– Őstermelő vagyok, és élek is a vele együtt járó lehetőségekkel – mondta, miközben végigvezetett családi házuk meglehetősen nagy, szépen gondozott kertjében. Katonás rendben sorakoznak a kertben a fóliasátrak, mellettük szabadtéri ágyások. Azonkívül van saját üvegháza is, abban palántát nevel. Az üvegházat még gazdálkodó édesapja készítette, akárcsak a fűtését szolgáló egyedi kemencét és fűtésrendszert.
– Édesapám kertészkedett, de hozzá kell tennem, hogy nem volt hivatalosan kertész, ahogy én sem. A keszthelyi Nagyváthy Szakközépiskola szántóföldi növénytermesztés és állattenyésztő szakán végeztem, vagyis némi jóindulattal közel áll hozzám a kertészet, de azért mégsem mondhatom, hogy ez volna a szakmám. Ettől függetlenül, ha valamivel érdeklődéssel foglalkozik az ember, az idő múlásával rengeteget megtanul, sok-sok tapasztalatot szerez.
Ez történt Molnár Zoltán esetében is. Mint elmesélte, gyerekkorában rendszeresen segített a szüleinek a kertben, de azt azért nem gondolta volna, hogy egyszer megélhetésszerűen termesztene zöldséget – és hogy a vele járó munkát nemmúló kedvvel végezné.
De aztán az élet döntött: 21 évesen édesapám hirtelen halála miatt egyik pillanatról a másikra át kellett vennem az egész kertet, a termelést, és minden ezzel együtt járó tevékenységet – idézte fel a kezdeteket, hozzátéve: ennek már negyvenhárom esztendeje. – Nem volt könnyű, de kezdetben segített az édesanyám, kereken egy évig. Aztán azt mondta: „Most már a lovak közé dobom a gyeplőt, ezután te fogsz mindent csinálni.” Ez egyfajta kényszer volt, és én, persze, nem vettem túl komolyan a dolgot. Több kedvem volt ahhoz, hogy a barátaimmal legyek, a kertészkedéshez sem kedvem, sem affinitásom nem volt. De aztán valahogy minden megváltozott bennem. Egyszerűen rákaptam az ízére, arra, hogyha energiát fektetek a munkába, azt sokszorosan visszakapom. Ez hatalmas, máig nem múló kedvet adott nekem a kertészkedéshez. Mindent elkövettem azért, hogy a lehető legjobban csináljam.
– Történt még valami, ami megerősítette a kertészkedéshez való kötődésemet: visszajelzések, amit a tapolcai piacon kaptam vásárlóktól. Azt mondták, meg ne merd tenni, hogy abbahagyod a termesztést! Bevallom, nagyon jól esett. És az is, amikor láttam, hogy az általam termelt sok káposzta- és karfiolfej milyen csodálatosan nevet rám…
Molnár Zoltán tehát folytatta a munkát, annak ellenére, hogy korán belátta és ma is úgy tartja: a kertészkedés egyfajta rabszolgaság.
– Ennek ellenére csodálatos dologról van szó, mert tényleg látni az eredményét. Egyfajta szabadságot ad az embernek, miközben be kell látnom, hogy rabszolgája vagyok a növényeknek. Visszabeszélni ugyan nem beszélnek vissza, nem is követelőznek, de mégsem tudok nyugodt szívvel elmenni otthonról, ha nem szolgáltam ki (öntöztem meg és gondoztam) őket.
Arról, hogy mennyire lehet szeretni ezt az egészet, tanúskodik, hogy 1990-ben döntenem kellett, hogy tovább kertészkedjek, vagy befejezzem, és inkább szállásadással foglalkozzak. De inkább nem döntöttem, hanem mindkettőt csinálom. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a kert művelését, ez nálam függőség. Sokszor alig várom, hogy véget érjen a szezon, annyira belefáradok, de aztán mégiscsak számolom a napokat tavaszig, amikor végre újra kezdhetem a munkát a fóliában, a kertben. Meg persze a piacon is, ami megint egy külön világ…
A keszthelyi őstermelő manapság már csak salátát, paprikát és paradicsomot termeszt, az egyéb zöldségfélékkel mostanra felhagyott. Elmondta, hogy ezeken kívül palántát kínál még eladásra, ugyanis egyre nagyobb a kereslete.
Persze, mindegyikből akad jó néhány fajta. Paprikából Sobort és Bocskort termelek. Fehéret nekem nem éri meg, bár kereslet volna rá, és nem kell hozzá túl nagy szaktudás, sem gondoskodás. Az én fajtáim mindkettőt igénylik.
A paradicsom esetében szintén a minőségre törekszem. Holland vetőmagot használok. Itt jegyzem meg, hogy a vetőmag minősége nagyon fontos, csak megbízhatót érdemes beszerezni és használni. A vevőköröm a negyven év alatt kialakult, és a tagjai elvárják tőlem, hogy ott legyek a piacon a portékámmal. Sőt, elmondhatom, hogy zöldségvásárlás tekintetében a szállóvendégeim is a kuncsaftjaimmá váltak. Azt mondják, hogy azt az ízt, ami az én paradicsomom és paprikám sajátja, máshol nem találják. Mesélni szoktam nekik a munkáról. Olyankor nem titkolom, hogy nem nagyon hiszek a biokertészetben. Elmondom nekik, hogy szerintem a levegőben, a talajban és tulajdonképpen globálisan mindenütt vannak már oda nem való anyagok, egyszerűen nem lehet kiszűrni őket.
Úgy látom, hogy az emberek egyre inkább keresik a „háztájilag” termelt zöldségeket és gyümölcsöket. Mert tudják, hogy azok honnan származnak, és hogy nem gyorsérleltek. Tisztában vannak azzal is, hogy más ízük van, mint a hipermarketekben kaphatónak. Az 1990-es évek elején, amikor megjelentek a multik, hanyagolni kezdték a piacokat az emberek, mert az áruházban minden olcsóbb volt. Sok zöldséget beszerzési ár alatt is kínáltak. Egy biztos: a minőség, az íz nagyon fontos. Néha, néha – télen, mikor megfeledkezem magamról, és boltban veszek egy-egy szem paprikát vagy paradicsomot, vagy tavasszal egy salátát – nagyon érzem a különbséget.
Molnár Zoltán tervei egyszerűek.
Biztos vagyok benne, hogy ettől nem fogom tudni abbahagyni. Nemcsak azért, mert a vásárlóim ezt kérik tőlem, hanem saját magam miatt is inkább dolgozom tovább.
