0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új anyagok növénytáplálásra

A kertészek évzáró konferenciáján elhangzott előadások sorából most a tápanyag-gazdálkodással és a gépesítéssel kapcsolatosakat foglaljuk össze. Mint kiderült, egyre összetettebb, egyre többféle hatással rendelkező készítményeket fejlesztettek ki, és közülük egyre több használható az ökológiai termesztésben is.

Az Asfertglobal húsz éve bio­mű­trágyákat, biológiai növényvédő szereket és biostimulátorokat gyárt, mutatta be a portugál céget kereskedelmi vezetője, Antonio Serna. A hazai mellett Mexikóban, Spanyolországban és Dél-Afrikában van gyáruk, a világ negyven országában forgalmazzák ökológiai termesztésben engedélyezett termékeiket, amelyeket a Lisszaboni Egyetemmel szoros együttműködésben fejlesztenek. Technológiájukkal szerma­ra­­dékmentes terményeket lehet betakarítani.

Mikrobakészítmények

A cég szakmai vezetője, Pedro Sebastião hangsúlyozta, mennyire fontos támogatni a talaj egészségét, biológiáját, mert a gyökér körül kialakuló mikrobaközösség segíti a növényt a tápanyagok felvételében. Egy gramm talajban több mikroba található, mint ahány ember él a Földön.

Tevékenységüket a növények is segítik, ugyanis a megtermelt tápanyagok 40-60%-át a gyökérváladékon keresztül visszajuttatják a talajba, ahol a mikrobák táplálékául szolgálnak.

A mikorrhizákról már sokszor hallottunk, és most az is kiderült, hogy nemcsak megsokszorozzák a gombafonalak révén a tápanyagfelszívó felületet és jobban átszövik a talajt, mint a gyökerek, hanem az élettartamuk is sokszorosa az aktív gyökérszőrökének. A hajszálgyökerek aktív gyökércsúcsai csak néhány napig, alma esetében 15-20 napig élnek, a gombahifák viszont 5-6 hónapig. Az Asfertglobal készítményei négyféle kiszerelésben kaphatók, van közöttük csöpögtető öntözéssel kijuttatható változat is. Mikorrhiza gombát tartalmazó készítménnyel kezelt szamócában mérték a gyökérrendszer hosszát, a terméshozamot és a levél tápelemtartalmát, és minden mutatóban több mint 25%-os növekedést találtak a kezeletlen szamócához képest.

Az Asfertglobal baktériumokat és mikrogombát tartalmazó biológiai trá­gyázószereket is készít, amelyekkel egyrészt fölvehetővé válik a talajban lévő foszfor, másrészt védik a növényt a talajból fertőző betegségektől. Az ilyen baktériumos talajkezelés segít a többi, természetesen előforduló mikrobának is.

Az uniós környezetvédelmi irányelvek is támogatják ezeket az ökológiai trágyázó­szereket, hiszen elősegítik a talajban lévő tápelemek fölhasználását, használatukkal 25-30%-kal kevesebb műtrágyára van szükség.

Eddig ez nem volt különösebben lényeges egy gazdaságban, az idén rettentően megdrágult műtrágyák miatt viszont már megfontolandó. Az iNmass nitrogénkötő és foszformobilizáló baktériumokat és élesztőgombát tartalmaz, a másik készítmény, az All Grip baktériumai pedig a foszfor felvehetőségét javítják, és védik a gyökereket a talajlakó gombák (Fusarium, Pythium) fertőzésétől.

Miért lett ilyen drága?

A koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a 2021-es év gazdaságára, a lezárások utáni gazdaságélénkítő intézkedések világszerte erősítik az inflációt. Azonban nem csak emiatt emelkedett nagymértékben a műtrágya ára, Jonas Wagner több más okot is felsorolt.

Az áremelkedés hátterében logisztikai krízis áll, aminek sok termék forgalmára van káros hatása. A járvány miatti lezárások után Kínában hirtelen gazdasági robbanás következett be, mindenki gyorsan akart vásárolni, viszont nem volt hajó, ami odaszállítsa az árukat. A szállítmányozók ennek az igénynek a kielégítésére átirányították a hajóikat a jobban fizető piacokra: még a leszerződött hajót sem kapta meg például az Anorel, annak ellenére, hogy a hajótársaságnak büntetést kellett fizetnie ezért. A konténeres szállításban négy-ötszörös volt az áremelkedés, egyetlen konténer szállításáért 2500 helyett 10-15 ezer eurót számítanak fel. Ezt az áremelkedést nem bírják el a fajlagosan olcsó műtrágyák.

Ugyancsak drágítja a műtrágyákat a kőolaj és a földgáz áremelkedése, ugyanis az ammóniagyártás 80%-ban a földgáz árától függ. Miután ilyen sokat kell fizetni érte, többen leálltak az ammóniagyártással, és ettől korlátozottak a készletek. Az ammónium-nitrát ára igen gyorsan 250-ről 850 dollárra emelkedett. Kína a világ legnagyobb műtrágyagyártója és a legnagyobb szennyező is. Ennek mérséklésére bezártak több szén­alapú gyárat, ami megint csak csökkenti a kínálatot. A szűkös készletek miatt pedig október közepétől nem szabad műtrágyát kihozni Kínából, ami a karbamid, a monoam­mó­nium-foszfát és a kalcium-nitrát nemzetközi piacát érinti érzékenyen. A korlátozás a jelenlegi állás szerint 2022 júniusáig tart.

Nemcsak Kína, hanem Fehéroroszország is befolyásolja az európai műtrágyapiacot, ugyanis sok gyártó vásárol tőlük kálium-kloridot, amit most importvám terhel.

A gazdasági hatások mellett az amerikai hurrikánok, a Szuezi-csatorna „bedugulása” és a változó Covid-lezárások is közrejátszottak a műtrágyaárak emelkedésében, összegezte az idei hatásokat a belga szakember.

Napjainkban egyre inkább felismerik a szilícium szerepét a növények táplálásában, élettani folyamataik támogatásában. Bár a legnagyobb mennyiségben jelen lévő ásvány a talajban, csak savanyú közegben, ortoszilikát formájában tudják fölvenni a növények, és ezt is a mikrobák képesek „szállítani” a növényeknek. Lombtrágyaként kalciummal alkotott vegyületeit használják jó eredménnyel, ilyen az Eckosil, ami rendkívül savas (pH 1) készítmény.

A szilícium segíti a kalcium mozgását a növényekben, kívülről pedig olyan védőréteget képez a felületükön, ami óv a napsugárzástól, széltől és kórokozóktól.

Portugáliában az ország legelterjedtebb körtéjén, a Rocha fajtán vizsgálták a négyszeri szilíciumos lombtrágyázás hatását, és megállapították, hogy 38%-kal nőtt a kalcium- és 25%-kal csökkent a nátriumtartalom a levélben, ezenkívül egyliteres adagban a négyszeri kezelés csaknem a felére csökkentette a napégett gyümölcs arányát.

Az Eckosil és a Foralg BMo együtt pedig a fagytűrést javítja, ehhez ősszel és kora tavasszal javasolt kipermetezni a két lombtrágyát. Annyival növelik a sejtek szárazanyag-tartalmát, hogy mínusz 2-3 °C-ra csökken a fagyáspontjuk. Az algaalapú Foralg bórt, illetve a fagytűrést növelő molibdént tartalmaz.

Szerves eredetű

Sokféle kedvező hatásra számíthatunk a kitozántartalmú készítmények használatától. Ezt az anyagot rákok páncéljából vonják ki, és az Asfertglobal olyan speciális eljárást alkalmaz, amivel a lehető legtermészetesebb állapotban megmarad.

Egyszerre növényvédő és sejtszilárdító hatású a VS-04. Közvetlen antimik­robiális anyag, ezenkívül pedig antibiotikum hatású fehérjék, különféle enzimek, fitoalexinek, fenolok és lignin termelésére serkenti a növényt.

Ráadásul az auxintermelést is fokozza, jobban fejlődik a gyökérzet, javul a kötődés és a gyümölcsök húsállománya. Málnában virágzás előtt kétszer 3 literes hektáronkénti adagban kijuttatva több mint harmadával szilárdabbak lettek a málnaszemek, magasabb volt a cukortartalmuk, 8%-kal nőtt a méretük.

A zöld mezőgazdaság gépei

A Bolognában rendezett Eima kiállítás alapján néhány gépet mutatott be Kéki László, a Kertcenter Kft. vezetője. Rohamosan fejlődik a digitalizáció a mezőgazdaságban, és előretörnek az elektromos berendezések, mert manapság már nagyon erős akkumulátorokat képesek gyártani. A kertészetben ennek jó példája a sokféle elektromos metszőolló. Az olasz Volpi például már az olló nyelébe épített akkumulátorral szerelt eszközt is kínál, igaz, hosszabb ideig csak az akkumulátorok cseréjével lehet dolgozni vele. Négyféle erejű metszőollót gyártanak, amelyekkel maximum 28, 32, 36 vagy 40 milliméter átmérőig lehet levágni az ágakat. Elsősorban szőlőben használják ezeket az eszközöket. Újdonság az akkumulátoros fűrész, ami a nagyobb energiafelhasználás miatt egy töltéssel 2-3 órai munkára alkalmas, viszont körülbelül 20 centiméteres ág is levágható vele.

Hobbikertészeknek olyan elektromos ollót fejlesztettek, amelyben beépített, nem cserélhető akkumulátor van, egy töltéssel 3-4 órán át lehet dolgozni vele.

A tápanyag-utánpótlás gépei közül az olasz Mixtron tápoldat-adagolóra hívta fel a figyelmet. Óránként 13 köbméter tápoldat készíthető vele, mechanikus adagolással. Fontos lesz mindenki számára egy ilyen berendezés, mert egyre többféle anyagot, biostimulátort fogunk használni a jövőben a klímaváltozás ellensúlyozására, és ezek az anyagok a gyökéren keresztül szívódnak fel a legjobban. A francia Sepeba specialitása a mikrogranulátum-szórás, amire különféle precízen működő gépet fejlesztettek ki szántóföldi és kertészeti használatra. Ugyanezzel az igényességgel készítik a direkt műtrágyaszórókat is.

A szerves kötésű rezet tartalmazó Cuperdem műtrágya, növényvédő szer és biostimulátor egyben, hangsúlyozta Pedro Sebastião. Teljesen vízoldható készítmény, a benne lévő réz felszívódik a növénybe, és 2-3 héten át annyi lesz belőle a növény szöveteiben, ami a kórokozókra már toxikus. Idővel ugyanúgy serkenti a fitoalexinek és más növényi védekezést szolgáló anyagok képződését, mint a kitozán. Salátában szklero­tínia, burgonyában fitoftóra ellen vizsgálták a hatását és a hagyományos gombaölő szerekével vetekedő eredményt kaptak.

Ráadásul a plusz réz, ami glu­kon­savas komplexben van a készítményben, serkenti a nitrogén mobilizálását.

A szer nagy előnye, hogy használatával 90%-kal kisebb rézterheléssel elérhetjük a kívánt védelmet egyes gombák és baktériumok ellen.

Speciális műtrágyák

Műtrágyákat mutatott be a belga Anorel és a holland Plantacote. A belga cég saját gyártású, vízoldható NPK-műtrágyáit személyre szabottan is meg lehet rendelni, mondta Jonas Wagner exportmenedzser. Több mint negyven országban értékesítik termékeiket, általában egy kizárólagos képviselőn keresztül. A komplex trágyákat Belgiumban és Dél-Afrikában gyártják, ezek mellett Törökországban, Hollandiában és Kínában is van gyáruk, utóbbi helyen a mono műtrágyák készülnek, megfelelve az európai uniós követelményeknek. Figyelmet érdemel a kínálatukból a Polyamix vízoldható műtrágyacsalád, ami polifoszfát formában tartja a foszfort és kelát formában a kalciumot, és a makroelemek mellett a teljes mikroelemsort is tartalmazza.

Szilíciumtartalmú lombtrágyát is fejlesztettek, ami fizikai védőbevonatot alkot a növényen, javítja a szárazságtűrést és serkenti egyes enzimek működését.

A termékben algakivonat is van, ami fokozza a gyökéraktivitást, így stressztűrőbb a növény, javul a gyümölcsök húsállománya, jobban tárolhatók. Körtében végzett kísérlet során több mikroelemet és cukrot találtak a gyümölcsben, jobb volt a húsállomány és a tárolhatóság, és kevesebb a sztem­fíliumos fertőzés (ez a gomba nálunk kevésbé veszélyeztet, mert a hűvös, csapadékos idő kedvez neki). A kedvező hatás magyarázata, hogy a szilícium javítja a káliumfelhasználást, mondta Jonas Wagner.

