0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bebizonyították, hogy cápát eszik az egyik fókafaj

Először találtak bizonyítékot arra, hogy az új-zélandi leopárdfókák cápákkal is táplálkoznak, ezzel a tengeri ragadozók egy nagyon szűkkörű klubjába kerültek – írja a The Guardian.

A Krista van der Linde, a Leopardseals.org szervezet munkatársa vezette vizsgálat során cápamaradványokat találtak leopárdfókák ürülékében, valamint egyértelmű sérüléseket fókák testén, melyek a cápákkal vívott harcra utalnak. A fókák tehát vadászhattak a cápákra, nem pedig a maradványaikból fogyasztottak – írja a hirado.hu az MTI-re hivatkozva.

A szakértőket meglepetésként érte, hogy a cápák is szerepelnek a fókák étlapján.

„Ekkor azonban elefánthalakat és ausztrál szellemcápákat is találtunk, melyeket szintén leopárdfókák vadásztak le. Ezek a halak nagy tüskékkel rendelkeznek (a hátukon /a szerk.), hogy megvédjék magukat a ragadozóktól, és a fókák is kaptak sebeket, időnként a hatalmas tüskék a pofájukba ágyazódtak. Az egyik leopárd fókánaknak legalább 14 sérülése volt” – mondta Krista van der Linde.

A kutató szerint nem tudni biztosan, miért vadásznak a fókák cápákra, hiszen ez nagy kockázattal jár. Van der Linde úgy véli, a bennük lévő tápanyag lehet annyira vonzó a fókák számára.

A Leopardseals.org szervezetet Van der Linde és Ingrid Visser kardászárnyú delfin szakértő hívta életre a fókák kutatása, vizsgálata és jobb megértése érdekében.

A világ legnagyobb leopárdfókaürülék-kollekciójával rendelkeznek, melyet önkéntesek gyűjtöttek össze a partvidékek mentén, hogy így még többet tudjanak meg a ritka állatokról.

A leopárdfókákról eddig is ismert volt, hogy csúcsragadozók, melyek pingvinekkel és más fókákkal táplálkoznak, de ez az első alkalom, hogy cápavadászatra utaló nyomokat találtak a szakértők.

Ezek az állatok eredetileg az Antarktiszról érkeztek Új-Zélandra. Jelenlétük egyre általánosabbá vált az ország vizeiben,

a kutatók azt próbálják meghatározni, hogy ez egy új jelenség-e, vagy csak a gyakoribb észlelés kelti azt az illúziót, hogy több állat van a régióban.

Az étrendjükről szerzett új információ felveti azt a kérdést, hogy a fókák a változatosabb táplálék miatt érkeznek-e Új-Zélandra, és hogy a klímaváltozás hatással lehet-e a délebbre fekvő élelemforrásokra.

Forrás: hirado.hu