0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye élen jár a faültetésben

Az őszi ültetési időszakban összesen 45 településen, közel 1200 fát ültettek el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A jövő tavaszi ültetéskor még 40 település zöldül tovább- mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára pénteken, Szerencsen.

Szinay Attila elmondta, hogy a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb belterületi fásítási programja zajlik Magyarországon. Az Agrárminisztérium kezdeményezésére és támogatásával a Településfásítási Program keretében 2020 és 2022 között összesen 36 ezer darab sorfa elültetésére került sor mintegy 1350 településen, köztük Szerencsen is, ahol 15 magas kőris került most a földbe.

Az államtitkár hangsúlyozta, az Agrárminisztérium idén megduplázott keretösszeggel, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból indította el a program második ütemét a tízezer fő alatti települések számára.

A pályázaton 19 megyéből, 887 település indult és a rendelkezésre álló 24 ezer sorfa gazdára is talált. Hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye élen jár a zöldítésben, hiszen 84 igénylést nyújtottak be.

Szinay Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak a belterületek fásításával kapcsolatos kezdeményezést indított el az agrártárca, hanem a Vidékfejlesztési Program keretein belül minden településnek lehetősége van pályázni nagyobb, egybefüggő erdők telepítésére is. Kiemelte, a program támogatási kérelmeinek benyújtási határidejét meghosszabbították, így a településeknek 2022 év végéig lehetőségük van erdőtelepítésre pályázni. Emlékeztetett, hogy 1989 óta több mint 200 ezer hektár új erdőt telepítettek a magyar gazdák, illetve az elmúlt két évben további 40 ezer hektár telepítésére nyújtottak be kérelmet.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében 2030-ig évente legalább 10-10 facsemete elültetésére kerül sor minden megszületett gyermekek után.

„Magyarország tehát nemcsak újabb terveket és stratégiákat készít a klímaváltozás elleni fellépésről, hanem konkrétan cselekszik is”- emelte ki.

Forrás: AM Sajtóiroda