Elsősorban a konténeres termesztésben használnak burkolt Plantacote műtrágyákat, mert 2-24 hónapos hatástartamuk van, a tápelemek kibocsátását pedig a hőmérséklet szabályozza, így a növény igényeihez igazodik, és majdnem olyan hatékony táplálást tesz lehetővé, mint a tápoldatozás, sorolta az előnyeit Marco Klinkhammer. Ezek a különleges műtrágyák eddig drágák voltak, de most már érdemes megfontolni a használatukat, mert pontosan a hasznosulás helyére adagolhatók, kevesebb is elég belőlük, egy-két alkalommal kell kiszórni azokat, így kevesebb a szállítás és a kijuttatás költsége.

Nem mosódik ki belőlük a tápanyag, állandó az EC-jük, sokáig lehetnek tőlük egészségesek, szépek a növények. Burkolt formában mo­no és komplex műtrágyák is készülnek.

Hosszan fermentálva

Olasz gyártó pelletált szerves trágyáit kínálja az Agro Naturtáp Kft., ezek előnyeiről is hallottunk előadást Illés Attilától. A Fomet céget 1969-ben alapították, azóta foglalkoznak a szerves trágya fermentációjával. Napjainkban évente mintegy 150 ezer tonna trágyát forgalmaznak. A szerves trágyát 7-9 hónapig fermentálják: amikor eléri a 70-80 °C-ot, átkeverik és levegőztetik, ezzel elősegítik számos hasznos baktérium fejlődését. Közülük a Bacillus subtilis érdemel figyelmet, mert patogén gombák ellen hat és segíti más baktériumok megtelepedését. A kíméletes fermentáció során sok rost és fehérje marad meg a trágyában, a szervesanyag-, a hu­minsav- és fulvósav­tartalom, valamint a baktériumszám igen magas a termékekben. A Marha-Jó nemcsak pellet, hanem őrölt formában is készül. Baromfitrágyából a fermentált Tyúkanyó a gyártási eljárásnak köszönhetően nem perzseli a gyökérzetet, és 7% kalcium is van benne az említett magas szer­vesanyag-, humin­sav- és baktériumtartalom mellett.

Még egy szélgép

Az idén már számos fagyvédelmi berendezésről, bemutatóról írtunk, ezen a rendezvényen egy újabb szélgépet mutattak be. A török Gener gyár szélgépeiből már 250 működik Európában. Ezek dízelüzemű, beépített 320 literes üzemanyagtartállyal rendelkező, távvezérelhető berendezések, háromféle telepített és egy mobil szélgép tartozik a cég kínálatába. Utóbbival 4,5 hektár védhető a tavaszi fagytól, a telepített gépek legnagyobb változatával pedig 6-7,5 hektár. A rögzített gépek esetében a torony 10,5, a mobil berendezésnél 5,75 méter magas. A szélgépeket Deutz motor működteti, a legnagyobb esetében óránként 25-30 literes fogyasztással. A gyár 6 méter magas fagyvédelmi kályhát is gyárt, amit a két nagyobb szélgép mellé ajánlanak. A Thermoboost kályha óránként 80-120-160 liter gázolajat éget el, az ebből keletkező hőt pedig a szélgép szétteríti a védett területen.

Új termékeket is fejlesztenek ezen az alapon. Az Azocor 105 szerves eredetű nitrogénnel dúsított pelletált trágya, ami hosszan képes nitrogénnel ellátni a növényeket, miközben javítja a humusztartalmat és a talajéletet.

A Kalci-Jó elsősorban savanyú talajokra ajánlható, mert a benne található 60% kalcium-karbonát sok szerves anyaggal, szénnel, makroelemekkel és különféle baktériumokkal együtt jobban hasznosul, javítja a talaj szerkezetét, semleges irányba változtatja a kémhatását. Gyorsabban fejti ki hatását, mint az általában meszezésre használt mésziszap.

Az EcoPro Ként ajánlják elsősorban kertészeti kultúrákban, mert kiegyensúlyozott formában tartalmazza a gyümölcs- és zöldségtermeléshez szükséges fő tápanyagokat, valamint vasat, bórt és cinket. Szervesanyag-tartalma 80%, ami megköti a hozzáadott ásványi anyagokat, így nincs kimosódás, javul a biológiai aktivitás a talajban.

Folyékony szerves trágyát is kínál az olasz gyártó, az Organic Power termékcsaládban.

A termékekben szabad aminosavak és könnyen fölvehető fehérjék találhatók, tápoldatként vagy lombtrágyaként juttathatók ki.

Forrás: Kertészet és Szőlészet