időnként komolyan elgondolkodnak, hogy valóban ilyen kötött életre vágynak-e. A birkák nélkül ugyan könnyebb lesz a dolog. A juhoknak igen munkaigényes a tartásuk, a bárányneveléssel is van mit bíbelődni. Legelőhiánnyal is küzdenek és a nagy szürke marha állomány is feladja a leckét a családnak. Az ő tartásukhoz is elkelne még néhány hektár, de egyelőre ott nem tudnak bővülni. Ezért szakaszosan kell legeltetniük, ami szintén sok munkával jár.

Arra a kérdésre, hogy miben látják a fejlődési lehetőséget, Izabella azt válaszolta, most a marketing a leggyengébb láncszem. Marhahúst sokkal ritkábban fogyasztanak az emberek, a szürke marhát pedig szinte csak a Hortobágy szimbólumaként ismerik.

Ezen lehet változtatni, szerencsére az emberek egyre igényesebbek az élelmiszerek minőségére. Egyúttal bíznak benne, hogy még több étteremhez, szállodához is eljutnak, mint eddig.

– Csirke és disznóhússal természetesen könnyebb dolgunk lenne, de megszoktuk a nehezebb utat. A bárányhús sem kifejezetten egy mindennap fogyasztott húsféle, így nem is indult könnyen az erre indított vállalkozás. Persze én ezt a kezdetekkor nem is gondoltam, igazi szentimentális szemlélettel kezdtem bele. Ahogy mindenben, voltak buktatók, de rengeteget tanultam, tanultunk férjemmel az évek során.

• Megéri jövőt építeni erre a tevékenységre, életformára?

– Erre a kérdésre nem tudok egy egyszerű igennel válaszolni. Akkoriban édesapám nem üzleti alapon kezdett az állattartásba, igazi szerelemből, hobbiból indult az egész. Anyagi lehetőségei megvoltak az infrastruktúra kiépítésére, folyamatosan ebbe fektetett, tulajdonképpen ezzel megalapozta a vállalkozás sikerességét, a többi már rajtunk, fiatalokon múlik.

Forintos Izabella elmondta: eddig is fejlesztettek, hiszen ez az előrelépés záloga, de a jövőre nézve is akadnak terveik.

– Folyamatosan fejlesztünk, most épp egy kisboltot alakítunk ki és a húsfeldolgozót bővítjük.

Mostanra ért el addig az állatlétszám, hogy nagyobb mennyiségű húst is el tudunk adni, mint eddig. Ehhez tovább kell lépnünk, a kistermelői húsfeldolgozó már nem elég.

Reméljük, hamarosan egy kedves kis üzletben fogadhatjuk a vásárlóinkat. Azt tapasztaljuk, hogy szeretnek ide jönni az emberek. Hozzák a gyerkőcöket, akik felszabadultan élvezik az állatok társaságát. Bárányokat simogatnak, tyúkokat kergetnek, cicákat, kutyákat kényeztetnek. Nagyon jó érzés ezt látni, kicsit megismertetni velük a hagyományosabb, ter­mé­szet­közelibb létformát.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság