0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Őshonos állatok kontra betelepített ragadozók

Az élőhelyeikről kipusztult őshonos állatok visszatelepítésénél a szakemberek csak reménykedni tudnak benne, hogy életben maradnak az egyedek. Ausztráliában, ahol a kistestű kenguruk, wallabyk, erszényes nyulak, patkánykenguruk ragadozók hiányában fejlődtek ki, az elvadult házi macskák és rókák miatt a visszatelepítési programok rendre kudarcra vannak ítélve.

A fajmentő programok régóta próbálják visszatelepíteni a korábban macskák és rókák által kipusztított erszényeseket. A kudarcok fő gyökere, hogy ezek az állatok a törzsfejlődés során nem találkoztak hasonló ragadozókkal. Így semmilyen félelem nem alakult ki bennük, és könnyű prédáivá válnak az emberek által behurcolt rókáknak és macskáknak. Ezek a ragadozók olyan sikeresek, hogy a fent említett fajok csupán tenyész központokban, kerítéssel védett területeken, vagy inváziós fajoktól mentes szigeteken képesek életben maradni – írja a theconservation.com.

A veszélyeztetett fajok mind a kisebb méretű erszényesek közül kerülnek ki, mint a wallabyk, bandikutok, és testsúlyuk jellemzően 35 gramm és a 5,5 kilogramm között van. Bármi ennél kisebb vagy nagyobb már biztonságban van.

A fajmegőrzés egyetlen módja ezeknél, ha szigeteken vagy zárt kerítések mögött tenyésztik őket. Ezzel azonban az adott faj nem képes alkalmazkodni a ragadozókhoz, és szabadon eresztve szinte azonnal áldozatul esnek. Vajon van-e így értelme a megőrzésüknek?

Évente több millió dollárt fektetnek a macskák és a rókák csapdázására, kilövésére és csalizására is. Ennél jóval kevesebbet foglalkoznak azzal, hogy javítsák a prédaállatok reakcióját a ragadozókkal szemben.

Ahhoz, hogy ezek az őshonos kisemlősök visszatérjenek korábbi élőhelyeikre, meg kell tanulniuk együtt élni az ott megjelent új ragadozókkal. Ehhez pedig emberi segítségre van szükségük. De hogyan lehet ezt kivitelezni?

Korábban a bennszülött fajok ragadozókra adott válaszának javítására azt a módszert alkalmazták, hogy a ragadozótól származó valamilyen ingert (pl. szag, hang) párosítottak valami kellemetlen élménnyel.

Gumiszalagok, vízipisztolyok, hangos zajok vagy az állatok űzése párosult például kitömött rókákkal, modellekkel, macska szaggal vagy hanggal. Ezek a kísérletek azonban rövidéletűek voltak és rendszerint kudarcba fulladtak.

Az Új-dél-walesi Egyetem (UNSW, Sydney) kutatói ezért egy új módszert próbáltak ki. Egy olyan területen engedték el az állatokat, ahol ugyan valódi ragadozók voltak, de nagyon kis számban. Ez a hosszú távú kísérlet arra irányul, hogy elinduljon egy olyan természetes szelekció a kistestű erszényesek között, melynek végén létrejöhetnek a ragadozókat hatékonyan elkerülni tudó, vadonban is életképes populációk.

Ausztrália déli részén 6 éve folyik a kísérlet Katherine Moseby professzor vezetésével, és már eredményeket is fel tudnak mutatni.

Erszényes nyulakat és patkánykengurukat engedtek szabadon egy kerítéssel körbezárt területen, ahová néhány elvadult házi macska is került. Hat év után összehasonlítottak a viselkedésüket olyan egyedekéivel, melyek nem voltak ragadozóknak kitéve.

Úgy találták, hogy az erszényes nyulak sokkal óvatosabbá váltak, és a sűrű növényzetet részesítették előnyben. Az ily módon edzett példányoknál a túlélési arány is jobb volt, amikor visszaengedték őket olyan természetes élőhelyekre, ahol macskák is voltak.

18 hónap alatt a ragadozóknak kitett patkánykengurukat jóval nehezebben tudták megközelíteni a kutatók éjszaka.

Döbbenetes módon fizikai változást is észleltek ennél a fajnál: a macskáknak kitett példányoknak hosszabbra nőtt a hátsó lába, mint azoknak, akik nem találkoztak ragadozókkal. Azonban nem volt jelentős különbség a túlélési arányban a korábban ragadozóknak kitett és a „naiv” egyedek között a szabad területen.

Tehát ha a „naiv” prédaállatokat ragadozóknak teszik ki, már néhány generáció alatt megváltozik a viselkedésük, ami reményteli hír.

Felmerül a kérdés, hogy vajon ez a szelekció korábban miért nem játszódott le a vadonban is. A legtöbb bennszülött faj már felismeri és reagál is például a dingókra, melyek mindössze pár ezer éve vannak jelen Ausztráliában.

Azonban a macskák és a rókák olyan nagy egyedszámban kerültek be relatív rövid idő alatt, hogy a prédaállatoknak esélyük sem volt alkalmazkodni hozzájuk, olyan gyorsan falták fel őket az új ragadozók.

Tanulmányok azt is megerősítették, hogy a ragadozókat elkerülő viselkedés pár generáció alatt el is tud tűnni. Jó tudni, hogy nagyjából ugyanennyi idő alatt vissza is térhet.

Tartósak-e ezek a változások?

Nagy kérdés, hogy ez viselkedés ösztönös vagy tanult. Amennyiben utóbbiról van szó, akkor ez a tudás nem biztos, hogy tovább adódik a következő generációknak. Ha azonban ösztönös, a természetes szelekció nyomására alakult ki, akkor várhatóan a faj genetikai készlete fog megváltozni, és a jövőben egy, a ragadozókat hatékonyan elkerülni képes faj jön létre.

Ahhoz azonban, hogy ezek a fajok tényleg sikeresen együtt élhessenek az inváziós ragadozókkal, több változásra van szükség: hatékonyabb ragadozógyérítésre, jobb élőhelyekre, és a ragadozókkal szembeni préda reakció javítására.

Ehhez szükséges felmérni azt, mi az a ragadozó nyomás, aminél már esélye van egy prédaállatnak fenntartani vagy akár növelni is a populációját. Megfelelő szelekciós nyomással jobb viselkedési minták és külső jegyek alakulhatnak ki. Ilyen körülmények között várhatóan néhány (ha nem az összes) bennszülött ausztrál faj alkalmazkodni tudna az elvadult házi macskákhoz és rókákhoz.

Forrás: theconversation.com